A lángok ébredése

9. Calais

Előző nap mire megérkeztünk, Regulus tróntermét már gyakorlatilag fel is díszítették, hogy ne kelljen sokat foglalkozni vele később, és minél előbb lebonyolíthassák a koronázást. Mivel a bál után minden külföldi meghívott hazament, így csak városlakók voltak jelen a teremben.

Azért így is elég sok ember jelent meg, minthogy Regulus nagyvárosnak számított, és a várakozó tömeg nem éppen volt csendes. Ha több száz ember suttog egyszerre, abból a végén kiabálás lesz. Már majdnem ideje volt kezdeni.

Tekintve a kis kalandunkat, Brandttel, Mareával és Terrah-val együtt nekem is foglalt helyem volt a trónhoz közel, hogy első sorból nézhessem végig a koronázást, de én inkább meghúztam magam a terem egyik tartóoszlopának árnyékában. Nem volt szükségem arra, hogy mindenki engem figyeljen. Regulusban így is hírhedt lett a csapat, minthogy együtt mentünk el, és igazából senki nem tudta, miért. Az emberek próbáltak feltűnés nélkül bámulni minket, de nem jártak sok sikerrel.

- Nincs az az isten, hogy én odamenjek - szólalt meg hirtelen egy ismerős hang mellettem. Marea olyan csendben lopakodott be, hogy észre sem vette.

A lány szokásához híven enyhén összehúzott szemöldökkel figyelte az embereket, és egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy alkalomhoz illően öltözzön fel. Mindenki felöltötte a legjobb ruháját, és én is kaptam kölcsön megfelelő öltözetet, csakhogy ne tűnjek ki annyira, de Mareát egyáltalán nem zavarta, hogy kitűnik megjelenésével. Aki pedig meg merte bámulni, arra csak egy halálos pillantást vetett.

- Mégis eljöttél? - kérdeztem meglepetten. Terrah vagy fél órán át sorolta, hogy megöli, ha nem jön el, de kétlem, hogy ez meghatotta volna Mareát.

- Itt vagyok, nem? - mondta vállat rántva. - De legalább nem csak én kívánom ezt az egészet a hátam közepére. Te miért nem csatlakozol a kiemelt csoporthoz?

- Sosem éreztem magam jól előtérbe helyezve. Nem is beszélve arról, hogy ez egy koronázás.

- Hm.

- Ennyire elgondolkodtatót mondtam? - kérdeztem, minthogy Marea eléggé úgy nézett ki, mint akinek eszébe jutott valami.

- A Szeles Földek királynőjének dolgozol, és nem vagy hozzászokva ehhez? - mutatott körbe az összegyűlteken.

- Csak egy egyszerű hírnök vagyok, amit eleve a családom miatt vállaltam el, hogy besegítsek - ráztam a fejem.

- Mi is a teljes neved? - nézett rám gondolkodó arckifejezéssel Marea. - Furcsa nem? Ismerjük egymást most már lassan egy hónapja, de nem tudom a vezetékneved. Bár gyenge vagyok az emberi kapcsolatok terén, úgyhogy ebből a szempontból érthető. Bevallom, nem szenteltem sok figyelmet Ailéma megtalálásán kívül másnak. Szóval?

- Caeli. Calais Caeli - mondtam kissé meglepetten.

- Hmm... Ez érdekes.

- Miért? Csak egy név - vontam meg a vállam.

- Csak vicces ez az egész rendszer. Nemes, közemberek, parasztok, királyok... Címek sokasága, és egyik sem több puszta szóbál. Rámondjuk valakire, hogy nemes, és azonnal másként kell vele viselkedni, mert egy másik úgy döntött, hogy ő magasabban áll a többiek felett. És az egészben a legszebb, hogy ezek a címek is úgy váltogatják egymást, mint a bordélyházakban a vendégek.

- Öhm... Ez a hirtelen kirohanásod váratlanul ért... - néztem feszengve a lányra. Nem szoktam hozzá, hogy egyhuzamban ennyit beszéljen, főleg nem ebben a témában.

- Caeli - ismételte el a vezetéknevem. - A te családod is bizonyítja, milye gyorsan és könnyedén elveszíthetik kiváltságaikat az emberek, ha nem megfelelően viselkednek. Ha nem tudják a helyüket.