A lángok ébredése

23. Calais

A szobámba tartottam éppen, amikor Marea nyakon csípett. Legalább negyed órával előttem hagyta ott a rögtönzött gyűlést, és én is csak azért maradt még, mert megdöbbentett a Szelek Úrnőjének halálhíre, és hogy Sámsont tették meg királlyá. Tudtam, hogy Sámson volt a kedvenc gyermeke, de mégis túlzásnak tűnt így felülírni a törvényeket a kedvéért. Az egyik sarkon fordultam be, mikor szembe találtam magam a mélykék szemű lánnyal.

– Gyere! – jelzett a fejével, majd megragadta a karom, mielőtt bármit is tehettem volna, és maga után húzott. Legnagyobb meglepetésemre pont a szobám felé. Azonban mielőtt elértük volna az enyémen, berántott Brandtébe, ami közvetlen mellette volt.

Brandt az ágyában ült, hátát a támlának vetve, Ailéma pedig a lábánál ült. Meglepetten néztek minket, ahogyan Marea berángatott, majd becsapta mögöttünk az ajtót.

– Mondom a tervet: fogjuk magunkat, ellovaglunk ahhoz a jóshoz, megszerezzük az információt, visszajövünk a többiekért, utána pedig megkereshetjük a Követ.

– Öhm... Marea, nem értelek – pillantott a lányra Brandt.

– Nem Gabrielnek küldtél levelet? – kérdeztem, kiszabadítva magam a szorításából.

– Küldtem is – bólintott. – Közben pedig előkészítettem a lovakat, szóval akár indulhatunk is.

– Nem tudlak követni, Marea – rázta a fejét Brandt. – Örülök, ha egyáltalán képes vagyok felállni. Nem hogy lóra ülni! Egyébként is, a többiekkel mi lesz?

– Terrah nem jön, ha Rayan sem, Rayan pedig nem jön, mert király, és tovább tart elintézni, hogy itt hagyhassa Regulust. Amíg mi megfordulunk, pont lesz rá idejük. Persze, nem muszáj velem jönnötök – nézett rám és Brandtre. – Ailéma, te tartod a frontot, igaz?

– El kell indulnotok a Tűz Kövéért – sóhajtott a mágusnő. – A jóslatot megszerezhetitek a többiek nélkül, ez igaz. A Követ már kevésbé ajánlatos.

– És mégis mit akarsz tenni? Fényes nappal kilovagolni kettőnkkel a kapun? – értetlenkedtem továbbra is.

– Fényes nappal senki nem gyanakszik. Még csak nem is lenne igazi kiosonás.

– Hihetetlen vagy – csóválta a fejét Brandt. – És mit fog szólni vajon ehhez Rayan meg Terrah?

– A látszólag teljesen értelmetlen és impulzus döntéseim szoktak jóhoz is vezetni – mondta, de látszott rajta, hogy azért van némi bűntudata az ötlet miatt. – Akkor benne vagytok? – nézett ránk a lány, de a tekintetéből tudni lehetett, hogy ő már eldöntötte, mi lesz. Hogy vele megyünk, vagy sem, az csak a mi döntésünk, de ő mindenféleképpen megkeresi Ailéma ismerősét.

– Ez most azoknak az eseteknek az egyike, hogy ha nem megyünk veled, azért kapjuk majd a fejmosást, de ha meg veled megyünk, akkor azért. Mindegy, mit teszünk, mi húzzuk a rövidebbet. Én meg Calais.

– Brandt, neked valamerre el kell indulnod. Amikor engem hívott a Víz Köve, mindig enyhült, mikor elindultam valamerre. Akármerre, csak legyek mozgásban, hogy azt gondolja, keresem.

– Azt biztosan nem várom meg itt, hogy Terrah letépje a fejem, amiért nem állítottalak meg.

– Remek! Calais?

– Legalább el kellene mondanunk nekik, nem gondoljátok? – néztem bizonytalanul végig a szobában lévőkön.

– És akkor kezdődhetne azoknak a veszekedéseknek a sorozata, amin már egy milliószor keresztül mentünk – horkantotta Marea. – Néha hatásosabb előbb cselekedni, és utána kérdezni.

– Jó, de egy csapat vagyunk. Nem kellene széthúznunk.

– Nem is húzunk szét. Csak szétválunk, hogy nagyobb terepet tudjunk bejárni.

– Veled tényleg nem lehet vitatkozni – sóhajtottam.

– Mondták már, hogy csökönyös szamár vagyok – vonta meg a vállát. – Akkor ez egy igen?

– Mindenesetre, jobb, mint itt ülni, és várni, hogy történjen valami.

– Akkor szedjétek össze magatokat! Tíz perc múlva találkozzunk a lovaknál!

– Ilyen gyorsan összeszedtél mindent, ami kellhet? – vontam fel kétkedve a szemöldököm.

– Nem kellett összeszednem. Ventus nyeregtáskáiban mindig van elég holmi ahhoz, hogy túléljek napokat, szóval három ember tökéletesen el van látva egy másfél-kétnapos túrára. Akkor tíz perc múlva! És lehetőleg ne fussatok össze Rayannel vagy Terrah-val, és mondjátok el nekik, mire készülünk, mert akkor még a kapuig sem jutunk el. – Azzal Marea elhagyta a szobát.

– Ezért még kapunk a fejünkre – jegyeztem meg.

– Ailéma, te ezt hogyan bírod? – fordult Brandt a mágusnő felé.

– Nem Marea az egyetlen, aki bosszúra vágyik – felelte sejtelmes és egyszerre félelmetes mosollyal a vízmágus. – Az anyám rám hagyta, hogy kutassam fel az Őrzőket, és segítsem őket az útjukon, hogy megakadályozhassák a Pusztulást és Gearaldot. Ezt pedig a legnagyobb örömmel teszem. – Ailéma felállt, és az ajtóhoz ment, de mielőtt elhagyta volna a szobát, még visszafordult egy mondat erejéig. – A helyetekben nem várakoztatnám meg, mert még itt hagy benneteket.

– Nem tudom, melyikváltozat a rosszabb – mondta Brandt, és lemászott az ágyról. Azért még nem álltteljesen szilárdan a lábán, de jobban nézett ki, mint az arénában. A biztonságkedvéért közelebb léptem, hátha meg kell támasztani. – Na, nézzük meg ezt ajóst!