A lángok ébredése

61. Brandt

Olyan gyorsan szedtem a lábam, amennyire csak mertem a keskeny földhídon. A helyzeten nem könnyített, hogy Terrah-t is magammal kellett vonszolnom, aki pedig folyamatosan a többieket figyelte. Én nem mertem hátrafordulni. A tekintetemet a sárkány összegömbölyödött testénél pihenő Kőre szegeztem. Minél előbb megszerzem, annál jobb.

A hátunk mögött hallatszott a többiek csatározása, de nem sokat tehettünk értük. Calais volt egyedül igazán ütőképes a jelenlegi helyzetben, mivel őt nem akadályozta az utak közötti szakadék. Nekem az volt a dolgom, hogy elérjem azt a Követ.

Ösztönösen tudtam, mikor, hol, melyik hídra kell lépni, így a silvai hercegnőt magam után rántva egyik pillanatról a másikra ott találtuk magunkat az óriási élőlény előtt. Terrah ijedten ugrott mögém, ahogy az állat lélegzete meglegyintett minket, majdnem ledöntve a lábunkról.

A lány nem mert újabb lépést tenni, én viszont határozottan megindultam a Tűz Kövéhez. Némi mozgást érzékeltem a látómezőm szélén ugyan, de tekintetemet egy pillanatra sem vettem le róla. A sárkány ugyan úgy tűnt, békésen alszik, mégis az az érzésem támadt, hogy bármikor rávetné magát arra, aki megközelíti az emelvényt. A fejemben hallottam a hangot, hangosabban, mint valaha. Magához hívott.

Remegő kézzel nyúltam vörös Kőhöz. Nagyon hasonlított Mareáéhoz, csak élénk narancs fénnyel pulzált, és mintha belül lángolt volna. Mintha élt volna.

Abban a pillanatban, hogy hozzáértem, mintha villám csapott volna belém. Éreztem, hogy valami megváltozott. Elvettem az emelvényről, és a tenyeremben tartottam. Már éppen megfordultam volna, hogy diadalittasan Terrah-ra vigyorogja, amikor a pikkelyes test megmozdult előttem.

Azonnal a sárkány fejére pillantottam, és láttam, ahogy hatalmas, keskeny pupillájú szeme felpattan, és egyenesen rám néz, mint aki a lelkembe lát. Nem mertem mozdulni, teljesen ledermesztett az élén sárga szemgolyó.

A sárkány hirtelen felemelkedett. A hegy vele együtt hihetetlen erővel remegni kezdett. A falról hatalmas szikladarabok váltak le és csapódtak a lávába. A sárkány kinyújtózkodott, és elordította magát, tüzet köpve minden irányba. Még egy gyors pillantást vetett rám, majd fejjel az alattunk bugyogó lávába ugrott, ami ez által magasra feltört.

Az egész hegy rázkódott. Megfordultam, hogy szemtanúja legyek, ahogy a hidak megrepednek, néhány tartóoszlop megadja a harcot, és az út, ami a többieket hozzánk vezethette volna, darabonként a lávába hullott.

Calais a rengések következtében hasra vágódott, de már fel is lökte magát, és rohanni kezdett a megmaradt útszakaszokon keresztül. Rayan és Marea sokkal messzebb voltak, de most ők is gyorsítottak, figyelmen kívül hagyva a maradék Kívülállókat.

Terrah eltávolodott a szakadék szélétől, ahogy Calais elért minket és átlépett a biztonságosabb kiszögellésre. A többiek is majdnem elértek minket, de akkor Mareát oldalról elérte az egyik Kívülálló, és lemaradt Rayantől. A fiú már éppen visszafordult volna segíteni, amikor újabb eget-földet rázó rengés futott végig a hegyen. Az út Rayan és Marea között megrepedt, majd be is omlott.

Calais már illesztett egy nyilat, hogy kisegítse a lányt, és még időben új utat találjon hozzánk, amikor a sárkány hirtelen ismét felbukkant, és hatalmas szárnyait kitárva repült a most már kürtő felé. Amikor kiért, a vulkán ismét megremegett. A láva szintje hirtelen emelkedni kezdett.

Marea megindult egy másik úton, nyomában a Kívülállókkal, de majdnem minden út már zsákutcába torkollt. Rayant közben átsegítettük magunk mellé. Marea végre egyenesbe jött, a még utolsó egyben maradt hídon rohant végig. Már nagyon közel volt, hogy elérjen minket, amikor a közöttünk lévő szakasz megadta magát, és a mélybe zuhant. A lánynak alig volt ideje lefékezni, majdnem átbucskázott az út végén.

Marea felénk nézett. Összekapcsolódott a tekintetünk. Két kézzel megmarkolta kardját, ami szinte izzott a vulkán hőjétől. Némán bólinott felém.

– Nem hagyhatjuk itt! – tört ki Rayanből.

– Nem tudsz csinálni valamit, Brandt? – nézett rám rémülten Terrah.

– Nem – ráztam meg a fejem.

Nem akartam én sem itt hagyni a lányt, de lehetetlen volt áthidalni a közöttünk keletkezett távolságot. Ráadásul fogalmam sem volt, hogyan lehetne használni a kezemben tartott Követ. Marea, akit már majdnem utolértek üldözői még egyszer felénk pillantott, és heves intéssel küldött minket a kijérat irányába, ami a sárkány távoztával láthatóvű vált.

Rayan éppen megindult a lány felé, amikor a láva gejzírként tört föl, és az a kiszögellés is omladozni kezdett, amin mi álltunk. Marea addigra minden figyelmét támadóinak szentelte.

Vonakodva a nyakamba akasztottam a Tűz Kövét, megragadtam a többieket, és az egyetlen járható út felé tereltem őket, hagyva, hogy a Kő a helyes irányba vigyen.