A lángok ébredése

59. Rayan

Az esés olyan hirtelen ért, hogy észre sem vettem. Egyik pillanatban még a többiekkel vártam, hogy megszűnjön a rengés, a következőben már kőtörmeléken hevertem, lüktető koponyával. Nem is emlékszem, mi történt a kettő között.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, és a Marea nyakában pulzáló kék fény majdnem meg is vakított. A lány mellettem térdelt, minden porcikámat végig mérve. Az arca rémületet és koncentrációt tükrözött, de amikor látta, hogy túlélem az esést, valamennyire megnyugodott.

– Jól vagyok – dünnyögtem, ahogy egy nagyobb sziklának döntött.

– Látom – horkant fel, de felállt, és a lyuk alá sántikált, amin keresztül lezuhantunk.

Alig tudtam odafigyelni, miről beszéltek a többiekkel, úgy zsongott a fejem. Amikor körbetapogattam magam, a kékes fényben láttam a vért a kezemen. Esés közben valamikor rendesen beverhettem a fejem. Kész csoda, hogy ennyivel megúsztam.

Marea a következő pillanatban megint mellettem termett, Terrah-ék hangja pedig lassanként elhalt.

– Megsérültél – mondtam kissé kábán a lánynak, aki egyértelműen csak egy lábra igyekezett súlyt helyezni.

– Semmi bajom – rázta le magáról a megjegyzésem, és letépett az ingujjából egy csíkot, amit utána a homlokomhoz nyomott. – Semmi komoly – tette hozzá a tekintetemet látva. Azt szerencsére nem tudta, hogy néha kettő lett belőle. – Te viszont eléggé beverted a fejed.

– Semmi komoly.

– Ha agyrázkódásod van, nehezen viszlek bármerre is.

– Ha csak fél lábon tudsz járni, nehezen megyünk bármerre is – vigyorogtam rá. Aztán lefagyott az arcomról a mosoly, ahogy a látásom kitisztult, és észrevettem a félelmet a tekintetében. – Csak vicceltem...

– Rayan... – Elvette a kezét a fejemtől, és elfordította a tekintetét.

– Hé – ültem feljebb. – Minden rendben. Kijutunk innen!

– Egy kitörni készülő vulkán közepében ülünk, lesérülve, és ki tudja, vezet-e egyáltalán valamerre az a járat – mutatott előre, ahol a Kő fényét elnyelte a sötétség.

– Csak egy módon tudhatjuk meg – feleltem, és fellöktem magamat a talajról. Ami nem bizonyosodott túl jó ötletnek, mert azonnal meg is szédültem, és ha Marea nem kap el, eldőlök.

– Ne olyan hevesen – mondta a lány, ahogy kiegyenesített. Most mindkét lábára terhelt, máskülönben nem lett volna képes megtartani, de arcizma fájdalmasan megrándult.

– Van három lábunk, és egy fejünk – próbáltam oldani a lány hangulatát. – Lehetnének jobb kilátásaink is, de ez sem olyan vészesen rossz.

– Kezdem biztosra venni, hogy maradandó károkat szenvedtél az eséstől – rázta a fejét. – Egészen úgy hangzol, mint Brandt.

– Ó persze... Brandt... – fújtattam frusztráltan.

– Ezt meg hogy érted? – vonta fel szemöldökét Marea.

– Ti ketten nagyon jóban lettetek mostanában... – dünnyögtem, aztán csak azt vettem észre, hogy zuhanok. A következő pillanatban már a talajon találtam magam. Marea elengedett, és most keresztbe tett kézzel állt felettem.

– Rayan Gwynedd Arwein! – szólt élesebben. – Ha te ezt most komolyan gondoltad, akkor sok sikert a kijutáshoz. Én elsántikálok fél lábon a világ végéig, de te jelen pillanatban egyedül nem tudod megtartani magad, úgyhogy akár itt is hagyhatnálak. Megérdemelnéd. – Marea hangosan fújtatott. – Ráadásul a legjobb helyen és a legjobb időben találod ki, hogy sértődött kisfiút játsz!