A lángok ébredése

Levelek - 16. Brandt

Rayan éppen csak kilépett a helyiségből, amikor egy fehér villanás következtében egy fehér madár szállt le az asztalra, ami köré gyűltünk. A Beatus egyenesen felém fordult, és búgott egyet. A lábára egy pergamentekercset kötöttek.

A szememet a madáron tartottam, de nem tettem semmilyen mozdulatot az üzenet eltávolítására. A galamb megint búgott, és türelmetlenül föltartotta a lábát.

– Nem szeretnéd átvenni? – nézett rám Calais.

– Eszem ágában sincs – tettem keresztbe a karjaim a mellkasom előtt. – Úgy is tudom, mi van benne.

– Az egyik csodálód talán? – kérdezte Terrah, ami meglepett. Egy percig azon agyaltam, vajon honnan tudhat róla, hogy fordult már elő, hogy kaptam leveleket „rajongóktól", aztán rájöttem, hogy mintha egyszer említettem volna neki. Talán még Ambustiban, a jótékonysági bálban.

– Nem – ráztam végül a fejem. – Attól sokkal rosszabb. Az apámtól jött.

A galamb most már haragosan búgott, és fél lábon ugrált felém, kerülgetve az üvegszilánkokat, amiket Marea robbantgatása hagyott maga után. Nem volt más választásom, hát elvettem tőle a levelet. A galamb nem várt többet, a levegőbe emelkedett, és kirepült a szobából.

Most már közelebbről láthattam a vörös pecsétet, amiben egy lángoló kard és egy „A" betű rajtolódott ki. Igen. Apa. Felsóhajtottam, majd a levelet bocsánatkérően feltartva otthagytam a többieket, és felmentem a számomra kijelölt hálószobába. Amúgy sem voltam éhes.

A pergamentekercset letettem az ágy melletti kis asztalra, és kiültem az ablakba. Tudtam, hogy el kellene olvasnom, és válaszolnom nekik, de azt is tudtam, hogy mi lesz benne, és nem akartam elolvasni.

A nővérem, Serafina esküvője majdnem két hét múlva esedékes, és meg kellett volna jelennem rajta, sőt, már most otthon kellett volna lennem, és segíteni az előkészületekben. Nem véletlenül mentem bele olyan könnyen, hogy elmenjek a Soi erődhöz. Nem siettem haza. Nem hiányzott, hogy a nővérem esküvőjével kelljen foglalkoznom, közben pedig kikerülni az összes kérdést, ami arra irányult, hogy én mikor fogok házasodni. Nem akartam senkit elvenni. Legalábbis senki olyat, aki megfelelő lett volna az apám szemében.

Végül úgy döntöttem, mégis elolvasom. Feltörtem a pecsétet, és kihajtottam a pergament. Az apám nem hagyott cserben. Pont olyan stílusban írta meg, és pont azt, amire számítottam. Az üzenetet középen fölül megfogtam, és kettétéptem. Majd megint. És megint. Egészen addig aprítottam, míg nem maradt belőle semmi. Ha nem nyár közepén jártunk volna, már rég a kandallóban égne.

Nem tudom, hogy az apám egyáltalán kedvelt-e. Ha igen, akkor nagyon jól titkolta. Az anyám persze szeretett, és ki is mutatta. A nővéreim idegesítőek voltak, de azért kölcsönösen megtűrtök egymást. Az apám viszont... Az apámmal mindig hadilábon álltam. Még mindig nem jött rá, hogy soha nem fogok az ő akarata szerint ugrálni, főleg most, hogy elszabadultam egészen Regulusig.

Nem, eszem ágában sem volt hazamenni Serafina esküvőjére. Eszem ágában sem volt besétálni a csapdájába. Tudtam, hogy ezek után többé ki sem enged a birtokról. Mielőtt eljöttem, megígértette velem, hogy mostanra már otthon leszek. Erre az ígéretemre természetesen magasról tettem. Most pedig megparancsolta, hogy azonnal üljek lóra, és térjek haza. Nem fog megtörténni.