Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

57.

-Rég nem láttalak... nagyjából négy éve igaz? - ért elénk. - Micsoda mázli, hogy összefutottunk.
-Dave... - susogtam, majd nyeltem egy nagyot.
-Ez a nevem. Ejnye... Először is, nem jöttél el a megbeszélt időben... Másodszor, letiltottál mindenhol, vagy nem reagáltál a hívásaimra, üzeneteimre... Aztán csak azt látom, hogy már mással jársz, arról meg nem is beszélve, hogy más tette meg azt, amit én akartam azon a bizonyos napon megtenni!
-Én megmondtam, hogy csak a szexet akarja! - kiáltott fel Calum.
-Ezt most nem kéne! - ütötte vállba Luke.
-Tehát... tényleg? - motyogtam magam elé bámulva, mire Dave a torkomnál fogva szorított a legközelebbi falhoz. Ijedten kaptam a nyakamat szorító kezéhez.
-Állj le bassza meg! - ugrott szinte a nyakába Mike, csak hogy hátra húzza őt. Ash is besegített neki, de nem nagyon akart engedni. Végül Ashton volt az okos, és belerúgott Dave ágyékába, aki a fájó pontot szorongatva engedett el. Luke egyből magához húzott, és a karjai között tartott erősen.
-Fölöslegesen véditek ezt a kis cafkát... - horkantott fel.
-Aki hibás, az te vagy közöttünk! Te voltál az, aki megcsalta a másikat! Láttam a két szememmel, mikor átmentem aznap hozzád, hogy egy csajjal voltál, majd elvágtad a torkát. Örülj, hogy nem jelentettelek fel! - kiáltottam majdnem hogy a képébe. - Még szerencse, hogy én nem kerültem ilyen helyzetbe veled, mert az nem szerelem, ha elvágod a másik torkát!
-Ki mondta, hogy én valaha szerettelek? - nevetett fel.
-Te is olyan őrült vagy, mint Styles... - motyogta mellettem Ash.
-Kussolj öregem, segítettem megmenteni a rohadt öcséd életét!
-Ne beszélj így a kis Harry-ről! - sziszegtem a fogaim közül.
-Mert? Hidd el, ő se szeret téged. Senki se szeret, nem vetted észre? Az a csávó se szeretett biztosan, aki utánam volt. Ők is csak tettetik! - mutatott végig a fiúkon. - De most már ideje lenne nekik elmondani neked az igazságot.
Idegesen megfeszültem Luke karjai között, és csak fújtattam. A fiú pedig elengedett, és Dave elé lépdelt.
-Ide halgass... Most azonnal elhúzol, vagy én rugdoslak el, de abban nem lesz köszöneted. És ha még egyszer, ilyen oltári nagy szarságokat hadonálsz Ani fejére, kinyírlak. Esküszöm hogy kinyírlak! Most tünés! - mutatott Dave mögé.
-Amúgy is el akartam menni... - morogta, majd elment. Luke még egy ideig a fiúkkal együtt nézte, ahogy eltávolodik, majd a szöszi ismét elém jött, és a kezei közé fogta szorosan az arcom.
-Minden oké? - suttogta, miközben aggodalmasan fürkészett hatalmas kék szemeivel. Bólintottam, majd a mellém lépő Calum felé fordultam.

***

Hazaérve, rögtön az első dolog az lett volna, hogy ledobom magam a kanapéra, de Mikey megállított. Kíváncsian fordultam felé.
-Add a kezeidet! - nyújtotta felém az ő kezét, én pedig összeszűkült szemmel nyújtottam a karjaimat. Elkezdte leszedegetni a karkötőimet.
-Mit csinálsz? - tettem fel a kérdést egyből. A többi fiú kíváncsian gyűlt körénk.
-Csak ellenőrizlek... - vizsgálta a vágásaimat, miután mindkét kezemről leszedegette az ékszereim. Óvatosan végig simított ujjaival rajtuk, miközben teljes koncentrációval vizslatta őket.
-Ugyan már, nem csináltam ezt, úgy ahogy megígértem!
-Lehet, de pár hónapig nem voltál velünk... - motyogta az előttem álló fiú. - De nem látok frissnek tűnő heget... Srácok? - nézett fel végre a karjaimtól. Megrázták a fejüket.
-Remélem, tényleg nem csináltad... - sóhajtott Ash, mire megforgattam a szemem.
-Gatyát le... - makogott Mikey, vöröslő fejjel.
-Mivan?! - kaptam felé a fejem. - Na nem! Gatya marad!
-Ugyan már, nem kell szégyenlősnek lenned! Csak biztosak akarunk lenni, hogy a combjaidon nem kezdtél-e vágásokat ejteni. És különben is... már láttunk mindent. - nevetett fel Calum. De kicsit sem adott bíztatást most a nevetése.
-De ő mégis vörös fejjel kért! - mutogattam szegény fiúra, mire Calum még inkább nevetni kezdett.
-Csak szeretnénk segíteni... És ha te nem is teszed meg, tudod hogy mi megtesszük, szóval jobb ha te veszed le a nadrágod. - sóhajtott Ash.
-De nem vagdostam magam! Esküszöm!
-Ezt már hallottuk egyszer-kétszer... - lépett elém Luke, és a nadrágom gombjával kezdett bajlódni, mire rácsaptam a kezére.
-Jó, ti nyertetek! Leveszem, de a fehérneműm marad ha az lenne a következő! - vettem le morgolódva a nadrágom. - Tessék, megmondtam hogy semmi nincs ott! - mutattam végig a lábamon. Bólintások után visszavettem a ruhadarabot.
-Hasadon lehetnek vágások? - húzta feljebb Ash a pólómat, de vissza is ejtette amint nem talált semmit.
-Befejeztétek? - húztam fel a szemöldököm. Végre bólogattak.
Michael és az én telefonom, majdnem egyszerre csörrent meg. Csak a hívó száma különbözött. Felkapva a telefonom, mentem ki a verandára.
-Szia, Joel! Mi újság? - szóltam bele, amint a fülemhez emeltem a készüléket.
-Sikerült elérnem valamelyik nagynénidet!
-Te azóta azzal foglalkozol? Megegyeztünk, hogy befejezzük!
-Tudom, de gondoltam örülnél... de nem fogsz örülni...
Sóhajtva támaszkodtam meg az egyik gerendán.
-Kitalálom. Nem hajlandóak beszélni, vagy találkozni velem. Nem kíváncsiak rám.
-Igen... - suttogta néhány másodperc múlva. Keserűen felnevettem, miközben ismét azt a bizonyos nyomást éreztem a mellkasomban.
-Hát persze... Még ennyi év után is én vagyok a gyilkos számukra... Fölösleges volt megszületnem. Anyáék még most is boldogan élnének, a nevelőanyumék is. Egyedül maradtam.
-Ne mondj ilyet... És ne keseredj el! Ott van Calum, ő már a bátyád. Van családod! És szeretnek! A fiúk is! És én is!
Élesen szívtam be a levegőt.
-Joel... most te felelj. De őszintén!
-Mi, mire?
-Azért voltál velem akkor, mert szerettél, vagy mert akartál tőlem valamit?
-Természetesen, mert szerettelek. Milyen kérdés ez? Még most is borzalmasan érzem magam amiatt, ahogy véget ért a kapcsolatunk.
-Ez biztos?
-Igen! Teljesen! Miért kérded, Ani? Vagy hogy jött rád ez?
-Összefutottunk ma Dave-vel...
-Dave? Azzal? Mármint a volt barátoddal?
-Igen... És ő mondta, hogy csak a szex miatt volt velem, de ugye azután az ügy után ott hagytam. És azt mondta, hogy te is csak azért voltál velem. Meg hogy senki se szeret... - harapdáltam a számat, miközben elmorzsolgattam az előtörő könnyeket. Néhány másodpercig néma csönd volt a vonal túlsó végén.
-Szeretnéd, hogy elrepüljek Ausztráliába hozzád? - kérdezte lágyan.
-Nem! Nem. Fölöslegesen jössz. - sóhajtottam. - Holnap ismét elindulunk.
-És tudunk valamikor találkozni?
-Meglehet... De majd még beszélünk. Rendben?
-Rendben. Vigyázz magadra!
-Vigyázok. Puszi! - mosolyodtam el halványan, majd lezártam a beszélgetést. Még gyorsan összekapva magam mentem vissza, ahol a fiúk akkor fejezték be a telefon beszélgetést, és dühös pillantással néztek rám. Értetlenül húztam össze a szemöldököm.
-Te kis álszent... - morogta Ash, felállva a kanapéról.