A meleg elviselhetetlen volt. Alig álltam a lábamon. Az a maradék két katona, aki még velem egy földrészen tartózkodott, már nem törődött velem. Segítségért kiabáltak, de a barátaik elmentek. Ahogy az utak omladoztak, az embereket elvágták egymástól, és aki csak tudott, visszafelé rohant. Nem mintha gyorsabbak lehettek volna egy kitörő vulkánnál.
Alattunk a láva szintje egyre csak emelkedett. A meleg és a füst fojtogató volt. Elővettem egy tőrömet, és az egyik férfi hátába dobtam. Az egyenesen a mélybe bucskázott. A másik izzó tekintettel indult felém, kardját magasba tartva, kiáltva, ahogy a torkán kifért. Kikerültem a csapást, majd elgáncsoltam. Átesett a földdarab peremén, és társa után zuhant.
A mozdulat következtében ismét éles fájdalom hasított a bal lábamba. Az előbbi rohanás után még kész csoda, hogy megálltam rajta. De ennyi volt. A lábam feladta a szolgálatot, és térdre rogytam. Felesleges lett volna körülnéznem, menekülési útvonalat keresnem. Nem volt. Egy vulkán közepén voltam, mindenféle kapcsolat nélkül a két kijárat felé. Vége volt. Legalább a többiek kijutottak.
Engedtem a talaj húzásának, és kimerülten nyúltam el a keskeny földhídon. A látómező elsötétedett. Tehát ez a vége...
Gondoltam rá, hogy használom a Követ, de nem éreztem magamban semennyi erőt. A meleg mindent kiszívott belőlem.
Marea... – hallottam egy furcsán ismerős hangot a fejemben.
– Menj el – nyögtem a semmibe. A Kő hangja szólt hozzám, de nem akartam hallani.
Marea, fel kell állnod.
Erre már felfigyeltem. Harcoltam, hogy visszanyerjem az eszméletem, mert a Kő eddig még sosem mondott többet a nevemnél. Soha.
Félig lehunyt szemhéjaimat felnyitottam, bár hevesen könnyeztek a füsttől, és a meleg sem segített.
Állj fel!
A hőségtől káprázhatott a szemem, mert ahogyan a kezeimre támaszkodva félig feltornáztam magamat a földről, egy férfi jelent meg előttem. Tengerkék szeme és sötét, rendezetlen haja volt. Az arcát borosta fedte. Bátorítóan mosolygott rám. Olyan valósnak tűnt, de nem lehetett itt.
– Állj fel! – nyújtotta felém a kezét. Már nem csak a fejemben hallottam a hangját.
– Ki vagy te? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
– Nincs időnk. Ki kell jutnod.
– Nem tudok – ráztam a fejem.
– A válasz ott van a nyakadban, csak el kell fogadnod! Gyerünk! Állj fel!
A kezéért nyúltam. Nem éreztem, hogy megérintettem volna, de a következő pillanatban már talpon voltam, a férfi képe pedig eltűnt.
Nem tudtam, mi történt, de megtört a jég. A Kővel végre elfogadtuk egymást. Egészem másként hatott. Most már a teljes erejét éreztem. Tudtam, mit kell tennem.
És abban a pillanatban aláva megállíthatatlanul, minden erejével a vulkán szája felé tört
VOUS LISEZ
A lángok ébredése
Fantasy~ A Varázskövek sorozat második része ~ Brandt, Marea, Rayan, Calais és Terrah miután megismerik a Kövek titkát, visszatérnek Regulusba, hogy Rayan átvegye a hercegség trónját. Azonban Brandtet szólítja a Tűz Köve, így a csapatnak hamarosan útra kel...
