Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

39.

Nagy nehezen elaludt végre Calum is mellettem. Azután, hogy jó pár napig egy bizonyos helyen voltunk és koncerteztünk, nem bírt a buszon elaludni. A végén már átmászott hozzám, csak hogy el tudjam altatni. Két órán keresztül próbálkoztam. De végül sikerült, így én is elaludhattam. Legalábbis azt hittem. A zene megállt a fülemben, helyette a csengőhangom szólalt meg. Lassan kimásztam az alvó fiú mellől, és arrébb vonultam, hogy ne ébresszem fel a további alvókat. A végén megint altathatok nyűgös babákat.
-Igen? - vettem fel. Az én hangom is már nagyon nyűgös és álmoskás volt.
-Ani. Elfelejtetted a ballagást... - szólalt bele a nevelő anyám.
-Mi...? - dörzsöltem meg a szemem. - De... várj. Micsoda?
-Három nap múlva ballagás. Ide kéne jönnöd. Nem tudom hanyadik alkalom, hogy elhalasztjuk ezt miattad...
-De mi...
-Gyere vissza Ausztráliából. Legkésőbb holnap indulj!
-De Amerikában turnézunk!
Hirtelen elnémult a vonal másik végéről.
-Nem Ausztráliában vagy...?
-Nem! - vettem vissza még a hangomból, mert mocorgást hallottam felőlük. - És hajnali három van jézusom, fel fogom kelteni a fiúkat! Ott leszek, de le kell tennem!
-De... - nem vártam meg a mondat végét, kinyomtam a hívást, és a hajamba túrva sóhajtottam halkan.
-Még ez is... - morogtam, majd lassan és halkan visszamentem közéjük.
-Kivel beszéltél? - hallottam meg mögöttem Luke hangját, mikor vissza akartam mászni az ágyra. Majdnem leestem az ijedtségtől.
-Jézusom... Te miért nem alszol?! - rivalltam rá csöndben. Lassan felült.
-Felkeltem akkor, amikor te kimentél. Hallottam, hogy magyarul beszélgetsz. Szóval kivel beszéltél?
-Nevelőanyámmal... Ő hívott.
-Aha... értem már.
-Aludj vissza nyugodtan, nem zavarok. - fordultam vissza az ágyamhoz, és Calumhoz, hogy be tudjak mászni.
-Gyere mellém inkább légyszi... - ásított bele a mondandójába. Halkan sóhajtottam, és ismét felé fordultam. Hirtelen lenyúlt, és a két karja közé szorította a derekam. Értetlenül néztem a szemeibe, ő pedig csak mosolygott.
-Fejre vigyázz! - kuncogott, majd felemelt a földről, és behúzott az ágyba. Amint biztonságba bekerültem mellé, félig rámfeküdt, és az arcát a nyakamba fúrta. Nagy nehezen kibírtam, hogy ne nevessek hangosan.
-Nehéz vagy hallod! - kuncogtam, miközben a hátát simogattam.
-Te meg illatos. - fúrta bele még jobban az arcát a nyakamba.
-Köszi, jól hoztál fel más témát...
-Azt hittem tényeket közlünk! - emelte fel a fejét, így a szemembe nézhetett, közben vigyorgott. Mosolyogva megforgattam a szemem, és puszit nyomtam borostás arcára. A helyén megjelentek a gödröcskéi. Nem sokáig nézhettem, mert vissza helyezte a fejét a nyakamba. Apró puszikkal hintette be az elérhető területeket. Minden egyes ponton épphogy csak érintette, ami nagyon csikizett.
-Luke, ne már... - suttogtam halkan nevetve. Felkuncogott, és végezetül óvatosan beleharapott a vállamba, amit egy hátba csapással jutalmaztam.
-Hé... - nézett ismét rám lebiggyesztett ajakkal. Rákacsintottam, és letoltam magamról.
-Jó éjt! - nevettem és elfordultam. Nem hagyott annyiban, mert ismét magához húzott és hátulról ölelt. Egy újabb apró puszit nyomott a vállamra,a harapás helyére.
-Neked is! - suttogta, és nemsokára már csak a szuszogását hallottam.

***

-Nos, hogy végre felébredt mindenki... - ültem le közéjük. - Elmondanám. Hajnalban felhívott a nevelőanyám... és vissza kell mennem egy kis időre Magyarországra...
-De miért?! - csattantak fel szinte egyszerre.
-A ballagás miatt. Muszáj ott lennem, mert valami beszámolót kell elmondanom az ottani nyolcadikosoknak, akik mint kísérők vesznek részt... vagy valami ilyesmi...
-Ezt nem értem... - vakarta a tarkóját Ash.
-Én se nyugi... a lényeg, hogy amint megérkezünk, nekem el kell mennem a reptérre visszaindulni, és néhány nap múlva ismét itt leszek veletek. Most ismét pár napig itt lesztek így mire indulunk, remélhetőleg visszaérek.
-Addig... Nélküled lépjünk fel? - kérdezte Mikey. Bólogatni kezdtem.
-Igen. Tudtok nélkülem is zenélni, és...
-De nem akarunk nélküled... nélküled nem ugyan olyan... - sóhajtott Cal.
-Nem viszek fontos szerepeket, szóval nem is változik semmit... ugyanolyan könnyű lesz, mintha ott lennék. De mondom. Nem örökké leszek ott, csak néhány napot. És beszélni fogunk.
-Kérd meg, hogy élőben vetítsék a ballagást! Nézni akarom! - pattogott Luke mellettem.
-Jó, jó megpróbálom! - nevettem fel. A busz nemsokára megállt, én pedig indultam is a reptérre, vissza Magyarországra.