A lángok ébredése

21. Brandt

– Mi a jó édes Ignedeo történik itt? – próbáltam túlkiabálni a káoszt, nem sok sikerrel. Vagy csak nem voltak hajlandóak meghallani. Ez is egy lehetőség volt.

A városban élő emberek mintha észre sem vették volna a levegőben repkedő vizet. Azt hittem, csak én hallucinálok, de most itt az aréna szélén állva figyeltem, ahogy Marea és Ailéma éppen egymást ölik. Legalábbis úgy nézett ki, és nem értettem miért.

– Használd a kezed, hogy jobban tudd irányítani az energia áramlását! – kiáltotta egyszer Ailéma, amikor éppen egyikőjük sem támadt, és egy pillanatra nyugalom volt.

– Azt csinálom! – vicsorgott Marea, majd meglendítette a karját, miközben ragyogtak a szemei, és egy vízoszlop lőtt ki a semmiből a mágus felé.

Ailéma ujjbegyein szikrák pattogtak fel, és eltérítette a vizet, ami megkerülte, majd visszaküldte Marea felé. A lány elugrott, mire a víztömeg becsapódott a fegyvertár falába.

Marea és Ailéma kezdett fáradni, de Mareán jobban látszott. A mágus kegyetlenül támadta, és gyanítottam, hogy a Kő egyre csak fárasztotta a lányt, míg Ailéma jobban bírta. Marea vizes volt, és izzadt, és minden egyes vetődésével újabb adagnyi homok tapadt rá. Ő is tudhatta, hogy gyengül, mert inkább elugrott Ailéma támadásai elől, mintsem visszavágott.

A lány bukfencezett egyet, elkerülve egy újabb vízadagot. A gurulás után feltérdelt, és egy láthatatlan erőt küldött előre kezeivel, csakhogy a mozdulat közben a semmiből víz bukkant fel, és indult Ailéma felé, akit a támadás most váratlanul ért, és telibe kapta. A mágus visszatántorodott, és Mareának volt ideje rendesen felállni. Képtelenség volt, hogy feladja, még ha majd össze esett sem.

– Brandt! – hallottam egy hangot a hátam mögül. Amikor megfordultam, Rayannel találtam szemben magam. – Mi folyik itt?

– Én is szeretném tudni – ráztam tágra nyílt szemekkel a fejem. – Nem tudom eldönteni, hogy élet-halál harcot vívnak, vagy gyakorolnak. – Akkor Mareát eltalálta egy Ailéma által küldött vízoszlop, és a lány métereket repült hátra.

– Fiúk! – kiáltotta az érkező Terrah, oldalán Calais-val. – Állítsátok le őket!

– Egy mágusról és egy méregzsákról beszélünk, mindkettő varázserővel rendelkezik, és éppen egymást tépik – vontam fel a szemöldököm a lány kijelentésére. – Én nem kockáztatom az életem.

– Ailéma felhúzhatott valamiféle pajzsot, mert a jelek szerint a városban senki másnak nem tűnt fel az a kis... közjáték, de jó lenne minél előbb leállítani őket. – Terrah az aréna feletti levegőbe bámult, ahol egész különös jelenséget lehetett megfigyelni.

Igazából, ha az ember kivülről nézett az aréna felé, nem látott semmit. A levegőben repülő víztömegeket csak a látómező perifériáján lehetett érzékelni. Amikor idértem, hogy kiderítsem, mi folyik itt, láttam én is, hogy az aréna köré mintha vékony vízhártyát húztak volna fel, ami kívülről torzította a benti események képét, és nem volt igazából látható, csak miután átléptem rajta, és a burkon belül voltam. Ez pedig csakis egy vízmágus varázslata lehetett, hacsak Marea nem tanult egy új trükköt.

Marea most fölkelt, és annyira összehúzta szemöldökeit, hogy nem maradt hely közöttük, majd vicsorogott, és mindkét keze mellett egy-egy vízoszlop lövellt ki Ailéma felé. A mágus a kezét maga elé tartotta, és szikrák repkedtek mindenfelé. A víz kikerülte, és mögötte csapódott a homokba. Az aréna lassan kész dagonyává változott.

Akkor Marea, még mindig térdelve dőlt előre, és alig tudta felfogni az esést a karjaival. Egész testében remegett, még próbált küzdeni, de már nem volt hozzá ereje. Végre közelebb mertünk merészkedni.