A lángok ébredése

A jós - 22. Marea

Aznap már sokadszorra gyűltünk össze, egy kisebb teremben, bár most hiányzott a társaságból Brandt és Ailéma, minthogy a fiú eszméletét vesztette, a mágus pedig éppen vigyázott rá. Így négyünkre maradt, hogy megbeszéljük, mitévők legyünk.

Tudtam, hogy felét nem értették annak, amit odakint beszéltem Ailémával, miközben Brandt próbált visszatérni közénk, szóval igyekeztem megmagyarázni a történteket.

– A problémát az jelenti – kezdtem –, hogy a Tűz Köve elég türelmetlen. Amikor engem szólított a Víz Köve, hónapokba tellett, mire elfajultak a dolgok, és Ailéma éppen csak időben érkezett, és pont nem kergettek a látomások őrületbe. – Lassan körbejártam a szobában. Rayan egy asztalt támasztott, Terrah az ablaknál, Calais pedig egy széken ült, és az ujjbegyeivel a térdén dobolt. – Brandtnek aligha egy hónapja kezdődött, és már most elég intenzíven hívja a Kő, úgyhogy nem tudom, mennyi idő, míg túl sok lesz neki. Úgy egy-két hétre tippelnék.

– Mi lesz azután? – kérdezte Calais, és némi aggodalom tükröződött a szavaiban.

– Valószínűleg a következő Kő hívja a következő Őrzőt. A Köveket megtalálhatjuk, de Brandt és a Tűz Köve nélkül nem tudom, mennyit ér a másik három.

– És mi volt ez az „iránymutató", amiről Ailéma beszélt? – vette át a szót Rayan.

– Az emlékeim még elég homályosak azokból az időkből, de az iránymutatók mondhatni jóslatok. Versek. Rímelő sorok. Hívjuk, aminek akarjuk. A lényeg, hogy egy Követ két dolog birtokában lehet megtalálni: az Őrző látomásai és az iránymutató vers. A kettő együtt vezet célra. Amikor nekem voltak rémálmaim a Kőtől, próbáltunk utánajárni, de nem tudtuk merre keressük, amit láttam, mert azt nem tudtam.

– Az iránymutatót Ailéma mondta meg? – következett Terrah.

– Igen – feleltem. – Abból, amit az anyja hagyott rá, megtudta az első verset. Amikor pedig elemeltem a Víz Kövét, én megtudtam a másodikat.

– Akkor tudjuk, merre keressük a Követ? – kapta fel a fejét Calais.

– Nem egészen... – ráztam a fejem. – Nem emlékszem a „jóslatra", mert a Kővel együtt azt is elfeledtette velem Ailéma. Az az emléket még nem tért vissza. Rémlik valami, mintha azzal a szóval kezdődött volna, hogy „öt".

– Ez nem segít sokat – morogta Terrah.

– Mint mondtam, nem emlékszem. Ailéma szerint viszont ez a jós, vagy kicsoda segíthetne. Szóval... El kell menni hozzá.

– És ki fog elmenni? – várta a választ a nagy talányra Rayan.

– Elmehetek egyedül is – vetettem fel, de már akkor tudtam, hogy le fognak beszélni.

– Nem kellene szétválnunk – rázta a fejét Rayan.

– Ha neked itt kell maradnod, akkor nincs igazán más választásunk – néztem a fiú szemébe. – A jóshoz nem kellünk mindannyian, egyedül gyorsabban meg is járom, te pedig addig foglalkozhatsz Regulusszal.

– Nekem kellene összetartanom a csapatot – horkant Rayan. – Legalábbis Ailéma állítása szerint. Nem könnyíted meg a dolgom.

– Nem kell fizikailag állandóan egy helyen tartózkodnunk ahhoz, hogy „összetartsunk". Megszerzem az információt, amire szükségünk van, és utána sokkal egyszerűbb megtervezni a következő lépést.

– Jó, erre térjünk vissza később, amikor Brandt magához tért – bólintott Rayan. – Lenne néhány hírem nekem is. – Érdeklődve fordultunk felé. – Elolvastam néhány jelentést, és úgy néz ki, a Kívülállók és Gearald összejátszanak – majd elmesélte az olvasottakat.

– Tehát Gearald bízza meg a Kívülállókat a varázskövek terjesztésével – mondtam magam elé. – Mindeközben pedig sereget szervez belőlük... Írnom kell Gabrielnek, erről tudnia kell!

– Még valami... – szólt Rayan, mielőtt elmentem volna. – A Szelek Úrnője... elhunyt. – Erre Calais volt az első, aki felkapta a fejét, és meglepetten nézett Rayanre. – Múlt héten távozott el.

Calais egy pillanatig maga elé bámult, majd bizonytalanul felemelte a tekintetét, de most Terrah-ra pillantott.

– Mint mond a könyv a rózsakvarcról? – kérdezte a fiú.

– Öhm... – Terrah egy percig gondolkodott, mielőtt válaszolt volna. – Legfőbb hatása, hogy növeli az emberi test ellenálló képességét betegségekkel szemben, aztán...

– Akkor tudjuk, mi történt – sóhajtott Calais, majd felállt. – A kedvenc nyakéke egy rózsakvarcokból álló lánc volt. Mielőtt elkezdte viselni, betegeskedett. Mielőtt eljöttem, visszaesett. A kettő között semmi baja nem volt.

– Két Princip halt meg a varázskövek miatt, alig két hét alatt? – hitetlenkedett Terrah.

– Úgy néz ki – bólintottam mogorván.

– A Mágusok Tanácsa még erre sem figyel fel?

– Betegségnek tudták be – adta meg a választ Rayan. – A végrendeletében Sámsont hagyta meg utódául.

– Hogyhogy? – lepődött meg Calais.

– Az lehetetlen! – bukott ki belőlem szinte egyszerre a fiúval, és rögtön rájöttem, hogy ezt magamban kellett volna tartanom. A néhai Primula királynő hírnöke felvont szemöldökkel pillantott rám, mielőtt folytatta volna.

– Sámson a legfiatalabb fia... Az utolsó az öröklési sorban.

– Tisztában vagyok vele – mondta Rayan. – De mégis ő lett a Szelek új Ura.

– Na jó, ez sok egy napra! – tettem fel a kezem, tudva, hogy itt most nem fogunk sokra jutni. – Megyek, írok inkább Gearaldnak.