A lángok ébredése

A kém - 30. Rayan

Miközben a kastély bejáratában álltunk, és vártuk, hogy a három szökevény megérkezzen, belegondoltam, mi történne, ha nem olvastam volna el apám levelét a nap folyamán. Mindenesetre, megmentett minket egy felesleges és hangos vitától.

Több órával korábban bent ültem a dolgozószobámban, és Sir Sigurddal még egyszer végigvettük a teendőket. Nem kellett hosszasan győzködnöm az öreg lovagot, vagy a többi tanácsadót, mert mind egyetértettek abban, hogy érdemes lenne ellátogatnom a lóversenyre. Egyedül azért kellett harcolnom, hogy ne akarjanak nagy kíséretet adni mellém, és végül sikerült elég érvet felmutatnom, hogy nagy nehezen rábólintsanak a dologra. Regulus – a város és a hercegség egyaránt készen állt, hogy elhagyjam.

Miután Sir Sigurd távozott a szemem a még mindig bontatlan levélre tévedt. Három napja tértem vissza Regulusba, azóta nem bontottam ki apám utolsó üzenetét, ráadásul máris indulni készültem. Az egész világom a feje tetejére állt. Ideje volt elengednem apámat. Feltörtem a királyi pecsétet, és az asztalra terítettem a levelet.

Drága fiam!

Ha e levelet olvasod, bekövetkezett az, mitől tartottam. Sejtettem, hogy valami egészen különös történik, de egészen addig, míg felfedezéseteket meg nem osztottátok velem, nem jöttem rá, mi lehet az. Mikor ágynak estem, a gyűrűt is levettem, de túl késő volt már. Nem tudom mikor, s hogyan történt, de engem is célba vettek. Sajnálom, hogy nem tudlak tovább már megvédeni az uralkodás nehézségeitől, és Quinque igazi arcától.

Az Öt Ország Birodalma romokban hever, Rayan. A Mágusok Tanácsa igyekszik egyben tartani, de már képtelenek rá, így akármi történik is, nem avatkoznak közbe, nehogy az emberek rájöjjenek a valóságra. Próbáltalak mindettől távol tartani, ameddig csak tudtalak, ezért is hibáztam. Nem engedtem, hogy megismerd a valóságot, mert reméltem, mire te kerülsz trónra, már más időket élünk meg. Sajnos nem így történt.

Királynak lenni nehéz feladat. Én sosem gondoltam, hogy olyan remek uralkodó lennék, mint az emberek mondták, de az ő véleményük az, ami az igazság. Mindent megtettem, amit tudtam, és most átadom neked a helyemet. Mindent tudsz, amit kell, a többit pedig majd megtanulod.

Hogy mire vetül fény utatok során, számomra örök rejtély marad, de bármi legyen is, tudom, hogy méltó leszel a feladatra. Úgy érzem, ötötök között szorosabb kapcsolat fűződik, mint elsőre gondolná az ember. Nem mondom, hogy legyél a vezérük, de próbáld meg összetartani őket. Láttam már eleget a világból, hogy tudjam, az álmok nagyobb jelentéssel bírnak, mint egyesek elismernék. Útjaitok a sors keze által találkoztak, innentől pedig együtt kell továbbmennetek a végéig. Bízzatok egymásban, és akkor nem érhet baj.

Befejezésként, néhány tanács, melyeket nem volt alkalmam személyesen átadni. Kérlek, fiam, ne lépj a nyomdokaimba! Ne próbálj meg olyanná válni, mint én voltam. Tudom, láttad miként uralkodom, és ennek mintáját követnéd, de te sokkal jobban veszed majd az akadályt, mint én tettem. Te erre készültél születésedtől fogva, így nem érhet talán annyira váratlanul a korona, mint engem. Belenus halála felforgatott mindent, és bár próbáltam helytállni, mégis úgy érzem, kudarcot vallottam. A népem érdekeit mindig szem előtt tartottam, közben pedig elhanyagoltam a saját fiamat.

Egy Principnek mindig is a Principatuma az első, de a család az, ami átsegíti a nehézségeken. Elveszíteni édesanyádat volt életem legnagyobb csapás, de te még mindig ott voltál nekem, és én ostoba módon minden hatalmamban álló eszközzel védelmeztelek a világtól, közben pedig elfelejtettem észrevenni, téged mi tenne boldoggá. Megvoltak vitáink, és ha visszafordíthatnám az időt, nem mondom, hogy elkerülném őket. Azokból tűnt fel, mennyire is hasonlítasz édesanyádra.

Az én időm a végéhez közelít. Sajnálom, hogy nem lehetek itt, mikor hazatérsz, de ne feledd, én mindig ott leszek a szívedben, édesanyáddal együtt! Sosem hagyunk el. És bár nem engedtem, hogy lásd a világot valójában, tudom, hogy elég erős vagy, hogy szembenézz vele, bármerre vezessen is utad.

Szeretettel,

Édesapád

Még kétszer elolvastam, de harmadjára már voltak szavak, melyek elmosódtak a rájuk hulló könnycseppektől. Amint úgy éreztem, mindent megértettem, óvatosan összetekertem a pergament, és az asztal fiókjában biztonságba helyeztem.

Most pedig itt álltam, mögöttem a bejárat mindkét szárnya szélesre tárva, és aranyló fény úszott ki a lépcsőfokokra. Belegondoltam, mi mindent akartam mondani Mareának, amikor megtudtam, hogy fogta a fiúkat, és elment. Viszont már egyiket sem éreztem fontosnak, vagy vitára érdemesnek, bár azért nem mondom, hogy teljesen megbékéltem a helyzettel. De hálás voltam, amiért rendben visszaértek.