A lángok ébredése

48. Terrah

Brandt barátja, Treowe, egészen különösen nézett ki. Először is, nem úgy festett, mint aki Bruciatura határain belül született volna, inkább északiasabb külseje volt. Hullámos barna haja volt és felettébb különös szeme. Ilyet még nem is láttam. A jobb szeme barna, míg a bal szeme kékes-zöldes, egészen türkizes színű volt. A tekintetében volt valami megmagyarázhatatlan, és ezért aligha tudtam levenni róla a szemem. Ő meg bizonyára azt gondolta, hogy bámulom, ami nem állt szándékomban.

– Innen valósi vagy? – kérdeztem, amikor levezetett a táncolók közé.

– Mondhatni – válaszolta. – Kiskorom óta itt élek, de Ionadban születtem. Brandtet több, mint tíz éve ismerem.

– Ezek szerint közeli barátok vagytok?

– Azt talán nem mondanám, de sok... bolondságot csináltunk együtt, annyi biztos. De mesélj, hogy kerül egy hercegnő Solitudinembe, egy egyszerű esküvőre?

– Oh... – lepődtem meg. Brandt nem említette a státuszom, amikor bemutatott minket. – Honnan...?

– Lehet, hogy itt élek, de sokat járok Bruciaturán kívül. Silva híres hercegnőjét felismerem – mosolygott.

– Oh – pirultam el. – Nem gondolod, hogy ez azért enyhe túlzás?

– Egyáltalán nem – jelentette ki. – Sőt, úgy gondolom, hogy a pletykák alábecsülnek.

– Te hízelegsz.

– Csak az igazat mondom. Szóval?

– Csupán elkísértük Brandtet a nővére esküvőjére – feleltem, tudva, hogy elég gyenge érv volt. Hercegnők nem kísérgetnek senkit csak úgy a nővérük esküvőjére. – Innen visszafordulva Umbusiba megyünk.

– A Jótékonysági Gálára, ha jól sejtem?

– Valóban – mosolyogtam. Még csak nem is volt nagy hazugság. Célom volt, hogy oda vezényeljem a többieket. Nem hagyhattam ki a gálát, és Sir Sigurddal is beszéltem, aki jó ötletnek tartotta Rayan jelenlétét. – Egyik évben sem hagyom ki. És... Merre jártál mostanában, ha olyan nagy utazó vagy?

– Az apámmal voltam a tengeren. Collis és Silva partjaihoz közel. Nemrég értem haza. Szereted a tengert?

– Nem mondhatnám – nevettem. – Az első hajóutam után eldöntöttem, hogy jobb nekem a szárazföld. – Élénken élt az emlékezetemben, hogyan hullámzott a gyomrom a hajó mozgásával. Talán életem legrosszabb élménye volt, és azután soha többé nem mentem még hajó közelébe sem.

– Tengeribeteg vagy? – kérdezte meglepetten Treowe, és próbált nem nevetni.

– Igen, az – nyomtam el egy mosolyt. – Örülök, hogy szórakoztatónak találod.

– Én csak... – nevetett. – Elnézést, ez neveletlen volt tőlem.

– Nem, semmi probléma – nevettem. – Egy hercegnőnek mindent bírnia kellene. A hajóutakat is. Úgyhogy még szerencse, hogy minden hely megközelíthető lóháton.

– A révekkel mi a helyzet?

– Szerencsére előbb vége az útnak, minthogy probléma adódna – tűrtem egy elszabadult hajszálat a fülem mögé, majd visszahelyeztem a kezem Treowe vállára. – Eltértünk a megszokott esküvői beszélgetési témáktól, nem gondolod?

– Úgy érted, emberi társalgást folytatunk?

– Igen, pontosan! – A tekintetünk összekapcsolódott, és volt egy olyan érzésem, hogy nem most látom először. – Találkoztunk már? – kérdeztem zavartan.

– Személyesen még nem. Arra biztosan emlékeznék.

– Ezt te tanítottad Brandtnek, vagy ő neked? – nevettem ismételten.

– Attól tartok ez olyasmi, ami minden férfiban hajlamot mutat.

– Mindegyikben?

– A többségben – pontosított Treowe.

– Ha olyan sokat utazol, hogyhogy még nem találkoztunk?

– Inkább apám ügyei hívnak más Principatumokba. Nem éppen olyan üzletei vannak, amik egy hercegnő útját keresztezhetik.

– Kár – jegyeztem meg. – Azért remélem, nem ez lesz az első, és utolsó alkalom, hogy találkoztunk.

– Van egy olyan érzésem, hogy nem. ­– Nem tudom miért, de nem tűnt annyira lelkesnek a kijelentése, mint kellett volna.

Elfordítottam a fejem, hogy ne lássam, ahogy megint elpirulok. Még jó, hogy megtettem, mert így láthattam, ahogyan Calais próbálja megtartani a félig összeesett Brandtet az Ardente ház alacsony teraszán, ahol hagytuk őket. Brandt nagyon rosszul festett.

– Treowe, ne haragudj, mennem kell – engedtem el hirtelen a partnerem, és megindultam a két fiú felé. Amikor hátrapillantottam, Treowe küldött egy erőtlen mosolyt, aztán elnyelte a tömeg.

Visszafordultam Brandt és Calais felé, és futni kezdtem.