A lángok ébredése

5. Rayan

Késő délutánra járt már, amikor végre átlovagoltunk a város főkapuja alatt. Soha életemben nem volt még ennyire rossz hazatérni. Amíg nem láttam a falakra kiakasztott gyászlobogókat, addig úgy tehettem, mintha mi sem történt volna. Most pedig az igazság kezdett beszivárogni a tudatomba.

Az apám halott. Az apám halott. Az apám halott. Hiába ismételgettem magamban, egyszerűen nem tudtam elhinni. Egyszerűen nem lehetett igaz. Még mindig azt vártam, hogy a vár elé vágtatok, és ott fog állni a lépcső tetején, egy széles vigyorral az arcán. Nem mintha valaha is tett volna hasonlót, de sokkal jobb lett volna, ha kiderül, ez az egész csak egy rossz vicc.

Átügettünk a kapu boltíve alatt, miközben a várfalon lévő katonák üdvözöltek minket. A lovak patái hangosan koppantak a macskaköves úton, és nem bírtam tovább. Belevágtam a sarkam Tangó oldalába, mire a mén megugrott, és vágtatni kezdett.

Emberek figyeltek a házaik ablakaiból, és szomorú mosolyt küldtek az utcán sétálók. Nem álltam készen. Most tényleg nem álltam készen arra, ami következett.

A kastély elé érve lefékeztem, és vonakodva tekintettem fel a lépcső tetején álló Sir Sigurdra. Az idős férfi egy szomorkás mosolyt hordott az arcán, miközben elindult lefelé. Máris lovászok termettek mellettem, hogy elvezessék a gesztenyepej ménemet. Lecsúsztam a ló hátáról, és átadtam a szárat Ruddy-nak. Közben a többiek is beértek, Sir Sigurd pedig hozzám lépett.

- Üdvözlöm újra itthon, felség! - mondta a katona, és megszorította a vállam. - Részvétem édesapád miatt.

- Köszönöm, Sigurd - sóhajtottam.

- Látom mindannyian épségben tértetek vissza, és... egyel többen - nézett végig az úttól koszos csapaton, majd a tekintete megállapodott Ailémán.

- Sir Sigurd, ő itt Ailéma Sage. Ailéma, ő Sir Sigurd, a regulusi őrség parancsnoka - mutattam be egymásnak a mágusnőt és a katonát. Egy pillanatig nem szólalt meg egyikőjük sem, csak figyelték egymást.

- Örvendek a találkozásnak! - bólintott udvariasan a vízmágus.

- Szintén - viszonozta a biccentést Sir Sigurd, kissé mogorván.

- Essünk túl rajta - sóhajtottam ezután a lovag felé. - Látnom kell az apámat.

- Felség!

- Találkozzunk este a könyvtárban - fordultam a többiek felé, mielőtt követtem volna Sir Sigurdot fel a lépcsősoron.

A regulusi vár valahogy most sötétebbnek tűnt, mint máskor, pedig ugyanannyi fény áramlott be az ablakokon, mint szokott. Áthaladtunk az előcsarnokon, egyenesen be a trónterembe. Meghökkentett a helyiség látványa. Minden ugyanolyan volt, mint máskor, kivéve, hogy teljes ünnepi díszben volt. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a trón mellett egy kis emelvényen ott pihent a királyi korona. Sir Sigurd láthatta a meglepetést az arcomon, mert így szólt:

- Az elmúlt napokban igyekeztünk előkészíteni a koronázási ceremóniát, hogy minél gyorsabban végrehajthassuk, ha visszatérsz. Nem olyan lesz, mint amilyenre eredetileg készültünk, de Regulus nem maradhat tovább király nélkül.

- Igen, tudom - bólintottam, majd tovább haladtunk, ki a trónteremből.

Átvágtunk az egész kastélyon, és majdnem kiléptünk a Koronaékszerbe. Minden emlékeket idézett fel. Fájdalmas emlékeket. Ahogy egy nyitott ajtón keresztül megpillantottam a szivárvány minden színében nyíló virágokat a kertben, eszembe jutott, apa mennyit sétálgatott az ösvényeken.

A kertbe vezető kijárat mellett volt egy másik ajtó, az vezetett le a királyi család kriptájába. Sir Sigurd levett egy lángoló fáklyát a falról, és elindult lefelé a hideg lépcsősoron.