A lángok ébredése

15. Terrah

Sok mindenen járt az eszem éjszaka, így nem tudtam valami sokat aludni, és már itt is volt a reggel. Bár a kis ünnepünknek nem éppen az lett a vége, mint szerettük volna, mégis úgy éreztem, valamennyivel közelebb kerültünk egymáshoz mind az öten. Csak kár, hogy Marea úgy kiborult, és elviharzott, mert teljesen megváltoztatta a hangulatot, és utána gyorsan be is fejeztük.

Miközben lefelé tartottam egy közös reggelire az előző este megbeszéltek szerint, összetalálkoztam Rayannel. Regulus új királya frissebbnek tűnt nálam, és kifejezetten jókedvűnek tűnt.

– Jól aludtál? – köszöntött egy kedves mosollyal.

– Nos, volt már jobb éjszakám is – feleltem őszintén. Együtt indultunk tovább, és néhány lépcsőfok erejéig fontolgattam, hogy elmondjam-e neki, mi foglalkoztatott, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy a legjobb barátom, úgyhogy ő a legalkalmasabb arra, hogy ezt megosszam vele. Rayan viszont megelőzött.

– Nem találkoztál egészen véletlenül Mareával? – A kérdése kissé meglepett, főleg, hogy nem tudtam meghatározni az érzelmeket mögötte. Aggodalmas volt, vagy csak kíváncsi? Csupán arra tudtam következtetni, hogy a szokásostól tart: a lány elment.

– Nem, nem láttam ma még – feleltem. – Azonban nem hiszem, hogy aggódni kellene érte, Rayan. Lehet, hogy tegnap este felkapta a vizet, és elrohant, de nem megy el. Ebben biztos vagyok. – Rayan úgy nézett rám, mint aki nem hisz a fülének. Nekem is furcsa volt, hogy Marea mellett érveljek, hiszen éveken át voltam ellene. Nem mondom, hogy most már nem vagyok, de valami azért megváltozott. – Tudod, pont erről szerettem volna beszélni veled. Gondolkodtam azon, amit tegnap este mondott, és azt hiszem, talán életemben először, megértem az ő álláspontját is.

– El sem hiszem, hogy ezt tőled hallom – csodálkozott Rayan, de várta, hogy folytassam.

– Hát, igen... Ettől függetlenül még mindig őrültnek tartom, és nem leszünk nagy barátnők, de be kell ismernem, hogy ebben az esetben igazat kell neki adnom. Érthető, hogy ennyire nyugtalan, és menni akar, minél előbb. Meg akarja találni Gearaldot. A Soi erődből valahová át teleportálta magát, te is láttad. Ailéma szerint most is a Pusztítás Kövét keresi, közben pedig fokozatosan rontja a helyzetet a varázskövekkel. Marea meg akarja találni, és érthetően végezni is szeretne vele. Gearald megölte... jobban mondva megölette a szüleit. Azóta a nyomában van, hogy magához vette a Víz Kövét. Fordított helyzetben nekem is elegem lenne abból, hogy valaki egész életemen át üldöz, és végez közben a családommal.

– Mit kellene akkor tennünk, Terrah? – sóhajtott Rayan. – Nem tudok csak úgy itt hagyni mindent.

– Nem tudom, hogyan kellene, csak azt, hogy mit. Valamit majd csak kiötlünk, mert bár nem szeretne egyedül elmenni, hiszen a Kövek által egy csapat vagyunk, de mindketten ismerjük. Nem fog örökké várni, és ahogy elnézem Brandtet, a Kövek sem fognak. Látszik rajta, hogy valami nincs rendben.

– Nem könnyítesz a dolgomon, Terrah – nevetett keserűen Rayan. – Megkérdeztem Sir Sigurdot, minthogy ő volt apámnak lényegében a jobb keze, és ő azt mondta, hogy elég elképzelhetetlen, hogy a koronázás után pár nappal már itt hagyjam Regulust. Szükség van a jelenlétemre.

– Valamit kitalálunk – ígértem neki egy kézszorítás kíséretében, majd elértük a termet, amit kerestünk.

Mi voltunk az elsők, de alig értünk be az ajtón, amikor mögöttünk felbukkant Calais is. Éppen egy szalmaszálat vett le a ruhájáról. Bizonyára az istállóban kezdte a napot, hogy megnézze a kancáját.

– A többiek? – nézett ránk Calais. – Megesküdtem volna, hogy késtem.

– Egy dolog biztos, nem egy helyen lesznek – mondtam egy mosollyal. Mareát nem éppen olyan típusúnak ismertem, aki Brandttel együtt töltené az idejét. A feltevés maga is nevetséges volt.