Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

63.

A lábammal több hétig kellett kezelésekre járnom, annak ellenére, hogy igazán nem is volt vészes a helyzet. Csak nagyon fájt, ha rá kellett lépnem. A fiúk addig folytatták a koncertezéseket, mert a menedzserünk is megtiltotta, hogy én színpadra álljak. Amint lehetett, ők visszajöttek hozzám, de addig is Joel vigyázott rám.
-Mégis hány ilyen albumot hoztál magaddal?! - nevettem fel, amint már a hetediket szedte elő a táskájából. Minden héten elővett egyet, amit átnézetett velem. - Vagy inkább mást kérdezek... Hány album van még?
-Ne aggódj, ez az utolsó! - ült vissza mellém a kanapéra. Felém pillantott.
-Ha most megint rákérdezel, hogy kinyithatod-e, akkor megöllek! - vettem a kezembe a kanapé mellé támasztott mankómat. Már csak az egyiket kellett használnom szerencsére. Halkan felnevetett, és felnyitotta. Ahogy nézegettük a képeket, egyre inkább előjöttek az emlékek.
-Itt lettem hét éves. - mutattam az egyik képre. - Akkor kaptam meg az első gitárom. Annyira belelkesültem, hogy szinte már aznap anyáékra rászálltam a zeneiskolás ötlettel. Ezen a képen pedig pont akkor fotózott apa, mikor anya mondta nagyjából három nappal később, hogy beiratott, és a következő hónap elején már az általánossal együtt külön iskolába jártam. De oda se sokáig. Nagyjából egy hónapig járhattam. Feladtam. Minden gyerek bent csak cikizett. -sóhajtottam fel. - Végül inkább otthon tanultam gitározni, és rátértem az angolra inkább.
-De... te félig angol vagy. - húzta össze értetlenül a szemöldökét.
-Az nem jelenti azt, hogy tisztán tudtam angolul, majom! - nevettem fel, majd néma csöndben nézegettük tovább a képeket.
-És itt? - mutatott hirtelen egy képre. Élesen szívtam be a levegőt. - Mi lett a karoddal?
-Itt tizenegy voltam. Akkor kezdtem bele... abba. Elegem lett mindenből. Anyáéknak azt mondtam, hogy egy üvegszilánkkal vágtam meg a karomat, azért volt bekötve. Utána meg csak annyit mondtam, hogy zavar a heg, és eltakarom. Attól fogva nem mondtak semmit. Elkezdtem kötés helyett karkötőket hordani. Ami egyre több lett a vágásokkal együtt... - vettem ki a kezéből az albumot, és letettem magam mellé. - Szerintem ennyi elég volt mára. - fogtam a kezembe a mankóm, és igyekeztem felállni. De ő csak visszatartott.
-Megnézhetném? - kérdezte suttogva.
-Mármint mit?
-A karjaid.
-Biztos ezt akarod? - néztem idegesen a kezeimre. Ő csak bólintott, én pedig sóhajtva nyújtottam a karjaim. Elfordítottam a fejem, miközben ő egy csiga tempójával megegyezően vette le a karkötőimet. Vártam mennyire borzad el, lök el magától, és hagy magamra, de helyette az ajkait éreztem meg a heges bőrömön. Lepett arccal fordultam felé. Amint befejezte, felém pillantott, és csak nézett. Majd közelebb ült, és a tarkómra csúsztatva a tenyerét vont közelebb, míg meg nem éreztem az ajkát az enyémen. Meglepő módon nem ellenkeztem, és egyből visszacsókoltam.
De el kellett taszítanom magamtól, bármennyire is ellenkezett a szívem.
-Én még nem... - suttogtam lehajtott fejjel. - Nem érzem úgy.
Hallottam, ahogy élesen beszívta a levegőt.
-Semmi gond. Még mindig várok.

***

A lábam hamarabb jött rendbe az orvosok szerint, mint azt terveztük, így már tényleg csak egy botra volt szükségem a járáshoz. Úgy gondoltam meglepem a fiúkat, hogy így a harmadik koncertet a turné második felében együtt tudjuk folytatni.

***

Kiszálltam a taxiból, ami az arénához vitt. A fiúk előtt hamarabb érkeztem szerencsére. Nagyon reméltem, hogy örülni fognak, mert én nagyon boldog voltam, hogy végre láthatom őket, pedig nem telt el sok idő a legutóbbi találkozásunk után. Végre megérkezett a turné busz, és az a kis autó amiben a hangszereket szállították. A buszból lassan mindenki kijött. Már csak felém kellett volna fordulniuk. Calum és Ash nagyon forgolódott. Mikey és Luke a hangszereknél voltak, Cal is végül odament. Ashton videót kezdett el készíteni. Végül felém fordult. Letette a telefont, és csak tátott szájjal figyelt engem. Michael a fiút szólítgatta, de ő nem reagált rá. A most már szöszire festett fiúnak már valami gyanús volt, így odafordult, ahova Ash a tekintetét szegezte. Tehát felém. Ő is eltátotta a száját. Luke most Mike-ot szólítgatta, de ő és Ash egyszerre indult futva felém. Még eltudtam csípni Luke fejét, ahogy realizálta a dolgokat, de utána csak két mellkast, négy kart, és két visítozó majmot láttam.
-Hogy a fenébe? - nevettek. Végül a másik kettő is csatlakozott. Jó néhány perces ölelés után mindent elmeséltem nekik.

***

-Biztos, hogy így akarsz fellépni? - kérdezte Cal. Sóhajtva kaptam fel fél kézzel a gitárt.
-Biztos. És tudod. A rendezők is csak úgy engednek fel a színpadra, ha csak azon a rohadt széken ülök. Meg az orvosok is mondták, hogy már felmehetek.
-Majd felsegítünk! - lépett mellém Mike. - Mert te kis picúr vagy ahhoz a székhez. - nevetett. Nevetve mellkason csaptam. - De a mi picúrunk! - egészítette ki végül.
-Természetesen, hogy a mi picurunk! - lépett mellénk nevetve Luke.
-Oh, majdnem elfelejtettem... Boldog huszat nagyfiú! - veregettem hátba, mire válaszul csak egy homlokra adott puszit kaptam.
-Köszönöm! - nevetett.
Luke segített rámadni a gitárt, majd lassan felvonultunk a színpadra. Én Mikey és Cal segítségével másztam föl. És a székre is. A szék a kis kifutó legelejében állt, Luke mikrofon tartója mellett, hogy a rendezés szépen meglegyen. Szokásosan a srácok egy hatalmas sikolyt kaptak a közönségtől. De amint Luke bemondta, hogy ismét színpadra kerülök, nem sokkal nagyobb sikításokat kaptam én is. Mosolyogva néztek rám a fiúk. Jó néhány szám után következett a Girls Talk Boys.
Itt se Luke, se én nem gitároztunk, viszont ő zongorázott helyettem. Épp a szólóját kezdte énekelni, mikor éles fájdalmat éreztem a hasamnál. Odakaptam ösztönből a kezem. De nem múlt a fájdalom. Mikor elvettem onnan a kezem, láttam hogy tiszta vér. Ijedten kaptam hátra a fejem, hátha valakinek a tekintetét elkapom. Egyedül Ash-ét sikerült elkapnom, aki zavartan nézett rám miközben dobolt. Tudta, hogy valami nem stimelt. Ash egyik ütésénél, valaki eltalálta a csuklóját. Vagy az ujját. Nem tudtam pontosan. Fájdalom terült ki az arcán. Harry embere lövöldözött ránk valahonnan. Tudtam jól akkor már. Tovább néztem a srácokra. Luke és Calum a színpad két végében voltak. Mikey furcsán nézett rám, én meg böktem egyet a fejemmel Ashton felé, majd felmutattam kezemet is. Ebben a pillanatban ismét egy éles fájdalom volt a mellkasomnál. Minden elsötétült, és éreztem, hogy leborulok a székről. Luke, Mikey és Ash kiáltását hallottam, Calum-ot nemsokkal később megéreztem, miközben nagyban beszélt hozzám valamiről és kapkodta a fejét minden felé, a rajongók ijedtükben pedig sikítoztak. Ez volt az utolsó, amire emlékeztem akkor végleg. De hát nem mindenkinek végződhetett az élete happy end-del. Az enyém biztos nem, azok után amik történtek.