A lángok ébredése

46. Brandt

Valószínűleg anyám bravúros ötlete volt a közös vacsora, főleg miután megtudta, kik is érkeztek pontosan a társaságomban. Apám persze ezzel mit sem törődött, ugyanazt a szúrós tekintetet kapta mindenki tőle, még Rayan is, pedig ő aztán magasan felette állt a ranglétrán. Nagyon erősen próbált udvariaskodni, de nem igazán sikerült neki. Mindenki érezte, hogy nem szívesen lát minket – beleértve természetesen engem is – a házában.

Mivel Serafina vőlegénye, az ő családja, és a vendégek mind a városban szálltak meg, elég családias kis társaságként ültünk össze, és ha a nővéreim nem fecsegnének annyit, az egész vacsorát kínos csendben fogyasztottuk volna el.

Már az elején jól kezdődött, amikor Marea Terrah nyomában betoppant, a tőle már megszokott gyilkos tekintetével, és férfias öltözködésével. Terrah kapott kölcsön a lányoktól egy ruhát, hogy alkalomhoz illő legyen a vacsorához, meg holnapra is. Marea ezt még akkor sem vette volna igénybe, ha felajánlják neki. Az egész családom most látta először, és anyám Serafinával és Olive-val egyszerre fojtott el egy meglepett kiáltást. Marea mindezt figyelmen kívül hagyta, és apámat vette szemügyre. Szinte farkasszemet néztek egymással, mielőtt a lány leült volna.

A vacsora teljes ideje alatt egyetlen téma vetődött csak fel: az esküvők. Serafina egész nap erről áradozott, Olive visszhangozta nővérünk szavait, és mindketten faggatták Terrah-t a sajátjának előkészületeiről és természetesen a vőlegényéről. Szerencsétlen hercegnő ezt most rosszul tűrte, és végig végtelenül zavarban volt.

Apám udvariasságból intézett néhány kérdést Rayanhez Regulusszal kapcsolatban, de a lányok mindig gyorsan visszaragadták magukhoz a beszélgetést. Ha pedig bárki bármi másról próbált volna véleményt kifejteni, annak esélye sem volt.

Én csak néha apámra sandítottam a szemem sarkából, különösebb módon nem kívántam részt venni a vacsorán. Egy idő után vettem csak észre, hogy Marea folyamatosan apámról rám, rólam apámra pillant. Amikor fölnéztem, láttam a kérdést a tekintetében, amire éppen csak megráztam a fejem. Erre a lány csak felvonta szemöldökét, majd visszatért a tányérjában lévő zöldségek turkálásához.

Végigpillantottam az asztalon, hogy lássam, a többiek hogyan bírják az eseményt. Calais, aki mellettem ült, engedelmesen fogyasztotta az ételét, és próbálta nem magára vonni a figyelmet. A jobb karja még mindig fel volt kötve, bár amikor Terrah megnézte, számunkra érthetetlen módon, már szinte teljesen meggyógyult. Azért a biztonság kedvéért visszakötözte.

A másik oldalamon Rayan volt, közvetlen az asztalfőn ülő apám mellett, és próbált úgy tenni, mint aki élvezi a vacsorát. Közben pedig néha kissé morcos pillantást vetett Marea felé. Igazán kezdhetnének végre valamit magukkal – gondoltam. Egyszerűen képtelen voltam megérteni őket.

Calais mellett ült Terrah, akit még mindig Serafina és Olive faggatott. Néha anyám is. A silvai hercegnővel szemben pedig Marea ült, akire Olive vetett néha egy-egy lenéző pillantást, elég feltűnő módon.

A vacsora vége mindenki számára megváltásként érkezett, és szinte menekültünk a szobáinkba. Én is így tettem, csak miután becsuktam az ajtót, az még egyszer becsapódott. Amikor hátranéztem, Marea állt mögöttem, karba tett kézzel, felvont szemöldökkel, ugyanazzal a kérdéssel a tekintetében, mint a vacsora alatt. Egy percig csak értetlenül néztem rá, hátha kimegy.

– Megtiszteltetés, hogy a szobámban talállak, de szerintem eltévesztetted az ajtót – dőltem a falnak.

– Nagyon vicces – vágott egy grimaszt Marea. – Mennyire durvult el a beszélgetés?