A lángok ébredése

4. Marea

Miközben a révész visszafelé tartott a folyón, nem bírtam tovább, hogy ne szólaljak meg. Odaléptem a parton guggoló nőhöz.

- Hagynod kellene, hogy én csináljam - mondtam neki. Ailéma felnézett, de a szikrák továbbra is felcsillantak a vízfelszín és a tenyere között. Hosszú haját átdobta a válla fölött, hogy lásson. Az arca egyre sápadtabb lett, ahogy egyre több mágiát használt.

- Ennyitől nem lesz semmi bajom, Marea. Tapasztalt mágus vagyok, ez igazán nem sok erőfeszítés.

- Be voltál zárva, hónapokon keresztül. El volt nyomva az erőd - ráztam a fejem. - Tudom, nehéz elhinni, de oda szoktam figyelni, mit mondanak mások.

- Ha nem ismernélek, azt hinném, aggódsz miattam, Marea - állt föl Ailéma, de a kezét még mindig a víz felé nyújtotta. - Továbbra is állítom, hogy nem okoz problémát ennyi varázslat.

- Arról volt szó, hogy mindketten csináljuk - horkantottam.

- Nem tudod még használni a Víz Kövét - rázta alig láthatóan a fejét a mágusnő. - Régóta a birtokodban van, ez igaz, de sosem használtad szándékosan.

- Ha ez igaz lenne, már foszladozó hulla lennék a Sebesben - morogtam karba tett kézzel. - És gyakoroltam a használatát, amíg mentünk érted.

- Én mégis kitartok amellett a véleményem mellett, hogy nem tudod használni. Legalábbis nem úgy, ahogyan az rendeltetett. A Soi erődöt a földbe döngölted, de az a haragod volt, és nem te. Ahogy hallottam, eláztattad Terrah-t, de az is a haragod volt, nem te. Magadat kimentetted a Sebesből, de az a túlélési ösztönöd volt, nem te. Minden kisebb megmozdulás, amit véghez vittél rengeteg energiádba tellett, pedig semmiségek voltak. Ez az állapot még mindig tart. Oh, és majdnem kihagytam egy fontos mozzanatot! Mikor téged és Ventus annyisok évvel ezelőtt megtámadtak... Mikor Ventus lesántul? Akkor a félelmed segített, és nem a saját akaratod.

- Miről beszélsz? - Már el is felejtettem, milyen kacifántosan tudott beszélni Ailéma. - Mikor Ventus megsérült?

- Ha jól emlékszem, a támadóidat földből feltörő vízsugarak pusztították el, igaz? - Bólintottam, ahogy az emlék felelevenedett. - Mit gondolsz, mit kerestek gejzírek Regulusban? Használtad már az erődet, többször is. Már akkor is képes voltál használni, amikor megszerezted a Követ. De ténylegesen használni még nem tudod. Ameddig a legkisebb kis megmozdulás is hatalmas energiaveszteséggel jár számodra, addig nem tudod használni.

- Mintha te tudnád! - fújtattam.

- Ne zavard meg a vizet, Marea! - figyelmeztetett Ailéma.

- Tehát - kezdtem kissé higgadtabban -, ha jól értem, több tíz év, míg megtanulom ezt használni? - mutattam a nyakamban függő kék kőre.

- Nem, normális esetben nem - rázta a fejét a mágusnő. - De te ellenállsz neki, és a kő is ellenáll neked.

- Úgy tűnik, nagyon jól informált vagy ezen a téren...

- Az elmúlt tíz évben is folytattam a kutatómunkát. Szerinted miért volt olyan fontos Gearald számára, hogy elfogjon? Túl sokat tudok, és mégsem eleget. - Nem mondtam erre semmit. Nem is volt időm, mert az átkelőhajó kikötött. - Mehetünk? - mosolygott gyengéden a mágusnő.

Türelmetlenül léptem fel a fedélzetre. Ailéma nyugodtan követett, mögötte Ventusszal. A szürke csődör megrázta izmos nyakát, ahogy megállt mellettem.

- Ezt most én csinálom! - jelentettem ki. Ailéma rosszul gondolta, hogy azzal leállít, ha elmondja, hogy nem tudom használni a követ. Tudhatta nagyon jól, hogy minél jobban próbáltak lebeszélni valamiről, annál inkább hajthatatlanná váltam, és véghez vittem, amit akartam.

Úgy tűnt, Ailéma nem akart ellenkezni. A kezével rámutatott a vízre, jelezve, hogy nyugodtan csináljak, amit akarok. Így mindjárt jobb!

Ahogy Fery Portit ellökte a révet a mólótól, behunytam a szemem, és koncentráltam. Éreztem az alattam hömpölygő, zavaros vizet. A karjaimat enyhén eltartva az oldalamtól széttártam az ujjaim. Az ár lassult. Tudtam, hogy a szemem most kéken világított, úgyhogy inkább nem nyitottam ki. A révészt nem kellett volna a folyó közepén ijesztgetni.

- Nem bízol bennem, Marea - hallottam Ailéma hangját. Válaszolni akartam, de akkor elvesztettem volna az irányítást. Úgyhogy csak annyit tehettem, hogy összeszorítottam a fogaim, és némán hallgattam a mágusnőt. - Nem áll szándékomban bántani titeket, éppen ellenkezőleg: segíteni akarok. Gearald ugyanúgy az ellenségem, mint nektek. - A mágusnő halkabbra fogta a hangját. - Nem azért jöttél utánam, hogy megments, hanem mert tudtad, hogy válaszaim vannak a kérdéseidre. Ne hidd, hogy ezzel nem vagyok tisztában! Talán édesanyád sem bízott teljes mértékben bennem. Apád volt az egyetlen, aki tényleg bizalommal volt irántam.

- És hova jutott ezzel? - nem tudtam megállni, hogy megszólaljak. A hajón dobott egyet a hirtelen jött áramlat, minek következtében majdnem elborultunk. Ailéma keze azonnal kilőtt oldalra, és a kék szikrák felpattogtak.

- Mondtam, hogy nem tudod irányítani - rázta a fejét. Nem tudtam nagyon ellenkezni, mert túlságosan elfoglalt voltam, hogy megkapaszkodjam Ventusban. Éreztem, hogy a lábaim remegnek a súlyom alatt. A tutaj Ailémának köszönhetően újra stabilan sodródott a vízen. - Végre bíznod kellene bennem. Ha nem is teljes mértékben, de legalább egy kicsit.

- Még nem döntöttem el, hogy akarok-e - mondtam dacosan. - Ha te nem jössz, sohasem találtam volna meg ezt a vackot. - Mintha a kő rántott volna egyet a láncon.

- Ha nem vezetlek rá a megoldásra, akkor sokkal rosszabb helyzetben lennél.

- Oh, tényleg?

- A látomások folytatódtak volna, minden alkalommal egyre rosszabbodva. Egy idő után nem bírtad volna. Őrületbe kergetett volna a Hívás. Így is majdnem megölt.

- Mindenre van válaszod, mi? - fújtattam.

- Másodszorra veszítetted el édesapád, és ez még nagyobb trauma volt. De ne rajtam, vagy a barétaidon élt ki a dühöd. Az nem vezet sehova.

- Nem lett volna apámnak semmi baja, ha nincsenek a Kövek.

- Saját döntéséből kezdett el utánuk kutatni. Segíteni akart a többi Őrzőnek, nehogy olyan közel kerüljenek az őrülethez, mint te. - Felvont szemöldökkel pillantottam a nőre. - Nem bírtad volna sokáig, Marea. Majdnem túl sokáig csak rossz álmoknak hittétek, amit láttál. Ugyanez fog történni Brandttel is, ha nem indultok el a Kő keresésére hamarosan, ugye tudod?

- Kitaláltam - mondtam haragosan sóhajtva. - De Rayan nélkül nem mehetünk, Brandt pedig nem hajlandó elmondani, mit lát.

- Van még időtök. De nem sok. Gearald minden egyes nappal közeledik a céljához. Ha azelőtt találja meg a Pusztítás Kövét, mint ti a maradék hármat, akkor vége. Amint megkaparintja, akkora hatalma lesz, hogy egy-két Kővel nem mentek ellene semmire.

- Bíztató.

- Még valami, Marea. Mikor tervezed elmondani nekik?

- Micsodát? - értetlenkedtem. Bár volt egy sejtésem, miről beszélt a vízmágus.

- A múltadat.

- A múltamnak semmi köze ehhez, Ailéma.

- Előbb vagy utóbb meg kell tudniuk. Egy csapat vagytok, a titkok csak szétszakítanak titeket.

- A múltamnak ehhez semmi köze! - ismételten. - El is felejtettem. Aki régen voltam, már nem létezik. Réges-régen eltűnt.

- A múlt végül úgyis utolér, nem számít, milyen messzire menekülsz előle. Szükséged lesz rá, ha eljön a nagy harc.

- Úgy mondod, mintha legalábbis a jövőbe látnál - horkantam.

- Én nem. De van, aki igen.

- Furcsább vagy, mintemlékeztem, Ailéma - néztem kissé zavarodottan a mágusnőre. Több szó nem esettköztünk, mert akkor puhán nekiütköztünk az umbusi-i partnak. Már csak néhánynap, és elérjük Regulust.