Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

42.

-Ijesztő vagy... - motyogta Cal, miközben az ölében lévő fejemet simogatta.
-Idáig ilyet nem produkáltál... Ilyen... Pánikroham szerű dolgot. Vagy nem tudom mit... de nagyon ijesztő volt. - sóhajtott fel Ash. - Mint Calumnak volt egyszer... csak te a tudatodnál voltál.
-Ballagásnál kezdődött enyhén. - motyogtam magam elé.
-Tessék? - hajolt előrébb Cal, hogy megértse mit mondok.
-Mondom ez a ballagásnál kezdődött. De akkor nem volt ilyen... erőteljes.
-Ott kezdted el észlelni?
-Igen... mikor az idézőjeles anyámmal beszélgettem. És felidézett dolgokat, ami miatt kicsit elborult az agyam, és nem bírtam meghallgatni. És már ott is remegtem.
Ash és Cal kórusban sóhajtottak.
-Lehet tényleg pihenned kéne egy kicsit...
-Eleget pihentem! - ültem föl. Ebben a pillanatban Michael lépett be a szobába Luke-ot vonszolva.
-Basszus, mi történt? - képedt el Calum. Felpattant, és odafutott az eszméletlen fiúhoz. Lesokkolva néztem, ahogy leteszik az ágyra nagy nehezen.
-Egy hívást kaptam amikor a boltban voltunk. Luke előbb szedte össze a cuccokat, és azt mondta kint megvár. Mikor kiértem, egy kisebb ember tömeg volt egy bizonyos ponton kicsit elrejtve. Valamit ütöttek. Körbenéztem, de Luke sehol nem volt. Itt kicsit féltem, hogy ő van a tömeg közt... és sajnos ő volt. Már a kispisztoly is előkerült, de időben odajutottam és elmenekültek... amit mellesleg furcsállok is.
-Basszus, tuti Harry emberei voltak! - túrtam bele idegesen a hajamba.
-Ha az ő emberei lettek volna, nem gondolod, hogy őt is lepuffantották volna? - karolta át a vállam Ash, és gyengéden magához szorított.
-Azt mondta egyesével fog megölni titeket!
-Nyugalom! Megint az lesz a végén, mint fél órával ezelőtt! - csitított Cal. - És nem azt mondtad, hogy a szemed előtt fogja megtenni?
-De... de lehetséges, hogy csak azért mondta, hogy megnyugtasson valamennyire, hogy nem távolban fogja megtenni... Tényleg meg fogja tenni... Meg fog ölni titeket. És ki miatt? Persze hogy miattam! Miattam verette meg Luke-ot és... - nem tudtam befejezni, mert ismét remegve estem össze a földön.
-Ani! Ne beszélj hülyeségeket! - állított fel Cal, Mikey segítségével. - Nem miattad történnek ezek...
-Akkor mégis miért?!
-Srácok... Nem lélegzik... - motyogta Ash, majd elvette a kezét Luke nyakáról, ahonnan a pulzust mérte. - És pulzusa sincs...
-Az nem lehet! - pattant mellé, és azonnal elkezdte újra éleszteni. Lesokkoltan kapkodtam a fejem a fiúk között. Ash a mentősöket hívta, Cal pedig Mikey mellett állt és segített.
-Be-beszélek Harry-vel... - előkapva a telefonom, lementem a hotel előtermébe, miközben hívtam.
-Nocsak, csak nem egy Anita? - hallottam meg Harry hangját.
-Fejezd be... most... - könyörögtem elhaló hangon.
-Csak nem bajban van a szőkeséged?
-Harry az isten szerelméért, állítsd le magad! Komolyan megölöd őket?! Lehet, hogy Luke nem éli túl miattad!
-Nem drága... miattad nem éli túl.
-Miért nem engem csapsz?! Miért nem engem nyírsz ki, ha ennyire nem akarod, hogy velük legyek egy csapatban?! Miért őket kínzod, mikor semmit nem tettek ellened! - zokogtam fel már hangosan. - Engem nyírj ki, ne őket és el van intézve!
-Korán sem ilyen egyszerű ez, drágám...
-Oh tényleg?! Én is feltudok fogadni embereket, és rátudom küldeni a ti bandátok további tagjaira, hogy megölje őket!
-Csak blöffölsz. Túl ártatlan vagy ehhez. Túl jószívű.
-Igen? Ezek után már nem tudok jószívű lenni! Ha megölöd őket... én ölöm meg minden egyes csapás után a tieidet... Egyenlő számban vagyunk nem igaz? - vigyorodtam el, amit úgy is tudtam nem látott, de remélem hallotta.
-Már nem. Már csak négyen vagyunk.
-Nagyszerű, eggyel több előny.
-Úgy sem mered megtenni. Félsz tőlem.
-Hazudsz! - morogtam. - Többé nem félek!
-Akkor fordulj meg talán.
Értetlenül néztem magam elé, majd megfordulva megláttam, hogy mögöttem áll. Az arcán ugyanaz a vigyor volt, mint két-három évvel ezelőtt. A döbbenettől kiejtettem a telefonom a kezemből, ami ripityára tört a földön. Hirtelen a keze a torkomat szorítva nyomott a falnak.
-Nem érdemes küzdened... Erősebb vagyok nálad, tudod jól. És még hogy nem félsz... - vigyorodott el. - Te akarsz meghalni helyettük? Kívánságod parancs...
Amint végig mondta a mondatát, szorított a fogásán, aminek következtében minden elsötétült és végleg nem kaptam levegőt.

Szemeim hirtelen pattantak ki, és ugyanolyan hirtelen ültem fel a nyakamat fogva.
-Sssh... - ült le Ash mellém, és átkarolta a vállam. - Minden rendben...
Rákaptam a fejem arra a helyre, ahová Luke-ot tették. Nem volt ott. Szemeim könnybe lábadtak.
-Meghalt...? - suttogtam remegő hanggal.
-Ki? - fordította maga felé az arcom.
-Luke...
-Mi? Miért halt volna meg? - vágott értetlen fejet. - Nemsokkal azután, hogy te összeesve elájultál, ő felkelt... és Mikey-ék elvitték a közeli orvoshoz. Én meg itt maradtam veled, hisz... nem hagyhattalak volna magadra... eszméletlenül...
-Tehát... Akkor elájultam, és minden csak egy álom volt...?
-Igen. Bármi is volt az álmodban, igen... De mégis mi volt amúgy?
-Luke-nak nem volt pulzusa. És nem lélegzett. Én lementem beszélni Harry-vel, hogy fejezze be. Aztán kilyukadtunk oda, hogy megfenyegettem azzal, hogy hogyha ő megöl titeket, én is felszerzek embereket és minden csapásnál visszaadom ugyanazt... azt mondta blöffölök, és valójában félek tőle... És azután...
-Azután? - emelte fel ismét a fejemet maga felé. Észre sem vettem, hogy megint lehajtottam.
-Azután mondta forduljak meg. Megfordultam, és ott volt előttem. Megragadta a nyakam és a falhoz szorítva fojtogatott. A legvégső dolog pedig az volt, hogy megtette a kérésem, és én haltam meg helyettetek...
Ash felsóhajtott, majd homlokon csókolt.
-Nem teszi meg... hidd el... csak ijeszteget. De ha mégis... tudod. Itt vannak az őrök, és mi. -simogatta az arcom az ujjbegyével. - Most pedig pihenj, mert tényleg teljesen ki vagy borulva... -fektetett végig az ágyon.
-Itt leszel...?
Lassan fölém mászott, és a két kezével a fejem mellett támaszkodott.
-El nem megyek. - puszilt orron, majd arrébb mászva félig rámfeküdt. De pont úgy, hogy ne tehénkedjen teljesen rám, de ugyanúgy védjen.