Love is the medicine (C.L)

54.fejezet

1.5 évvel később:

-Remélem most már rendesen fel tudjuk majd venni. Ez most már a harmadik felvétel lesz.
-Tudom, de most már biztos jó lesz.
-Biztos? Nem beszélsz vele inkább még egyszer?-nézett rám Antonio, mert már kétszer elrontotta Charles a felvételt.
Épp a ray-ban új kollekciójához készítenek videót, de valamiért nem akar Charlesnak össze jönni.
-Oké, beszélek velek. Addig Carlossal csináljátok meg a videót. Majd Charles megy utánna.
-Oké, Carlos is készen van. Akkor szólok neki. Te pedig beszélj vele. Sose volt ilyen nehéz vele együtt dolgozni.
-Megyek, megyek.-indultam el hátra ahol ha minden igaz, akkor épp a sminkben kellene ülnie.
-Készen vagy?-kérdeztem meg ahogy beértem a szobába.
-Ez az utolsó simitás és már készen is van. Na ennyi. Mehetsz is felvételre.
-Ha nem lenne gond akkor magunkra hagynál egy kicsit Tina? -kérdeztem rá a fiatal nőre, mire ő csak gyorsan össze szedte a cuccát és már ment is ki.
-Baj van?-nézett rám Charles, miután megfordult és szemben állt velem.
-Igen. Mi van veled? Valamiért nem sikerül egy felvétel sem.
-Semmi, mi lenne. Szerintem nem volt velük semmi baj.
-Szerinted. Eddig egy felvétel sem sikerült. Nem szokott ilyen gond lenni.
-Igérem ez most már jó lesz.-állt meg elöttem és karolta át a derekamat.
Én a kezeimet rátettem a mellkasára, és úgy néztem bele a szemeibe.
-Szeretlek ugye tudod.
-Én is alfo. Na adj egy csókot és menjünk. Most már profi leszek.-hajolt az ajkaimhoz és már csókolt is meg.
-Na gyere alfo. Még egy szuper videót kell rólam csinálni.-egy nagy mosoly volt az arcán, mintha semmi baja sem lenne.
Kézenfogva mentünk ki, és már be is állt Carlos mellé.

Charles nem mondott semmit, csak annyit hogy csinosan öltözzek fel, mert este vacsorázni megyünk. Ezért már időben neki álltam készülődni, mert tudom milyen amikor várnia kell.
Egy szoknya mellett döntöttem, és a hajamat csak begöndörítettem.
Épp a rúzsomat tettem fel, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtó és Charles állt az ajtóba.
-Wow  alfo. Gyönyörű vagy.-állt be mögém és a tükörbe csak egymás szemébe néztünk.
-Te sem panaszkodhatsz. Nagyon szexi vagy ebben a fehér ingben.
-Ha most nem lenne programunk, ez a ruha már nem lenne rajtad.-tette a kezét a derekamra és már húzott is szorosan a mellkasához.
-Te találtad ki, úgyhogy ezt halasszuk későbbre.-fordultam meg a karjai között, és egy csókot nyomtam az ajkaira, és gyorsan bújtam is ki a karjai közül.
-Most hova mész?
-Fel kell vennem a cipőmet. Mezitláb mégsem mehetek.-vigyorogtam rá, és ott hagytam a fürdőben. Pár perc után már készen álltunk, így elindultunk vacsorázni.
Nem mondta hogy hova megyünk, de egy idő után már nagyon ismerős volt a hely.
-A kikötőbe megyünk?-fordultam felé, de ő csak az utat nézte.
-Igen, itt hagytam valamit még a múltkor amikor voltunk. Szükségem van rá.
-Oké, és pont most kell elhoznod? Nem várhat mondjuk holnapig?
-Nem, mert ma kell. Kiment a fejemből, és nagyon fontos.
-És mi az?-nem szólalt meg, hiába kérdeztem hogy mit hagyott ott.
Nemsokára megérkeztünk a kikötőbe, és miután leparkolt, csak ült az autóba és nézett kifelé.
-Nem mész el érte?
-De, de megyek. -szállt ki gyorsan, de ahelyett hogy elindult volna, megkerülte az autót és kinyitotta nekem az ajtót.
-Gyere.-nyújtotta felém a kezét, amit ugyan elfogadtam, de kérdő tekintettel nézett rám.
-Nekem is mennem kell? Én úgy gondoltam hogy megvárlak itt az autóba.
-Nem akarsz feljönni a yachtra? Pedig imádod.-nézett rám, miközben elindultunk.
-Imádom is. Ezt tudod nagyon jól. De nem vacsorázni készültünk? Van erre időnk?
-Nyugi Zoe. Van időnk bőven még. Gyere.-így nem mondtam mást, csak csendben sétáltam mellette. A cipőm kopogásán kívül mást nem lehetett hallani. Egyikünk sem szólalt meg. Charles csak a kezemet fogta, és vezetett  végig a yachtok között.
-Felmegyek és felsegítelek jó? Nem akarom hogy valami bajod legyen ebben a cipőben.
-Oké, megyek majd utánnad.-így elindult fel a yachtra és utánna mentem én is. Mivel már este volt, ezért csak a kikötő és a stég volt kivilágítva. Itt sötét volt, alig láttam valamit.
-Itt megvárlak, menj csak azért amiért jöttünk.-küldtem el, én addig viszont kimentem a végéhez és onnan néztem a tengert. Csodálatos volt. Mindegy hogy mikor vagyunk itt, engem akkor is magával ragad.
-Ki hajózzunk?-hallottam meg a hátam mögött a hangját.
-Örülnék neki, de el fogunk késni.
-Nem,nem fogunk.-erre csak felé fordultam, de akkor már az egész yacht ki volt világítva. Nem tudom mikor csinálta, és hogyan ,de az egész fedélzet ki volt diszítve. Apró kis lámpások és virágok voltak kirakva. Középen egy asztal volt két székkel és gyönyörűen meg volt terítve. Az asztal közepén egy gyertya áll, és az világította meg az asztalt.
-Ezt mégis mikor csináltad meg? És hogy nem vettem észre?-karoltam át a nyakánál, ő pedig csak mosolyogva húzott közelebb a derekamnál fogva.
-Meglepetés. Mondtam hogy ma vacsorázni megyünk.
-De azt nem hogy ide. Ezt mind te tervezted meg?-néztem körbe, de még mindig nem hittem a szememnek.
-Igen, és remélem tetszik.
-Micsoda? Imádom. Köszönöm Charles, minden nagyon gyönyörű.
-Szeretlek alfo. -hajolt hozzám és már csókolt is meg.

Vacsora előtt kihajóztunk kicsit, hiszen szerettünk volna kettesben lenni. Ott azért akad egypár kiváncsi tekintet.
-Te tényleg mindent elterveztél?-Olyan finom vacsorát tálalt fel, amit még sose ettem.
-Igen. Szerettem volna ha minden tökéletes lett volna.
-Minden az. Ez az egész, elképesztő lett.
De miért?
-Nem vacsorázhatok a barátnőmmel kettesben?
-Én ilyet nem mondtam. Csak itt minden tökéletes. Ez az egész hely csodálatos, a vacsora valami isteni finom volt. És te is nagyon jól nézel ki. Mindez azért hogy kettesben tudjunk vacsorázni?
-Te viszont gyönyörű vagy ma is, ahogyan eddig is minden nap. Igen, minden csak azért hogy a barátnőmmel kettesben el tudjunk tölteni egy romantikus vacsorát.-felállt a székből, és oda állt mellém. A kezét nyújtotta,így elfogadtam és én is felálltam. Oda vezetett a korláthoz ahol a hátam mögé állt és úgy néztük a tengert.
Ennek szebb esténk nem is lehetne. Minden tökéletes és csodálatos volt.
Egyik pillanatról a másikra Charles eltünt a hátam mögül. Kicsit furcsáltam ezért megfordultam hogy lássam hova ment.Ekkor láttam hogy ott van tőlem egy méterre és fél térdre ereszkedik.
-Zoe Blake. Te vagy az a személy aki az egész életemet egy pillanat alatt felforgatta. Te vagy az a személy aki mindenkinél fontosabb számomra, és mindenkinél jobban szeretek.
Akkor este amikor bejelöletelek azon az appon, nem hittem volna hogy idáig jutunk. De amikor megláttalak a pályán, már tudtam hogy elvesztem. Elvesztem, mert csak téged láttalak, és csak rád gondoltam. Beleivódtál a  gondolataimba, és nagyon rövid időn belül a szívembe is. Sose fogom megbánni azt a pillanatot, hogy akkor rád írtam, de azt igen ahogyan kiderül.
Sose akartalak és sose akarlak többet megbántani. Szeretlek mindennél jobban, és azt akarom hogy te legyél a gyermekeim anyja majd. Hogy ott legyél velem minden hétvégén, és minden este és reggel.
Hogy úgy legyél mellettem mint a feleségem.
Zoe Blake, hozzám jössz feleségül?-ott térdelt előttem álmaim férfia,és egy csodálatos gyűrűt tartott a kezében. A szemeimet ellepték a könnyek és hirtelen megszólalni sem tudtam.
-Zoe?-hallottam a hangján a kétségbe esést, ez térített észhez. Hirtelen belevetettem magam a karjába és nem érdekelt ,hogy mind a ketten a földön fekszünk.
-Igen, igen Charles. Hozzád megyek feleségül.-néztem le a férfira akinek a mellkasán támaszkodtam. Egy hatalmas mosolyra húzta a száját és már húzott is le magához egy csókra.
-A mennyaszonyom vagy.
-A vőlegényem vagy.-hirtelen megfordult, így most én kerültem a hajó padlójára.
Felült és engem is húzott magával.
-A gyűrűt még nem adtam oda.-nyúlt a dobozért, ami kiesett a kezéből az esésünk miatt.
-Istenem Charles.-kaptam a kezemet a szám elé.
-Most már hivatalosan is a mennyaszonyom vagy.-lehelt egy apró csókot a kezemre, amint ráhúzta a gyűrűt.
-Ez gyönyörű. -Néztem az ujjamon lévő gyűrűt, ami valami csoda volt. Nem volt csicsás, hanem nagyon szép letisztult. Egy kő volt közepén és mind a két oldalán még apró kis kristályok voltak.
-Ezek szerint tetszik?-kérdezett rá, mert csak a gyűrűt tudtam csodálni.
-Imádom. Annyira nagyon szép. -bújtam hozzá oda, ő pedig csak neki dőlt a korlátnak. Percekig csak a csillagokat csodáltuk. Minden tökéletes volt.
-Kérdezhetek valamit?-törtem meg a csendet.
-Persze alfo.-adott egy puszit a hajamba.
-Mióta tervezted ezt?
-Igazság szerint már egy ideje. Csak nem tudtam mikor, és hogyan tegyem fel a kérdést.
-Ha otthon megkérdezted volna akkor is ugyan ez lett volna a válaszom. De köszönöm ezt az estét. -dőltem kicsit oldalra hogy lássam az arcát.
-Tudom, de szerettem volna ha minden tökéletes lett volna. Carlos szerint, ez nagyon romantikus, csak féltem hogy kevés lesz.
-Szóval ő  tudott róla.
-Ő is igen. Ahogyan anya és a testvéreim is. A szüliedet is megkérdeztem, apukád az áldását adta.
-Istenem Charles. Annyira nagyon szeretlek.-fordultam meg és már ültem is bele az ölébe. Úgy szorítottam magamhoz. Nagyon fontos számomra hogy a szüleim is az áldásukat adják.
-Tudtam hogy neked ez nagyon fontos. Nagyon boldogok voltak. Anyukád alig akart elengedni.
-Várj, mikor találkoztál velük?-hajoltam hátrébb hogy lássam az arcát.
-Kb 1 hónapja amikor a gyárba kellett mennem. Akkor mentem el hozzájuk.
Azóta a megfelelő pillanatra várok.
-Hát ez az volt. Több mint megfelelő. Csodálatos volt. Erre egész életemben emlékezni fogok.
-Remélem még sok ilyen csodálatos pillanatunk lesz együtt. Szereltek Zoe Blake.
-Ahogyan én is Charles Marc Hervé Percival Leclerc.

Vége