A lángok ébredése

37. Terrah

Valami történhetett az éjszaka folyamán, mert reggelre Rayan és Marea ismét beszélő viszonyba kerültek. Ez legalább javított a hangulatunkon, és nyugodtan folytathattuk az utunkat.

Menet közben valahogy egymás mellé kerültünk Mareával. Lopva az arcára pillantottam, amin ott húzódott az általam ejtett vékony vágás. Szerencsére nem volt mély, éppen csak egy karcolás, és egy halovány csík maradt mára belőle, de így is rosszul éreztem magam.

– Szép dobás volt – szólalt meg egyszer csak a lány, amikor észrevette, mit nézek.

– Sajnálom! – szabadkoztam. – Nem tudom, mi ütött belém. Egyszer csak eldobtam.

– Hova céloztál?

– Hát... Azt hiszem, azt szerettem volna, hogy elrepüljön az arcod mellett, és akkor a késre figyelsz, nem a lovasra.

– Akkor tényleg elég pontosan célzol – mondta elismerően Marea. – Ha hajlandó lennél egy kis időt is beleölni a gyakorlásba, még jó is lennél benne.

– Nem igazán szeretnék késekkel dobálózni – tiltakoztam.

– Ahogy gondolod – vonta meg a vállát. – De azzal a két tőrrel legalább meg tudod védeni magad, ha nagyon akarod.

***

A Quinque Kupát minden évben más hercegségben tartották, és az Öt Ország Birodalmának legjobb versenylovai vettek részt rajta. Szokás szerint mindig az a Principatum rendezi a versenyt, amelyik előző évben a Jótékonysági Gálának volt a színhelye. Tehát idén Ambusti fővárosában, a Perzselt Városban tartották.

Közelebb voltunk, mint gondoltuk. Főleg azért, mert a város majdhogynem a duplájára nőtt a verseny miatt ideérkező vendégek miatt. Igazából már a vége felé járt a rendezvény, egy-két napon belül lefutnak az utolsó lovak is, de még pont időben érkeztünk, hogy lássuk a fődíjért folyó mérkőzést. Előző évben sajnos nem tudtam megjelenni, de idén végre látni szerettem volna, ahogyan Silva minden más Principatumot legyőz.

A versenypályákat a város szélén állították fel, mágusok segítségével. Ez fontos volt, hogy a lovakat ne érje meglepetésként semmi a verseny alatt. Földmágusok bizonyosodtak meg a talaj egyenletességéről, és segítettek az építkezésben.

A pályákat és a várost is őrséggel zárták körbe, hogy elkerüljék az esetleges felfordulások kibontakozását, és megakadályozzák a lótolvajlásokat. Ilyenkor sokan próbálkoztak kicsempészni egy-egy híres tenyészetből származó állatot.

Bejutni a versenyek területére nem volt annyira nehéz. Jegyzőkönyvbe vették az érkezésünk idejét és a nevünket, azután már be is engedtek.

Először is találnunk kellett egy istállót, ahová letehettük hátasaink, de fogalmam sem volt, merre lehet Silváé. A Principatumok kapnak saját szálláshelyet a lovaiknak, az pedig megfelelne a mieinknek is. Mielőtt sokat kóvályogtunk volna, megjelent Fekete Villám, Silva versenylovának trénere, Xena. A nő átverekedte magát az embereken, és úgy lépett elénk.

– Hercegnő! – köszöntött, majd Rayanhez fordult. – Felség! Örülök, hogy megérkeztek!

– Mi is örülünk, Xena! – üdvözöltem.

– Jöjjenek utánam, megmutatom, hol tehetik le a lovakat!

Kellett egy kicsit kanyarognunk, mire megérkeztünk Silva privát kis sarkába. Bár az istállókat is ideiglenesen építették fel, az ember azt hitte volna, hogy állandó ittlétre épültek. Odabenn vagy egy tucat lónak volt helye, ráadásul tartozott még a pajtához egy tágas karám, amibe a további állatokat lehetett elhelyezni. Mi is ide vezettük be saját lovainkat, akiket azonnal át is vettek a lovászok. Kivéve persze Ventust, mert hozzá Mareán kívül más nem nyúlhatott, így a lány hátra maradt, hogy gondoskodjon róla. Én a fiúkkal követtem Xenát az istállóba.