A lángok ébredése

49. Rayan

Marea egészen a táncolók tömegének közepébe vezetett be. Láttam rajta, hogy alig bírja visszatartani magát attól, hogy Brandtre vesse magát.

– Tudod, nem kell ám ezt csinálnunk – ajánlottam fel, bár az ötlet maga tetszett. Viszont tudtam, hogy Marea nem táncol.

– Nos, már csináljuk – mondta.

Úgyhogy az egyik kezemet a derekára tettem, a másikkal pedig megfogtam az ő kezét. Táncoltunk.

– Azt hitted, nem tudok? – kérdezte néhány lépés után, bujkáló mosollyal.

– Nem találgattam az okát – tértem ki a kérdés alól. Mert igen, megfordult a fejemben, hogy esetleg ezért nem táncolt soha, semmilyen rendezvényen. – Sosem árultad el.

– Rossz emlékek – felelte egyszerűen.

– Ennyire rossz partnert fogtál ki, vagy mi? – nevettem. Marea csak mosolyogva megrázta a fejét.

– Nagyon csendben vagy mostanában – jegyezte meg pár lépés után.

– Tényleg?

– Aha. Mióta átléptük Solitudinem határát. De már előtte is. Valami baj van?

– Nincs – ráztam a fejem.

– Biztos? – vonta fel a szemöldökét.

– Persze!

– Ismerlek annyira, Rayan, hogy tudjam, amikor hárítasz.

– Semmi komoly, Marea – adtam fel. – Főleg nem olyasmi, ami miatt akármelyikőtöknek foglalkoznia kellene.

– Köze van egy bizonyos levélhez Sir Sgurdtól? – kérdezte a lány, és a farzsebéből előhúzott egy levelet. – Nem olvastam el – tette hozzá.

– Egy kis tolvaj vagy, ugye tudod? – ingattam meg a fejem.

– Teljesen véletlenül találtam meg. Szóval? Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.

– Elmondhatom, de nem tudom, hogyan reagálnál rá – mutattam rá a lány heves kitöréseire.

– Rayan...

– Csak annyit írt, hogy ideje lenne visszatérnem – adtam fel. – Alig voltam Regulusban pár napig, és gyorsan felhalmozódnak az államügyek. És nem bízik Ailémában.

– Ezzel nincs egyedül – jegyezte meg halkan Marea.

– Te akartad kimenteni, és te bízol benne a legkevésbé. Ezt nem tudom összerakni.

– Nem, én... Bízom benne, egy bizonyos szinten – magyarázta. – Az apám barátja volt, így talált ránk, de... Tudod, minden az érkezése után fordult rosszra, és ez azért kételkedéshez vezet. Viszont sosem tett ellenünk semmit, szóval... Nem is tudom. Mindketten tudjuk, hogy bizalomhiányom van. Nem ok nélkül, azt hozzátenném.

– Igen, de tudod, azért néha nem árt, ha vannak emberek, akikben megbízol eléggé, hogy segítséget kérj. És Ventus nem számít.

– Vannak emberek, Rayan, akikben bízok – kapcsolódott össze a tekintetünk. Akkor a szeme kék fénnyel felvillant, és a fejéhez kapott.

– Minden rendben? – kérdeztem aggódva.

– Igen, csak... A fejem – szorította a tenyerét a homlokára. – Biztos a nap – értetlenkedett, de a következő pillanatban megrogyott a térde.

– Marea?

Igyekeztem megtartani azösszeeső lányt, és válaszra bírni. Próbáltam kivinni a tömegből, lehetőlegminél kevesebb feltűnéssel. Sejtettem, hogy nem egyszerű fejfájásról van szó,mert akkor általában nem világít az emberek szeme. Éppen csak kijutottunk atáncolók köréből, amikor már annyira sem tartotta meg magát, mint eddig, és eszméletlenülesett össze.