Love is the medicine (C.L)

41.fejezet

Éjjel nem tudtam aludni, ezért inkább óvatosan kimentem a szobából, hogy ne keltsem fel Lisat. Kint az udvaron kellemes idő volt,de azért szükség volt egy pulóverre és egy plédre.
Kicsit távolabb lehetett látni a tengert az udvarból. Szerencsére telihold volt, ami az egész teret megvilágította.
Nem tudom mennyi ideig ültem kint és bámultam a semmibe, amikor valami hangos puffanásra lettem figyelmes a fejem felett. Felnéztem ,és kicsit távolabb volt az erkély, ami a közös szobánkhoz volt Charlessal.
Megpróbáltam nem foglalkozni vele, amikor újabb puffanás jött fentről. Mintha valaki beszélt volna, de nem értettem mit mond.
Megpróbáltam vele nem foglalkozni, de kicsit zavart, hogy mégis mik lehettek azok.
Mikor már próbáltam elfelejteni, újabb zaj jött fentről. Már bírtam magammal, ezért letettem a plédet, és vissza bementem. Az emeletre érve megálltam Lisa szobája előtt, de valami oknál fogva, megfordultam és már nyitottam is be a folyosó végén lévő szobába.
Csak egy kislámpa égett az ágy melletti éjjeliszekrényen, és a hold fénye világította be a szobát. Az ajtó el volt húzva, így már biztos voltam benne, hogy Charles van kint az erkélyen.
Lassan kimentem hozzá,hogy megnézzem mit csinált, amikor észrevettem hogy ott ül lent a földön egy szék mellett. Próbált újra felállni, de egy kézzel nem jött neki össze. A másik kezében egy átlásztó üveg volt, amiben már alig volt valami.
-Charles-szólaltam meg kicsit halkan, mert nem akartam hogy a többiek felkeljenek.
-Zoe, te-csuklott egyett.- te miért nem alszol?-csuklott újra.
-Te ittál?-ott álltam az ajtóban, és ő még mindig a földön ült.
-Egy kicsit. Találtam valami gyümölcsös valamit. Nagyon finom.-csuklott újra.
-Te részeg vagy.
-Nem, nem vagyok.-próbált felállni, de újra vissza lecsúszott a földre.
-Add oda az üveget.-Kértem el tőle, de ő csak arébb emelte.
-Nem adom.
-Charles, kérlek. Add oda az üveget.-csak nézett rám, mire nehezen oda adta. Egy üveg vodkát majdnem megivott egyedül. Persze hogy nem tud felállni, mert hulla részeg.
-Miért vagy itt Zoe?-nézett rám, és a szemei csak úgy csillogtak, de most épp az alkohol miatt.
-Kint voltam és hallottam valami puffanást. Nem tudtam hogy mi az, de már sejtem.
-Nem, úgy értem miért nem alszol? Miért vagy itt éjszaka, kint az udvaron.
-Nem az udvaron vagyok hanem az erkélyen. Kettő, mert nem tudtam aludni. De gyere segítek felkelni.
-Nem kell, megy egyedül is.-nehezen megtámaszkodott a székben, és már húzta is fel magát. Kicsit megingott, de próbált stabilan állni.
-Mondtam hogy megy egyedül is.-megpróbált egyedül elindulni befelé, de az már nem ment olyan egyszerűen. Nem vette észre a küszöböt és elég rendesen megbotlott benne. Alig tudtam megtartani, hogy ne essen el.
-Gyere, feküdj le.-vezettem oda az ágyhoz, és már fektettem is le.
-Maradj itt.-nyújt a kezem után, amint indultam volna ki a szobából.
-Ez nem jó ötlet Charles.
-De igen, maradj itt velem. Ez a mi szobánk, mindened itt van.
-Majd holnap reggel átjövök.
-Kérlek Zoe, csak ma éjszakára.-csuklott újra. Mire feleszméltem már húzott is be maga mellé az ágyba.
Hiába próbáltam arrébb menni, nem engedett el.
-Sírtál?-Kérdezett rá egy idő után. Már azt hittem elaludt, mire megszólalt.
-Micsoda?
-Te miattam sírtál. Nem akartalak megbántani, Zoe. Akkor hülye voltam, csak azt hittem hogy tetszik majd. De sejtettem hogy ez egy orbitális hülyeség, hiába mondtam Carlosnak. Szereted a munkád ,és most ez miatt megbántottalak.
-Ezt majd holnap megbeszéljük, amikor józan leszel.
-Nem vagyok részeg.Szeretlek Zoe, és nem akarom hogy miattam sírj többet. Soha többet.-csuklott újra.
-Akkor ne csinálj vagy mondj hülyeséget.-még mindig háttal feküdtem neki, így nem láthattam az arcát. Közelebb húzott magához ,és átölelt a derekamnál fogva.
-Hiányoztál.-nem mondtam semmit, és pár perc után hallottam hogy már egyenletesen szuszog a nyakamba.

Reggel amikor felkeltem, Charles már nem volt a szobában. Nem tudom mikor ment el, és azt sem hogy hova. Egyszer csak meghallottam a hangját az erkély felől. Halkan felkeltem és megindultam kifelé, ám az ajtó előtt hallottam, hogy valakivel beszél telefonon.
-Nem tudom mi legyen Carlos. Mondtam hogy ez rossz ötlet.
Nem, nem akar. Többet nem is hozom fel neki, örülök annak ha végre szóba áll majd velem. Nagyon összevesztünk.
Persze, majd oda állok elé, és meg mondom hogy az egész a te ötleted volt. Hülyének nézel?
Majd beszélek Freddel és megmondom, hogy az én ötletem volt és hogy én gondoltam csak így. Max hülyének néz.
Rendben majd beszélünk, Szia.
-Nem akartam hallgatózni ,de amit most hallottam az teljesen lesokkolt.
Nem Charles ötlete volt? Akkor mégis miért nem mondta eddig?
-Zoe?-annyira elbambultam, hogy észre sem vettem, hogy már indult volna befelé, de ott álltam az ajtóban.
-Miért nem mondta el?-kérdeztem rá egyből. Az sem érdekelt ha megtudja hogy mindent hallottam.
-Nem tudom. Talán csak féltem, hogy nem hiszed majd el.
-Már miért nem hittem volna el?
-Ugyan már Zoe? Elhitted volta tegnap ha azt mondom, minden az miatt van mert Carlossal beszélgettünk, és ő hozta ezt fel, és Fred meghallotta?
-Miért ne hittem volna el?
-Mert úgy tűnt volna ,hogy csak magyarázkodok. -kicsit belegondoltam, és lehet igaza van.
-Akkor most itt az ideje hogy mindent elmondj. -ültem le az ágyra és Charles is oda ült mellém.
Mindent elmondott ,hogy mi hogyan történt. Így már belegondolva a helyzetébe, értem már hogy miért erőltette.
-Rendben.
-Mi rendben?-nézett kérdőn rám, mert nem értette mit beszélek.
-Elmegyek arra a találkozóra. Beszélj a főnököddel.
-Nem kell Zoe. Tudom hogy, nem akarod.
Miattam nem kell.
-De elmegyek. Ha már ekkora veszekedés lett belőle, ez a minimum.
-Biztos vagy benne?
-Igen. Biztos.
-Zoe?-csak ránéztem, mire lehajtotta a fejét.
-Nagyon sajnálom amiket mondtam. Nem akartalak megbántani, csak ideges voltam, és kicsúszott a számon.
Tényleg sajnálom.
-Semmi baj Charles. Én is nagyon sajnálom. Szinte egyből felkaptam a vizet és meg sem hallgattalak rendesen.
-Egyezzünk ki abban, hogy mind a ketten hibásak vagyunk benne jó?
-Rendben.
-Akkor most szent a béke?-én csak oda hajoltam hozzá, és egy szenvedélyes csókot nyomtam az ajkaira.

-Jól láttam hogy kibékültetek?-ült le Clara az asztalhoz egy pohár teával.
-Igen, jól. Sikerült mindent megbeszélnünk.-ittam bele a kávémba. Mivel még reggel volt ezért a többiek csak most kezdtem el ébredezni.
-Örülök neki. Tegnap éleg rosszul néztetek ki mind a ketten. Kicsit meg is ijedtünk a többiekkel, hogy mi lesz.
-Eléggé összekaptunk, de szerencsére sikerült megbeszélnünk.
-Még az a jó. Na de akkor mi a mai program? Tegnap nem igazán beszéltünk meg semmit.-itt kicsit elszégyeltem magam. Úgy volt hogy majd vacsora közben kitaláljuk mi legyen ma, de hát sajnos nem úgy alakult az este.
-Mi lenne ha megvárnánk vele a többieket? Márcsak Jorisnak kellene felkelnie, és akkor meg tudnánk beszélni.
-Oké, ez jó. Na megyek és felkeltem. Ha hadjuk aludni melég tízkor is rá várunk majd.-Clara már állt is fel, és egy nagy vigyor kiséretében, már indult is el az emelet felé.
-Hát ő hova ment?-pillanatok múlva már Charles ült le mellém. Időm nem volt válaszolni, mert egy hangos kiáltás zavarta meg a beszélgetést.
-Clara, a kurva életbe!Ezt muszáj volt?- hirtelen az előbb említett személy rohant le a lépcsőn nevetve, és bújt el a barátja háta mögé.
-Mit csináltál?-kérdezte tőle Adam, de már Joris is a nappaliban volt vizes hajjal.
-Majd én megmondom. Leöntött egy nagy pohár hideg vízzel.
-Fel kellett ébreszteni. Mindenki rád várt már. Így legalább hatásos volt.-nézett ki Adam háta mögül, mire minket csak elkapott a nevetés.
-Máshogy is fel lehet ám kelteni az embert.-dünyögött Joris, és már ment is a kávéfőzöhőz.
-Akkor oda tünt el. Így már mindent értek.-nézett rám Charles mosolyogva,mire csak megvontam a vállamat.