Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

48.

Miután az ölelésből elszakadtunk, lassan, nagyon lassan Calum lába miatt, elbicegtünk a sarki kis étterembe. Leültünk egy asztalhoz bent, majd miután felvették a rendelésünket, néhány percig csöndben ültünk.
-Mi történt azután hogy elvittek? És miért kockáztattátok megint az életeteket? - néztem rájuk.
-Luke első dolga az volt, hogy ellássa a sebem. Eközben Ash és Michael nagy távolságban követett titeket.
-Végig kellett néznünk ahogy bánt. Közben próbáltunk valahogy bejutni, de minden zárva volt. Ekkor megjelent Liam és Niall. Náluk voltak a kulcsok. Ashton leszorította őket, a mindeközben megérkezett Luke-kal együtt. Én pedig kicsavartam a kezükből a kulcsot. Mire visszamentem, te akkor tartottad magad felé a pisztolyt. Berontottunk, és Ash még időben ellökte a kezedből a fegyvert. Vele együtt te is borultál, és elájultál. Valószínüleg a tested nem bírta már megint mind a külső, mind a belső fájdalmat. - mesélte néha elkerülve a tekintetemet Mikey.
-És... Harry és a csapata?
-Elhurcolták őket. Calum volt olyan okos, hogy hívta a rendőröket. Valószínűleg hazaküldték Angliába őket... vagy nem tudom. De az biztos, hogy távoltartási végzést kaptunk. És figyelik minden mozdulatukat. - túrt bele a hajába Ash.
-Wow... igen gyorsan történtek a cselekvések. - sóhajtottam fel.
-Na de most te jössz. - tette Luke a kezét egy pillanatra a combomra, majd a kezem után nyúlt, amit a hatalmas tenyere közé zárt.
-Csak a szokásos dolog. Fenyegetés, mesélés... - ekkor hirtelen észbe kaptam, és a szám elé kaptam a kezem. - Bassza meg!
-Mi történt? - nézett értetlenül Cal.
-A nevelőszüleim... meghaltak... ezt mondta. Megölte őket az a szemét! - mordultam fel.
-Lehet csak blöffölt... Ráakart venni az öngyilkosságra. Ezzel csak fokozni tudta. - simította meg a hátamat a színeshajú barátunk.
-És ha nem?! - kaptam felé a fejemet. - Ha tényleg így van?!
-Egy mód van rá... - sóhajtott Ash. - Hívd fel őket.
Beharapott ajakkal vettem elő a telefonom. Bementem a névjegyzékek közé, és rányomtam anya nevére. Először vagyok képes igazi anyaként gondolni rá.
Most már csak a hívásgombra kellett volna rákattintanom. Ehelyett, csak az fölött körzött az ujjam.
Luke megunta mellettem a próbálkozásomat, és az ujjamat megfogva segített rányomni a hívásra, majd a kihangosításra. Feszülten tettem az asztalra a telefont, és még nagyobb feszültséggel vártam. Mindeközben Mikey és Luke kezét szorítottam.
Még néma csönd volt, majd végre kapcsolódott és megszólalt az első síphang. Majd még egy, és még egy. Nagyjából egy perc múlva élesebb hangot halottunk, és megszólalt egy hang.
-Ezt a telefonszámot megszüntettük e... - nem bírtam hallgatni ezt, kinyomtam a hívást. Elengedtem minkét fiú kezét, és már remegve túrtam a hajamba. Felnéztem a fiúkra, akik teljesen értetlenül néztek. Gondolom azért volt valamennyi sejtésük, annak ellenére hogy mind ezt magyarul hallgattuk meg.
-Igaza volt Harry-nek. Legalábbis az egyik félben. - suttogtam.
-Hátha még apud... él... - tette a kezembe Luke a telefont. Sebesen kerestem ki őt, és nyomtam a hívásra. Visszatettem a készüléket az asztalra, én pedig felálltam onnan. Ajakharapdálva mászkáltam föl-alá.
-Ani? - szólt bele egy ismerős hang. Mégsem a nevelőszüleim hangja volt.
-Én vagyok... - motyogtam. A reményt még nem veszíthettem el teljesen, hisz lehet kórházban vannak.
-Őszinte részvétem kicsim... Már aznap este, miután visszautaztál megtörtént az eset. Apukád telefonját megtartottam, ha hívnád. Nem tudom mennyire értesítettek az esetről.
-Már mondták... és köszönöm.
-Ha kell valami, bármikor elérhetsz, tudod jól. Vigyázz magadra! - ezzel a mondattal zárta le a telefon beszélgetést. A pincér is abban a pillanatban hozta ki a rendeléseket. Elővettem a pénztárcámból a pénzt, amit az asztalra tettem.
-Visszamegyek a hotelbe... miközben kiszellőztetem a fejem egy kicsit. - motyogtam, és visszaindultam.

***

Egy ajtó csukódás rántott vissza a valóságba. Majd mindezt léptek követték. Végül kinyílt az erkély ajtaja is. Az ajtó felé kaptam a tekintetem, majd onnan vissza a bögrémben lévő italra. Szerencsémre a tükörképemből csak a feketeséget láttam. Mellette a lámpák világításával.
-Gyere be! Meg fogsz fázni! - jött kicsit közelebb Cal.
-A meleg kávé majd felmelegít. - motyogtam fel se nézve. Apró sóhajokat hallottam, majd később egy vászont a vállamon.
-A meleg kávé nem megoldás. Egyszer elfogy, és semmi hatása nem lesz. - suttogta leguggolva mellém Ash.
-Becsomagoltattuk neked a rendelésed... ja és itt a telefonod. - nyújtotta felém a készüléket Mikey.
-Köszi... de nem kellett volna.
-Őszintén sajnáljuk a történteket! - hajtotta a fejét a combomra Ash.
-Ezek... nem a mi időnk! - sóhajtott fel Luke. - Folyton csak civakodunk egymással, szomorúak vagyunk, semmi se jó, és...
-Minden megváltozott. - fejeztem be a mondatát.
-De képesek vagyunk visszafordítani. Ezt szeretem magunkban. - mosolyodott el Mikey.
-Ez most más Michael, lásd be! Minden megváltozott, amióta elkezdődtek a csapások. Megváltoztatok, megváltoztam. Semmi sem olyan, mint régen. És többé már nem is lesz.