Love is the medicine (C.L)

19.fejezet

Nem hittem volna,hogy képes és eljön.
Amikor az üzenetet írtam neki, ez meg sem fordult a fejemben.
Félre álltam az ajtóból,így be tudott melletem jönni.
Már szóltam volna neki ,hogy vegye le a cipőjét, de már húzta is le amint belépett a lakásba.
-Tessék, a mamusz.-adtam neki oda ugyan azt, ami már egyszer volt rajta.
-Kezdtem azt hinni, hogy ezt nekem szerezted be-hajolt le és már húzta is fel. Igazság szerint apának vettem, szerettem volna megviccelni amikor eljönnek, de úgy látszik Charles kisajátítja.
-Többet volt eddig rajtad mint azon az emberen akinek vettem.
-Apukád lehet megbocsáltja majd, ha szerzünk neki egy másikat.-szerzünk. Nem azt mondta hogy én szerzek, hanem hogy ketten szerzünk.
-Hidd el, már akkor megbocsáltja ha megtudja hogy neked adtam oda. Vagy elég az is hogy valaki másé, és nem ő neki kell ezt felhúznia. De gyere menjünk a konyhába épp vacsorát csinálok.
-Nem akarlak zavarni, ha neked most nem jó.
-Ugyan már, gyere nyugodtan. Mindjárt készen lesz.-Amint beértünk a konyhába, Charles leült a kis konyhaszigetnél kialakított pulthoz és onnan nézett rám.
-Kérsz valamit inni? Még nincs készen a vacsora, de hamarosan meglesz az is.
-Nem köszi.-kicsit beállt köztünk a kínos csend, ezért muszáj volt megkérdeznem amire kiváncsi vagyok.
-Jól vagy? Nem láttalak a verseny óta.
-Igen, csak kicsit el akartam vonulni. Mindenki arról kézdezett hogy mi történt, és hogy viselem. Csak kicsit egyedül akartam lenni, nem akartam erről beszélni.
-Sajnálom ami történt. De ez egy ilyen sport, még nagyon az elején vagyunk.
-Tudom, csak a tavalyi év nem épp a legjobban alakult.
-Félsz attól hogy ismét hasonló lesz a helyzet mint tavaly?-dőltem neki háttal a szekrénynek és úgy néztem a férfira aki csak lehajtotta a fejét.
-Nem tudom. Talán.
-Szerintem jobb lesz.-amint kimondtam hirtelen felkapta a fejét.
-Miért gondolod így?-hallani a hangján hogy kíváncsi a válaszomra.
-Tanultatok a tavalyi hibákból. Ebben biztos vagyok. Nagyon erős csapat vagytok, és ezt senki sem veheti el tőletek. Biztos vagyok benne, hogy a ferrári nemsokára újra bajnok lesz majd.
-Hát ez az. Nemsokára. Ki tudja mikor.
-Mindenki világbajnok akar lenni, nem?
Én biztos vagyok benne, hogy te is az leszek majd. Nagyszerű sofőr vagy, csak egy szuper autó kell és egy jó csapat. És a ferrári az. Ebben biztos vagyok.
-Sose kételkednék a csapatban, de voltak kicsit hullámvölgyek.  Nehéz volt tavaly, sokszor hibáztunk, de mindig bíztam a többiekben.
-Ezt a bizalmat meg is fogják hálálni.- egyre jobban éreztem a pizzának az illátat, ezért gyorsan kinyitottam a sűtő ajtaját és már vettem is ki.
-Kész is a vacsi. -tettem le a férfi elé, mire ő csak egy apró mosollyal nézett rám.
-Mirelitt pizza?
-Nem volt kedvem főzni és ez volt a fagyasztóban.
-Olasz létedre ezt finomnak találod?
-Nem igazán, de ehető.-ültem le én is a székre 2 tányérral a kezemben.
-Van egy jó öteltem. Hidd el tetszeni fog.

-Amikor azt mondtad, hogy van egy jó ötleted nem hittem volna hogy erre gondolsz.-dőltem hátra a kanapén telli hassal.
-De ezért finom volt nem?-fordította felém a fejét és mosolyogva nézett rám.
-Igen, az volt. Hogy találtad meg azt a helyet?
-Elfelejtetted hogy vérbeli monacói vagyok?
-Már hogy felejteném el? De akkor is?
Én már pár helyet végig néztem, de egyik sem volt az igazi.
-Titkos hely. Csak a fontosabb emberek ismerik.-kacsintott rám.
-Vagy úgy. Értem.-gondolhattam volna hogy ez is valami puccos hely.
-Nem úgy fontos emberek ahogyan te gondolod. Ez egy nagyon régi étterem és gyerek korom óta járunk oda a családdal.  Nem híres hely, és pont ez a jó benne.
Majd egyszer elviszlek.
-Köszi, de tényleg azt hittem ez valami puccos hely.
-Nem az nyugi. Amúgy tervezel valamit a héten?
-El szeretnék utazni haza, anyáékhoz. Most úgy is lesz két hét szünet és már hiányoznak.
-Olaszországon belül hol laknak?
-Seregnoban.
-Az szép hely, már voltam ott. Mondjuk egész Olaszország nagyon szép.
-Hát az, imádom azt a helyet.
-De mégis itt vagy monacóban.-ebben igaza van. Mind a két hely nagyon közel van a szívemhez.
-Hát itt. És te? Tervezel valamit, most hogy lesz egy elég hosszú szünet?
-Nem tudom. Be kell mennem a gyárba az biztos, de nem tervezek semmit. Lehet kicsit a barátaimmal leszek. Van mit bepótolni.
-Kevesebbet tudtok most találkozni, hogy elkezdődött a szezon?
-Igen, de tudom hogy mindig számíthatok rájuk. Na és te? Azt tudom hogy van egy nagyon jó barátnőd aki monacói. De ahogy láttam Kellyvel is nagyon jóba vagy nem?
-Igen, hála Maxnak. Még ő mutatott be neki, és nagyon jóba lettünk.
-Akkor ezek szerint már Kellyvel is meg kell küzdenem azért, hogy rám is legyen egy kis időd, amikor versenyen vagyunk?-szinte fel sem fogtam amit mondott. Elvesztem azokban a gyönyörű, zöld szemeiben. Charlesnak férfi létére is irigylésre méltó szemei voltak. Mondjuk nem csak a szeme szép, hanem maga az egész ember.
-Majd megpróbálok rád is időt szakítani.
-Milyen kedves tőled.-mosolygva nézett rám és szinte belemerültem a szemeibe.
Mit tesz velem ez a férfi.
-Amugy már akartam kérdezni, de te miért regisztráltál be egy online társkeresőre? Hiszen egy csomó gyönyörű nő boldogan lenne veled.
-Hát pont ez az. Charles Leclerrel a forma-1 versenyzővel. De nem velem. Nehéz így ismerkedni, és szerettem volna ha engem ismernek meg mint embert, és nem azt a férfit a forma-1 pilóta. De ezt már mondtam.-mire én csak bólintottam egyett. Tény hogy nagy vonalakban elmondta hogy miért hazudott , de akkor is.-Na és te? Rólad még nem beszéltünk akkor este. Te miért regisztráltál?
-Én? Hát nem is tudom. Talán csak szerettem volna ha lenne valaki aki velem van. Akinek fontos vagyok. De sejthettem volna, hogy egy ilyen helyen biztos nem találok senkit aki komolyan is gondolja.
-Én komolyan gondoltam.
-Hát persze, annyira hogy még azt sem mondtad meg hogy te-te vagy. De mindegy már.
-Használod még?
-Nem, amióta kiderült, na szóval nem. Épp elég volt belőle. Na és te?-csak elfordította a fejét, és nem szólt semmit. Sejthettem volna, hogy ő még ugyan úgy fent van.
-Nem használom. Nem beszélek senkivel sem. Rajtad kívül szinte senkivel sem beszéltem tovább mint egy két nap.
Nem is értem miért van még mindig rajta a telefonomon.
-Lehet még reménykedsz, hogy találsz valakit.
-Már megtaláltam.-itt újra rám nézett. Az arcomat elöntötte a pír. Le tagadni sem tudtam volna, mert ahogy meglátta még jobban mosolygott rám.
-Charles..
-Zoe, tudom hogy nagyot hibáztam amikor nem mondtam el neked az igazat amikor megtudtam. De te is azért jelöltél akkor be és beszélgettél velem, mert volt valami ami megfogott bennem.
-Tudom Charles, csak ez most így nekem nagyon furcsa. Az a tudat hogy veled beszéltem, hogy veled terveztük hogy majd találkozunk és elmegyünk majd együtt vacsorázni, ez nekem most így nagyon furcsa.
-Már voltunk együtt vacsirázni.
-Igen, veled és nem Marcal. Jézusom van ennek egyáltalán értelme?
-Szóval, te most hogy tudod hogy én vagyok, már nem szeretnél majd semmit?-lehetett hallani a hangján, hogy kicsit tart a válaszomtól.
-Nem, vagyis nekem még idő kell. Ismerjük meg egymást rendesen. Most már nincs több olyan titok ami befolyásolná köztünk a dolgokat, ugye?
-Nincs. Esküszöm ez volt az egyetlen titkom amit előtted titkoltam.
-Rendben.
-De én megyek, már így is elég késő van, és biztos fáradt is vagy az utazás miatt.
-Egy kicsit, de még úgy sem tudnék aludni.
-Nem baj, én azért hagylak pihenni.-már indult is el az ajtó felé, így utánna mentem.
-Ha lehet azért ne tünj majd el, jó?-dőltem neki a falnak és néztem ahogyan a cipőim közé teszi a mamuszt.
-Igérem nem fogok. Köszönöm ezt a délutánt. Majd írok vagy hívlak. Szia Zoe.-hajolt oda hozzám és nyomott egy puszit az arcomra.
-Szia Charles.-köszöntem el tőle, de az arcom ismét biztos piros színben pompázott.
Nem tudom mi lesz ebből az egészből, de igaza volt Charlesnak, amikor azt mondta hogy valami megfogott benne. Nem is egy valami..