A lángok ébredése

A vulkán - 56. Rayan

– Siessünk – ajánlotta Marea, miután mindenki talpra állt. – Szerezzük meg azt a követ, és menjük tovább.

A lovak nyugtalanul forogtak, de szerencsére nem futottak el, ami valószínűleg Ventusnak köszönhető, mert elállta a menekülés irányát.

– Mit szóltok egy vágtához? – fordította a vulkán irányába Brandt Bestiát. – Szó szerint hallom már a Követ.

– Menjetek előre – mondta Marea. – Majd utolérlek titeket.

– Hova mész? – kérdeztem hátra fordulva Tangó hátán.

– Nem tudom, de Ventus mutatni akar valamit – nézett a lány a deres lóra. Ventus fülei a fejére simultak, és a földet kaparta. – Veszélyt érez. A vulkánnál találkozunk! – Ventus két vágtaugrással később eltűnt.

Egyikünk sem látta még, hogyan néz ki, amikor Ventus ilyen gyorsan vágtat. Solitudinem határánál csak annyit láttunk, hogy a semmiből felbukkant, mint ahogy a teleportáló mágusok szoktak, de most sikerült valamennyire megfigyelnem. Ventus nem csak eltűnt, hanem vágtába ugrott, de olyan sebességgel mozgott, hogy puszta szemmel szinte érzékelni sem lehetett. Mire észbe kaptunk, már csak a csődör, és a vele együtt eltűnő Marea hűlt helyét találtuk, és a ló által kavart szelet.

– Ventust kellene indítani a Quinque Kupán – jegyezte meg Brandt. – Biztos nyertes lenne.

***

A Régi Út előttünk álló szakaszán már könnyebben és gyorsabban tudtunk haladni, és a távolban füstölgő Sárkány csúcsa is egyre nőtt. Valamikor vágta közben átléptünk Solitudinemből Teinébe, de itt fenn a hegyekben nem volt kijelölve határ, és nem is őrizte senki. Ha valaki át akart térni egyik Principatumból a másikba, anélkül, hogy meglátnák, ez volt a legjobb hely rá.

A kopár sziklákat lassan fű nőtte be, és néhány fa is megjelent. Mire elértük a vulkán előtti lejtőt, már szinte meg is feledkeztem, hogy Bruciaturában vagyunk. Idefenn másabb időjárás uralkodott, mint lenn az alföldön.

Az ereszkedés viszonylag meredek volt, de utána már egy sík tisztás tárult elénk, amiből hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül emelkedett ki a Sárkány. A hatalmas tisztás körül ritkás erdő borította a környező vonulatokat. Néhány fa még a vulkán oldalára is fölkapaszkodott.

Amikor leértünk, mind a négyen megállítottuk lovainkat, és csak néztük a gomolygó füstöt, ami a Sárkány kürtjéből szállt fel. A Régi Út itt vett egy kanyart, kikerülve a vulkánt, de már nem kellett követnünk.

– Hűha – szólalt meg Calais. – Ez tényleg nagy.

– Tudjátok, gondolhattuk volna, hogy ez az, amit keresünk – fújt fáradtan Terrah. – Ez az egyetlen vulkán, ami Quinque megalakításakor is már kihűlt volt.

– Nézzük meg közelebbről! – noszogatta Bestiát Brandt, de miután a herélt tett két lépést, egy szürke folt került elé, ami mikor megtorpant, Ventusszá és Mareává vált. A lány arca feszültséget tükrözött. – Figyelmeztethettél volna – panaszkodott Brandt, miközben igyekezett megnyugtatni Bestiát, aki megrémült Ventus hirtelen felbukkanásától. – Találtál valamit?

– Gearald mintha minden lépésünkről tudna – rázta a fejét hitetlenkedve Marea. – Hamarosan társaságunk lesz.

– Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét Terrah.

– Van egy elágazás, ami szintén kivezet a Határhegységből, a határ Teine felőli oldalán, és azon jelenleg egy kisebb hadsereg tart erre.

– Lehet, hogy csak... Kirándulnak.

– Kívülállók, nyaktörő vágtában, egy olyan úton, ami nem éppen a leggyorsabban visz vissza a civilizációba.

– Már mindenki, aki minket követ, Kívülálló? – sóhajtott a lány.

– Biztosíthatlak, hogy ők bizony Kívülállók – nézett keményen Terrah-ra Marea. – Ha nem is mindegyikük, de van közöttük. A Kívülállók pedig, mint kiderült, Gearalddal pártolnak. Elég időt töltöttem az Alvilágban, hogy tudjam, hogyan néz ki egy Kívülálló. Ha bekerülsz az Alvilágba, megjelölnek. Mint Brandtet – bökött a fiú felé a fejével. – De ha ki akarsz szállni, akkor azt a jelet elveszik. Tudod, hogyan? A jel leég rólad. Annak pedig nyoma marad. Szóval nem csak sima Kívülállók érkeznek, hanem volt Alvilág-tagok.

– Várj! – néztem a lányra. – Ahhoz nem kellene a közelükbe menni, hogy ezt lásd is?

– De, igen. Lelőttem a felderítőt, akit előre küldtek, és megnéztem a kezét.

– Akkor tudják, hogy észrevetted őket.

– Ez nem fogja őket megállítani. Úgyhogy minél előbb jutunk be, és szerezzük meg azt a Követ, annál jobb. Valakinek van ötlete erre?

– Van egy bejárat, kicsit feljebb a hegyen – mutatott előre Brandt.

– Jártál már itt? – lepődött meg Terrah.

– Nem, én csak... Tudom. A Kő azt akarja, hogy megtaláljam, szóval még jó, hogy segít. Gondolom...

– Mindannyian bemegyünk? – nézett végig a társaságon Terrah.

– Nem kellene szétválnunk – bólintott Marea.

– Ha egyvalaki kintmarad, akkor legalább még egynek kellene – értettem egyet, és a flumeni lányszemébe néztem. – Ezt most együtt csináljuk.