Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

12.

-Akkor megyek, majd jövök! - köszöntem el a fiúktól, miután felvettem a cipőm.
-Aztán védekezzetek! - kiáltott utánam Calum. A többiek tarkón csapták őt, amin felnevettem, majd elindultam. Kicsit messze lakott tőlünk, de úgy gondoltam jól esett volna egy kis séta, így a hosszabb utat választottam. Dave egy kis panelházban lakott a parton. Kaptam tőle egy kulcsot a házhoz, hogyha esetleg fel akarnék menni hozzá, vagy bármi probléma lenne, ott a lakás. Imádtam a hatalmas szívét. És hálás voltam neki, amiért lassan egy éve segített Harry műtétjére összehozni a pénzt. Bárcsak Calum is megérthette volna, hogy ő nem az akinek hitte. Felnéztem az égre. Sötét felhők közeledtek felénk, de még az volt a szerencsém, hogy hogyha már nem hoztam se esőkabátot se esernyőt, a kapucnim ott volt. Kicsit sietősebbre vettem az iramot, és így negyed órával később oda is értem a házához. De még hátra volt a lépcsőzés, mivel ő a legfelső emeleten lakott. Kettesével szedtem a lábam, közben előkerestem a kulcsom. De fölösleges volt. Mikor felértem, az ajtó résnyire nyitva volt. De ami a legfurcsább az az volt, hogy bentről hangok jöttek. És nem hittem, hogy a tévé volt az. Halkan benyitottam, és elindultam megkeresni Dave-t a lakásban. A hangok egyre esősebbek lettek, míg a hálójához nem értem. Onnan tisztán hallatszódott minden. Az ajtó ott is kijjebb volt nyitva. Benéztem, és csak annyit láttam ahogy Dave alatt visong egy nő, amiért olyan gyorsan mozgatja a csípőjét. A nő pedig majd kikarmolja a hátát. Ekkor élvezett el ahogy hallottam, és leszállt róla. Kicsit hátrébb mentem hogy ne látszódjak.
-De hát nem is használtál gumit! - pattant fel ő is.
-Igazad van... igazad van... - hallottam a hangján, ahogy mosolyog. Fogta a kést az éjjeliszekrényéről, és elvágta a nő torkát. A szám elé kaptam a kezem, és igyekeztem nem kiadni hangot. Mielőtt megfordulhatott volna, kisiettem a lakásból egészen az utcáig. Ott egy nem várt személlyel, vagyis személyekkel találkoztam.
-Szökni próbálunk hmm? - megragadtak a felkaromnál fogva, és elkezdtek húzni egy takaróbb helyre.
-Eresszetek el... - suttogtam.
-Nem megmondtuk, hogy tartsd távol magad a fiúktól?! - kaptam az első pofont.
-De ez... - nem hagytak beszélni. Leterítettek egy hatalmas pofonnal, és ahol értek, ütöttek. Végül már véresen feküdtem a földön. Fájt mindenem. 
-Itt a jussod ribanc. - kaptam az utolsó rúgást. Majd elmentek. Sokáig csak ott feküdtem, majd mikor sikerült összeszednem magam, felálltam. Abban a pillanatban elkezdett zuhogni az eső. Felhúztam a fejemre a kapucnim, és elindultam haza. Mire visszaértem, teljesen eláztam. Reméltem, hogy valahol máshol vannak Cal-ék, hogy ne kelljen szembe néznem vele. De ez is csak egy kósza remény volt. Ott ültek a nappaliban, és Xbox-oztak. Köszöntem volna, de láttam nagyon bele vannak merülve. Itt volt a lehetőség. Halkan levetettem a cipőm magamról, és elindultam fölfelé.
-Hát te? - szólalt meg Ash. Ő nem Fifázik. El is felejtettem. Nem fordultam felé, csak megálltam.
-Hazajöttem.
-Máris? Ez kábé egy óra volt...
-Igen, máris... - indultam volna felfelé, de megint nem hagytak.
-És miért nem fordulsz hozzánk? - kérdezte Mikey. Nem válaszoltam. Csak megindultam ismét a lépcső felé. - Ani! - hirtelen ott termett mellettem, és megragadta a karom. Maga felé fordított és leszedte a kapucnimat a fejemről.
-Jézusom! - pattant fel Calum. - Ezt ő tette?!
Megráztam a fejem. Ash is odalépett mellém.
-Mi történt? - nézett végig a sebeimen.
-Semmi... - motyogtam. - Semmi érdekes, csak elestem...
-Ne hazudj! - állt fel Luke. - Ha elestél volna, akkor nem vérezne se az orrod, se a fejed.
Ashton a mosdó felé húzott, majd leültetett a kád szélére, és elkezdte ellátni a sebeim. A többiek is bejöttek.
-Szóval? - kérdezte halkan az előttem guggoló fiú. - Mi történt? És ne mondd azt, hogy semmi mert nem hisszük el!
Hátrahajtottam a fejem és sóhajtottam.
-Igazad volt Cal... Mindenben. - motyogtam halkan. Ő csak kérdőn nézett rám, mire fájdalmas félmosoly terült ki az arcomon. - Mikor odaértem hozzá, résnyire nyitva volt az ajtó. Hangokat hallottam bentről. A hálóból. És onnan láttam, ahogy egy csajt dönget. És... a csaj miután Dave belé élvezett sopánkodott, hogy nem is használt kotont. Erre... erre ő... - itt vettem egy hatalmas levegőt. - Fogta a kését az éjjeliszekrényéről, és elvágta a torkát.
-Mi?! - csattantak fel. - És ő művelte ezt veled is?!
-Hagyjátok, hogy befejezzem! Szóval.Gyorsan elmentem onnan, mielőtt meglát. De mikor kiértem a suli rossz emberei kaptak el, és megvertek. Mivel legutóbb, mikor kiértem a vizsgámról megfenyegettek, hogy tűnjek el a suliból, az együttesből és az életetekből.
Mind sokkosan néztek rám.
-Miért nem szóltál nekünk erről? - suttogta Michael.
-Nem tartottam fontosnak... A végén megint csak megvédenétek, és velem foglalkoznátok. -mondtam egyszerűen.
-Mi lett volna, ha te lettél volna a csaj helyében?! - ütött egyet Cal a csapra.
-Ne kezdd megint a "mi lett volna ha" történetet... - suttogtam.
-De mégis mi lett volna?! Te feküdnél ott holtan, vagy már tudja a fene hol lennél, miután durván felcsinált! - kiabált.
-Hibát követtem el, tudom jól! És sajnálom! Hányszor kell elmondanom, hogy igazad volt?! -kiáltottam én is. Csöndben álltak és néztek. - Hagyjatok magamra. - váltottam vissza normál hangerőre. Nem mozdultak. Feladtam a próbálkozást, és kifutottam a fürdőből egyenesen a szobámba, onnan az ottani fürdőbe. Magamra zártam az ajtót, és zokogva estem az ajtó elé. Idáig bírtam könnyek nélkül. Az egész életem egy nagy rakás szar volt. De azt nem tudtam eldönteni, melyik része volt a legrosszabb a mai napnak. Hogy megcsaltak? Hogy az akit szerettem, arról kiderült hogy egy pszichopata? Az hogy szétverek, majd szarrá áztam? Vagy az hogy Cal-lal ordítoztam. Megint. A nagy gondolkozásom után, csak azt vettem észre, hogy a pengét szorongatva vágom magamat.
-Tíz... - suttogtam. Eltettem a pengét, és megvártam amíg alábbáll a vérzés. Amint az is megvolt, visszacsúsztattam a karkötőimet a helyükre, összeszedtem magam és kimentem. Befeküdtem az ágyamba, és csak néztem a plafont. Nemsokára kopogtattak, majd Cal feje bukkant elő.
-Bejöhetek? - kérdezte halkan. Nem válaszoltam, csak elfordultam. Éreztem ahogy besüppedt mellettem az ágy, és egy kéz érintette meg a vállam.
-Csak szeretném tudatni veled, hogy sajnálom... sajnálok mindent. Egy idióta vagyok... Csak te a húgom vagy, és...
-Nem vagyok a húgod. - suttogtam.
-De a húgom vagy. Már az vagy. És féltelek.
-Minek?! - ültem fel. - Csak egy sima, béna, felejthető magyar lány vagyok! Egy-két év múlva lepattintotok ugyanúgy.
-Nem vagy felejthető. - lépett be Ashton. - Legalábbis nálam már soha.
-Ahogy nálam se. - folytatta Luke.
-Felejthetetlen vagy számunkra. És soha. De soha az életben nem fogunk lepattintani. Veled leszünk jóban-rosszban. És ha kell, az életünk árán is megvédünk. Én biztos. - ült mellém Mikey.
Egytől-egyig ránéztem a srácokra, majd felnevettem.
-Bolondok vagytok.
-Ez éltet minket. - kacsintottak rám.