A lángok ébredése

25. Terrah

Beültem kedvenc kis könyvtári sarkomba, és magam elé tettem az összes könyvet, ami térképeket tartalmazott Lapisteramról, és amiben vulkánokat említettek. Egyetértettem azzal, hogy nem kellene szétválnunk, de amíg nem tudtunk előre mozdulni, nem akartam fecsérelni az időmet, így próbáltam megkeresni minden vulkánt, hátha akkor megtudhatjuk, hová kellene mennünk. A baj csak az volt, hogy túl sok tűzhányót találtam.

Bruciatura természetesen bővelkedett bennük, bár a legtöbbjük már több száz éve nem működött. Brandt nem mondta, hogy aktív vagy inaktív vulkánt kell keresnünk, úgyhogy emlékeztetnem kell majd magam, hogy kérdezzek rá.

A Határhegység teljes hosszában több tűzokádó húzódott, és ezek közül a legtöbb az egyik vonulatban helyezkedett el. Nem véletlenül kapta a Láva-hegy elnevezést. De volt még néhány elszórtan a Terminus-hegység északi részén, Flumenben, valamint az Altum- és Humilis-hegységben. Sőt, találtam egyet még a Suttogó-hegyekben is.

Túl nagy területet kellett volna felkutatnunk a megfelelő vulkán után kutatva. Talán mégsem annyira rossz ötlet meglátogatni azt a „jóst". Ailéma azt mondta, valahol a Suttogó-erdő szélén tanyázott, így megakadt a szemem az erdő fekete tintával rajzol fáin. Egy pillanatra megesküdtem volna, hogy valaki a nevemet mondta, minek hatására fölkaptam a fejem, de nem volt senki a szobában rajtam kívül.

Elővettem egy pergamentekercset, és vázlatosan felfestettem rá Quinque térképét. Gondoltam rá, hogy esetleg az Elpusztult Földek térképeit is át kellene néznem, de egyrészt azokról nem sokat tudtunk, másrészt, nem is tudnánk átjutni, szóval, ha ott lenne a Kő, soha nem szerezhetnénk meg. Kétlem, hogy ez lett volna az előző Őrzők szándéka.

Brandt állapota láttán viszont erősödött bennem az az érzet, hogy útra kell kelnünk, és megkeresni a Tűz Kövét, mert nem úgy nézett ki, mintha sokat tétlenkedhetnénk. Mégsem rángathattuk el csak úgy Rayant. Kellett valami ok, ami elég hivatalos és meggyőző, hogy elhagyhassa a várost, rosszalló pillantások nélkül.

Akkor megakadt a szemem Ambustin, és elkerekedett a szemem, miközben rájöttem a megoldásra. Ambusti volt a kulcs.

A könyvek össze-vissza hevertek, de túl izgatott lettem, és nem pakoltam vissza őket a helyükre, hanem kirontottam a könyvtárból, és egyenesen Rayan dolgozószobájába mentem. Széles mosollyal nyitottam be, de szinte azonnal az arcomra is fagyott, amikor megláttam a bent lévő személyeket.

Rayan a fejét támasztotta, vele szemben pedig Ailéma állt, hosszú ruhájának alja szétterült a mintás szőnyegen. Mindketten felém pillantottak, ahogy becsukódott mögöttem az ajtó.

– Történt valami? – kérdeztem ijedten, Rayan komor tekintetét látva.

A fiú csak a fejét ingatta, és Ailéma felé intett a kezével, jelezve, hogy majd ő elmagyarázza. De nem kellett magyarázkodnia senkinek, könnyedén kitaláltam, mi történhetett. Hangosan felsóhajtottam.

– Elment, igaz?