Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

29.

-Calum Thomas Hood, told ide vissza a segged a gitárhúrjaimmal együtt! - ordított Luke az említett személy után, miközben már legalább egy öt perce futkostak az épületben. Nevetve forgattam meg a szemem, s visszaültem Joel mellé.
-Figyelj, nem muszáj végig itt maradnod a fellépésen... hazamehetsz, nem kell megvárnod. -tűrtem ki a szeméből a haját, hogy jobban láthassam. Megfogta a tevénykedő kezemet, az ölébe rakta és a hüvelykujjával a kézfejemet cirógatta.
-Szeretnélek téged megnézni fellépés közben. Mindenképp maradok. - mosolyodott el.
-Hát... te tudod... Csak félek, hogy halálra unod magad. - nevettem fel.
-Figyelj... közel fél éve, hogy megismertelek és együtt vagyunk. Igaz?
-Igaz... nagyon gyorsan telik az idő... - sóhajtottam fel.
-Mert együtt vagyunk, és jól érezzük magunkat. Ezért telik olyan gyorsan. Ez az utolsó nap, hogy láthatlak mielőtt turnéra mentek... vagyis még reggel láthatlak, de érted. - nevette el magát. - És ismét néhány hónapig külön leszünk... Szóval mindenképp veled maradok.
-Svédországban is lesz egy fellépés. Úgy is arra az időre a szüleidnél leszel. Nem?
-De. - mosolygott. - Megpróbálok elmenni oda. - húzott magához egy szoros ölelésre. - Nagyon fogsz hiányozni...
-Te is nekem... - motyogtam a nyakába. - Bár magammal vihetnélek...
-Csak zavarnék... - simogatta a hátam. - Hipp-hopp vége lesz, és ismét itt leszünk. Én várok.
-Megígéred? - toltam el magamtól, hogy a szemébe nézhessek.
-Jobb és szebb lányt már nálad nem találhatok. - kacsintott.
-Tudsz ám hízelegni! - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd elnevettem magam.
-Csak el ne kapjam a nyelved! - kacagott fel. - És még mindig csak az igazságot mondom el! -mondata végén belecsókolt a nyakamba, mire a gerincem mentén kellemesen megborzongtam. Éreztem ahogy a bőrömbe mosolyog. - Szeretlek... - suttogta a fülembe.
-Te jó ég, egy szivárvány! - kiáltotta el magát Ash, és már rohant is ki.
-Mi? - nézett értelmetlenül Luke.
-Szivárvány! Csinálnunk kell egy képet! - rohant el Calum is.
-De... srácok, egy percünk van! - kiáltottam miután már Michael is kifutott. Hirtelen Luke ragadta meg a csuklóm, és rohant velem kifelé.
-De szivárvány! - értünk a többi srácokhoz.
-Esküszöm mint az öt évesek. - sóhajtottam. Joel is kijött és gyorsba készített rólunk a szivárvánnyal egy fényképet, majd rohanhattunk is vissza, hogy megkezdjük a fellépést.

***

-Aztán holnap időben legyetek itt nálunk! - figyelmeztette a fiúkat Cal, mielőtt leléphettek volna tőlünk.
-Jól van na... - nyávogtak egyszerre. - Csak egyszer fordult ilyen elő.
-Az is épp elég volt. - csukta rájuk az ajtót, majd felénk fordult. - Nektek is irány lefeküdni! Mármint nem úgy. Ne kezdjetek bele! - javította ki gyorsan magát, majd elindult. Nem bírtuk megállni, így kitörtünk egy nagy nevetésben.
-Mindig ilyen főnökösködő? - húzott maga után a szobám felé.
-Nem. Ez most meglepett. - nevettem. - Általában Ash szokott ilyen lenni, hisz ő az "apa" a csapatban. De többségében csak egymást figyelmeztetjük.
Mikor felértünk a szobámba, óvatosan lelökött az ágyra. A következő pillanatban a két térde közé szorította a combjaimat, így alig bírtam mozgatni őket. Sarkain ült és a kezével a fejem két oldalán támaszkodott. Úgy nézett le rám.
-És te vagy az "anya" köztük? - kérdezte féloldalas mosollyal. Kissé ijedten vizslattam a mostani helyzetet.
-Mit csinálsz? - kérdeztem remegő hangon, miközben próbáltam valahogy hátrébb csúszni a mozgatható végtagjaimmal. Majd azokat is elkapta, és a fejem fölött zárta össze óvatosan. Egyre inkább csak pánikolni kezdtem. De ő csak magabiztosan mosolygott, s lehajolt a fülemhez.
-Semmi olyat, amit te nem élveznél! - csókolt a fülem mögötti részbe, onnan pedig haladt lejjebb a nyakamra. Nedves csókokkal halmozta el. Lehunytam a szemem, és próbáltam nyugtázni magamban, hogy nem csinál semmi rosszat. De ennek ellenére is éreztem, hogy nagyon remegek. Egyik kezét elengedte a csuklóimról, és az oldalamat kezdte el nyugtató hatással cirógatni. Végül mikor már sikerült megnyugodnom, egyből kipattant a szemem amint megéreztem hogy egy bőrfelületemet megszívta, és ismét megnyugodtam mikor rájöttem, hogy nem látszásig szívogatta. A nyakamtól hirtelen lejjebb vándorolt a kulcscsontomra. Itt volt az a pont ahol megszólalt bennem egy vészcsengő.
-Joel... - suttogtam. Azonnal rám kapta a fejét. - Én nem...
-Nyugi... - fojtotta belém a szót. - Semmi olyat nem csinálok. Nem megyek ennél tovább! -mosolygott, mire ismét egy nagy kő esett le a szívemről. - De látom nem igazán tetszett...
-Megijedtem... - vallottam be őszintén. - És végig csak ezen kattogott az agyam... - lassan elengedte a másik kezével is a csuklóm, és visszahelyezte a fejem mellé.
-Nem fogok semmit se erőltetni rád! - cirógatta továbbra is az oldalam. - Te döntöd el mikor van az az idő. Ezzel csak próbáltam oldani a feszültséged...
-Köszönöm... és sajnálom... - húztam le magamhoz egy ölelésre.
-Aludjunk. Holnap korán kell kelned. - suttogta, majd legurult mellém. Felé fordultam, és bebújtam az álla alá, ő pedig a derekamnál ölelt szorosan.