Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

1.

-És ne felejtsd el ezt se rendben? - fejezte be rohanás közben "anyu".
-Rendben, de most már tényleg le fogom késni a repülőt... bár annak örülnék... csak akkor nem leszek ott Ausztráliában... - nyávogtam.
-Igazgató megkért, szóval teljesítsd... különben is nagyon örültél ennek ahogy láttam - nevetett fel, majd adott két puszit az arcomra. - Vigyázz magadra, és akkor a ballagáson találkozunk!-kacsintott, majd eltűnt a tömegben.
-Persze hogy várom, csak a repülőt nem szeretem... - morogtam magam előtt, majd felszálltam és leültem a helyemre.
Később egy nagyjából harminc-negyven év körüli férfi ült le mellém. Iszonyatosan remegtem. Kapaszkodtam. Pedig még el sem indultunk.
-Öhm... E-elnézést... - szólaltam meg nagy nehezen. - Tudom ez egy furcsa kérés lesz de... Megfoghatnám a kezét amíg nem vagyunk fönt? Ez az első repülőutam és borzasztóan félek... -sóhajtottam.
Az idegen rám nézett, és szemmel láthatóan végig mért, majd rám mosolygott.
-Persze, csak nyugodtan. Ha nagyon félsz, meg is szoríthatod! - fogta meg a kezem. - Amúgy... szüleid vagy ilyesmik hol vannak?
-Egyedül vagyok... Képviselem az iskolát. Három évig Ausztráliában kell tanulnom... És úgymond ott érem el az érdemem. Bár nem tudom teljesen, hogy értik ezt.
-Tizenhárom-Tizennégy évesen már ilyen sok angol tudással kiküldenek téged? Azta... gratulálok! - mosolyodott el ismét.
-Félig angol vagyok, szóval csak némi gond van a tudásomban, de megbíznak bennem hogy sikerül. - nevettem fel ismét, majd éreztem hogy felszálltunk és szegény ember kezét fehéredésig szorítottam. - Elnézést... - nyögtem ki végül, mikor már a levegőben voltunk.
-Semmi gond... De most már nem lesz gond. - nevetett ismét.
Nevetve bólogattam, majd becsuktam a szemem és nemsokára álomba szenderültem.

***

Arra ébredtem fel, hogy a kedves úr keltegetett.
-Megérkeztünk kicsi lány! - nevetett.- Sok sikert mindenhez! - köszönt el, majd leszállt.
Követtem a példáját. Felvettem a cuccom, és kerestem a kísérő emberemet.
Nemsokára megláttam egy táblás fiút a nevemmel; "Anita Evans". Egyből odamentem kissé félénk mosollyal. Megálltam előtte, és ránéztem. Kreol színű bőre, fekete kicsit hosszabb, oldalra rakott haja, és csillogó barna szeme volt.
-Calum Hood! - nyújtotta felém a kezét mosolyogva.
-Tudom. - nevettem, majd kezet ráztam vele. - Nekem be sem kell mutatkoznom azt hiszem...
Felnevetett. Aranyos nevetése volt, az szent.
-Előre is bocsásd meg, ha nehezen beszélek, de kissé ideges vagyok... és félig magyar. - nevettem fel ismét.
-Semmi gond, én sem vagyok teljesen Ausztrál... - nevetett, majd ránézett a cuccomra. - Van még egy gitár társam? - vigyorgott.
-Csak nem? - kábultam el. - Van egy közös pontunk már most.
-Énekléssel hogy állsz? - vigyorgott továbbra.
-Szoktam, de szerintem borzalmas hangom van... - nevettem fel ismét kínosan. 
-Majd meglátjuk. - kacsintott rám, majd fogta a cuccaimat és elindultunk. - Bandák?
-Szeretem a Green Day-t, Asking Alexandria-t, Nickelback-et, Iron Maiden-t, meg most az X-factorban lévő angol fiúbandát is megkedveltem. - kuncogtam.
-Van még egy közös pontunk! - vigyorgott újra szélesen.
Hosszú csend után megszólalt ismét.
-Amúgy... hogy-hogy engem választottál? És nem egy lányt?
-Volt lány lista? Én azt nem kaptam... - nevettem. - Amúgy meg... rajtad kívül még volt kettő név ami szimpatikus volt.
-És én voltam a legszimpatikusabb! - büszkélkedett, amitől én még inkább nevetni kezdtem. -Hány éves is vagy? Mert ha tizenöt...
-Tizenöt leszek csak. Miért?
-Mert akkor az alattam levő osztályban leszel... Mondjuk van ott két haverom. Az egyik most lett tizenöt. Majd ők vigyáznak rád. - mosolygott szélesen.
-Nem kell rám vigyázni! - vágtam durcás fejet, amitől elkezdett röhögni. - Röhögj ki légyszíves!
-Nem azt teszem? - vigyorodott el ismét.
Óvatosan meglöktem, majd levettem a pulóverem, mert egyszerűen meglehetett sülni, hiába volt tél náluk. Ez nagy hiba volt.
-Ezek... ezek mik? - mutatott kissé ijedten a vágásaimra. Nem volt sok, inkább csak mélyek voltak.
Feszülten köhögtem egyet, majd visszacsúsztattam a karkötőimet amik takarták.
-Semmi... - mondtam, és próbáltam kerülni a témát. - És a te haverjaid... hogy hívják őket?
-Luke és Michael, de őt csak Mikey-nak becézzük. Ők is gitároznak.
-Az szuper! - mosolyogtam, majd megérkeztünk egy házhoz. Cal beinvitált és segített felvinni a cuccaim. Kipakolni is segített, majd pedig bemutatott a családjának. Egy igen szép kezdetét vette az életem.