Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

41.

Fél órája ültem kint nagyjából a házunk előtti padon. A következő nap hajnalban volt visszaútra jegyem. A nevelőszüleim még mindig a suliban voltak és ünnepeltek. Már rég besötétedett, és a levegő is lehűlt valamennyire. Egy hideg szellő ismét elsuhant, ami következtében megborzongtam. Felhúztam a térdeimet, és átkaroltam mindkét karommal, hogy valamennyire felmelegítsem magam. Be is mehettem volna, de muszáj volt a mai nap után kiszellőztetnem a fejem.
A telefonom ismét megcsörrent. Megint a fiúk hívtak. Lehalkítottam, hogy ne szóljon hangosan. Amint kinyomták megnéztem hányszor hívtak. Kereken negyven nem fogadott hívás volt. Sóhajtva visszahelyeztem magam mellé a telefont, és csak bámultam az útra elém. Nemsokára ismét megcsörrent a telefonom. Ránéztem a képernyőre, és megint ismeretlen számot írt ki. Kinyomtam. Pillanatokon belül ismét ugyan az felhívott. Én meg megint kinyomtam. Ezt egy párszor eljátszottuk, végül idegesen a fülemhez vettem a telefont, miközben rányomtam a felvevés gombra.
-Mit akartok?! Egy kis nyugalomra vágyok! Megtennétek?! - morogtam. A vonal túlsó felén néma csönd honolt. Kezdtem egyre idegesebb lenni. - Lucas, Ashton, Calum, Michael ezt most fejezzétek be, kurvára nem poén! Most nem alkalmas ezt játszanotok!
-Hűha de ideges valaki... - hallottam meg egy ismerős hangot, ami miatt éreztem, hogy lesápadok, és csak sokkoltan ültem. - Na mi az, már nem is olyan nagy a szád? - hallottam a hangján, ahogy önelégülten vigyorgott. - Rég beszéltünk már... szerintem megleptelek...
Nem voltam képes megszólalni. Kapkodtam a levegőt, és próbáltam feldolgozni a helyzetet.
-Ani, mit keresel te itt kint pulóver nélkül?! Meg fogsz fázni! - hallottam mögöttem a nevelőanyám hangját.
-Csak nem a nevelőanyád szólt? Szóval tényleg egyedül hagytad a fiúkat? - szólalt meg ismét.
-Gyere már be, megfázol! - rivallt rám. Intettem neki, hogy mindjárt megyek. Megvártam amíg becsukódik az ajtó.
-Ide figyelj... Ha bajod van, engem keress meg. De a szeretteimet békén hagyod! -suttogtam. Igyekeztem magabiztosnak és határozottnak tűnni, de a hangom meg-megremegett helyenként.
-Ugyan már, hogy akadályozod meg? - nevetett fel. - Egyenként fogok végezni velük. De ne aggódj... a szemed előtt fogom megtenni, és nem úgy, hogy távol vagy... - ezzel letette. Legszívesebben ordítottam volna zokogva. De ennek nem most volt az ideje. Remegő kézzel hívtam fel Calumot, reménykedve hogy együtt vannak a srácok, és nem a városban vannak szétszéledve.
-Ani, na végre! - szólt bele hirtelen Luke.
-Azt hittük valami bajod van! Itt vártuk, hogy visszahívj! - sóhajtott a háttérben Calum.
-Ide figyeljetek. Hívjatok magatokhoz több őrt. Képes akár most is megtenni. Legalább holnapig maradjon végig mellettetek egy őr, és maradjatok egymás mellett! - hadartam el az egészet. Csönd volt a túlsó végen.
-Öhm. Mi? - kérdezte hirtelen Ash.
-Ne kérdezzetek semmit, csak tartsátok be! Kérlek! - kiáltottam el magam hisztérikusan, majd bontottam a vonalat. Berohantam a házba, majd a szobámba, és zokogva borultam be az ágyamba. A borzalmak háza megint elkezdődött. És muszáj volt tennem valamit annak érdekében hogy őket ne tudja bántani.

***

-Végre itt... - húzott magához egy ölelésre Calum. Végül a srácok is megérkeztek, és sorba végig öleltük egymást.
-Szóval mi volt ez a tegnapi? - fordított Mikey szembe magával a vállamnál fogva, majd mind két kezét a tarkóm mögött összekulcsolta.
-Nagyon komolynak tűnt az ügy a kiáltásod miatt... - motyogott Calum.
-Harry... tegnap felhívott... - suttogtam, miközben igyekeztem nem kiborulni megint, és nem pánikolni.
-Mi? - kapta fel a fejét Ash, és közelebb lépett, Mikey-t ellökve. Megragadta az állam, és kényszerítette, hogy ránézzek. - Mit mondott? - suttogott, miközben a másik kezével egy tincset tűrt el.
-Összefoglalva röviden... Be... Be akarja tartani az ígéretét... - csuklott el a hangom, majd remegve térdre rogytam a földön magamat átölelve. Külső szemmel úgy nézhettem ki, mint akinek hascsikarása van. Homlokomat a térdemre hajtottam, és igyekeztem normálisan lélegezni. De éreztem, hogy ez lehetetlen. Teljesen ki voltam borulva. Pánikoltam, és ezt már nem bírtam.
-Ani, hé... - guggolt mögém Luke, és próbált a derekamnál fogva felhúzni, de nem hagytam.
-Jézusom... Kezdesz nagyon megijeszteni... - térdelt mellém Calum, és elkezdte simogatni a hátam.
-Ani nézz rám... - fogta össze a hajam Ash, és próbálta felemelni a fejem.
-Nem bírom már ezt... - suttogtam a sírás szélén állva.
-Minden rendben lesz, csak kelj fel kérlek... - guggolt mellém Luke. Lassan elengedtem a magam ölelését. Luke ismét megragadta a derekamat, míg Ash és Cal a karomnál fogva segített fel. Mikey elém állt, és az egyik kezét a hátamnál, a másikat a lábhajlatomnál fogva kapott fel. Karjaimat egyből a fiú nyaka köré fontam, és az arcomat pedig a vállába fúrtam.
-Még mindig nagyon remeg... - sóhajtott, végül elindultunk vissza.