A lángok ébredése

39. Rayan

Nem gondoltuk, hogy probléma lesz a Perzselt Város határán kívülre jutni. Elméletileg csupán az érkezésünkkor felvett jegyzőkönyvben ellenőriztek, majd útra is bocsátottak minket. Azonban a számításainkat keresztülhúzták.

Minél előbb el akartuk érni Solitudinemet, mivel az este Brandt megint álmodott, és rosszabbul érintette, mint az utóbbi napokban, ezért igyekeztünk mozgásban maradni. A lovakkal együtt a kijárathoz vonultunk, ahol sorra ellenőriztek engem, Terrah-t, Brandtet és Calais-t. Aztán Mareához értek, és éppen be akarták írni, hogy elhagyja a várost, mikor egy másik katona érkezett, és még egyszer végigmérték a lányt és a lovat.

– Van valami probléma? – kérdezte Marea az őröket.

– Attól tartok, hogy nem hagyhatja el a várost – mondta az egyik, az idősebbik, akinek hosszú, erősen őszülő haja van. Mindannyian értetlenül pillantottunk rá.

– Ezt hogyan értik? – szólalt meg Terrah.

– Az a ló – bökött Ventus felé – más tulajdonában áll.

– Maga viccel! – nevetett Marea. – Mégis miből jött ez az ostoba ötlet?

– Az állat tulajától kaptunk levelet, melyben megírja, hogy nemrégiben ellopták a lovat. Megadta az állat kinézetét, és a lány nevét – magyarázta Terrah-nak és nekem. – Egy az átlagostól jóval nagyobb méretű, szürke deres csődör, Ventus névre hallgat. Aki pedig át akar vele lovagolni, Marea Woda.

– És ki állítja, hogy loptam? – nézett keményen a katona szemébe a lány.

– Egy igen tekintélyes, magas rangú személy – adta meg a választ a férfi. – Gearald Saeva de Clarus, a Mágusok Tanácsának volt tagja.

Ez belénk fojtotta a szót. Marea szeme résnyire szűkült, Ventus pedig halkan felhorkantott, megérezve a lány feszült hangulatát.

– Uram, ez egy aljas rágalom – húzta ki magát Terrah, és az őr elé lépett. – Ez a csődör tíz éve csakis Marea Woda tulajdonában állt, és soha senki más nem birtokolta. Sőt, ha nem tévedek – tekintett Mareára –, még ő maga sem nevezné tulajdonának, ugyanis ő és a ló között olyan kapcsolat áll, mely felülír minden tulajdonosi jogot. Ha szeretné, én is, és Rayan király is tanúsíthatjuk ezt, valamint szerzünk még legalább egy tucat más tanút erre. Ventus soha nem tartozott Gearald Saeva de Clarus tulajdonába.

– Elnézést kell kérnem, hercegnő, de nem engedhetem ki sem a lovat, sem a lányt.

– Ha nem engedik ki, mégis mit szeretnének tenni? – tettem fel a kérdést.

– A lovat biztonságba helyezzük, Marea Wodát pedig őrizetbe vesszük. Lótolvajlás vádjával.

– De uram, nincs szó semmiféle lopásról – mondtam kimérten. – Beszélni akarok a felettesével.

– Attól tartok a Princip jelenleg túl elfoglalt, így nem áll szándékomban idehívni. A döntés végleges, sajnálom. Az ilyet komolyan vesszük. Maguk nyugodtan folytassák útjukat, de a lányt és a lovat nem engedjük ki.

– Rendben – bólintottam. A szemem sarkából láttam, ahogyan a többiek meglepetten pislognak. – Akkor miért nem hívja ide Gearald Saeva de Clarust magát, hogy esetleg bizonyítsa, a csődör valóban hozzá tartozik? – A férfi nem tűnt boldognak a hangnememet illetően. De ha már király voltam, akkor igenis kihasználtam.

– Már bocsásson meg, felség, de a maga szava itt nem számít – felelte kimérten.

– Uram, kérem, maga is tudja, hogy ennyi nem elég a letartóztatáshoz! – lépett közelebb a férfihoz Terrah. – Akárki írhatott volna egy levelet, akár Fekete Villámot lopottként jelentve. Akkor talán engem is őrizetbe venne, csak mert egy másik ember levelet írt?