Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

55.

-Calum... Hahó! - simogattam meg kissé borostás arcát. Miután hazamentünk az étteremből, ő kitalálta, hogy miért is nem nézünk meg egy filmet. Beleegyeztem, és hát a film közepén be is aludt fejjel az ölemben. - Ébredj nagyfiú, vége van! - fogtam be az orrát. Válasza csak egy horkantás volt, majd karjaival szorosan körbefonta a lábamat. - Ahj ne már, ne kényszeríts hogy így aludjak! Cal, kelj fel! - kérleltem kicsit hangosabban már. De meg sem mozdult. Tehetetlenül hátra hajtottam a fejem, és mélyen sóhajtottam egyet. Ekkor Joy lépett be a nappaliba, és amint meglátott minket, felkuncogott.
-Nem tudom leszedni rólam! - mutogattam már kicsit nyűgösen. Halkan elénk tipegett, és leguggolt elénk.
-Calum... Kicsim! Ébresztő! - simogatta meg ő is az arcát. De semmi reakció nem volt.
-Cal... Összejöttem egy újabb kitetovált, sok piercinges alkoholista sráccal! - suttogtam felé remélve ezt meghallja, és felkel. De ismét csak nem történt semmi. - Hagyjuk... akkor majd alszom így. - nevettem fel Joy-ra nézve. Felállt, és hozott egy pokrócot, amit ránk terített. Pontosabban inkább Calum-re. Majd mindkettőnk homlokán hagyott egy-egy puszit.
-Hát, akkor jó éjt! - kuncogott ő is. Ezzel el is tűnt, én pedig sóhajtva hajtottam hátra ismét a fejemet, és lehunytam a szememet.

***

Este viszont felkeltem, ahogy Calum épp a lépcsőn vitt fel a pokrócba bugyolálva. Felpillantottam a mellkasából, és egyből elmosolyodtam.
-Köszönöm... - suttogtam halkan, miközben rövid időre átöleltem a nyakát, mivel amint a szobámba értünk, letett az ágyamra.
-Én köszönöm! - mosolygott rám miközben leült az ágy szélére. Összehúztam a szemöldököm.
-Te mit köszönsz mégis?
-Hogy visszatértél, és újra itt vagy nekem. Nekünk. - adott ő is a homlokomra egy apró puszit. - Aludj jól! - állt volna fel, de én felültem, és elkaptam a csuklóját, mire ismét felém kapta a fejét.
-Maradj velem... kérlek... - kúsztam arrébb, hogy ő is elférjen. Egy halk nevetés után befeküdt mellém, és a mellkasára húzott. Karjait ismét körém tekerte, és a hátamat cirógatta. Pár perc néma csönd után ismét megszólaltam.
-Természetes, hogy veletek vagyok. Szeretek veletek lenni. Szeretlek titeket. Így persze, hogy visszajövök. - néztem fel rá. Szemei csukva voltak, így gondoltam megint elaludt. Még néhány pillanatig néztem őt, majd halkan sóhajtottam egyet, és én is becsuktam a szememet.
-Mi is szeretünk. Főleg én. De most aludj, rendben?
Már válaszolni se válaszoltam. Csak elaludtam.

***

-Hello ismét! - mosolygott rám Ash, majd szorosan megölelt.
-Pont időben a kajához! - szólalt meg mögöttem Calum, utána pedig lepacsizott vele, majd az időközben érkező Mikey-val is.
-Luke kint van, ha keresnétek. Ő a grillezőnk ma. - kuncogtam fel a kert felé nézve.
-Ki fűzte be, hogy ő csinálja a kaját? - nézett Mikey hol Calum-re, hol rám a tettest keresve.
-Ne ránk nézz! - tette fel a kezét. - Ő mondta hogy megcsinálja. Apa lett volna a szakács, de átvállalta, mi meg beleegyeztünk.
-Csak meg ne mérgezze... - motyogta Ash az orra alatt, mire vállon ütöttem.
-Ne már Ash! Gonosz vagy! - néztem rá szúrós szemmel, de a vigyorgó arca miatt nem sokáig bírtam ki nevetés nélkül. - Na jó, inkább megyek Joy-nak segíteni... - ráztam meg a fejem nevetve, és be is mentem a konyhába, ahol Joy épp a mártásokon ügyködött.
-Tudok valamiben segíteni? - néztem rá mosolyogva, amint beértem mellé.
-Csak rakd be őket a hűtőbe, hogy addig se melegedjenek fel. És akkor már a limondádét is megcsinálhatnád... - kacsintott rám, mire felnevettem. Gyorsan beraktam a kész mártásokat a hűtőbe, és neki láttam az italnak.
-Köszi, hogy segítesz! - nézett át a válla felett. Elmosolyodtam.
-Ugyan már... úgy is tudom, hogy Calum sosem kérdezné meg... - kuncogtam fel.
-Hékás! Megkérdezném! - jött mellém Cal.
-Nem fiam, nem kérdeznéd meg. - fordult felénk Joy, amint kész lett. A mellettem lévő fiú lehajtotta a fejét.
-Na jó... talán igaz.
Halkan nevetve fordultam felé.
-Nyisd ki a szádat! - böktem karon, hogy rám nézzen. Kicsit hezitálva, de kinyitotta, mire én egy kis gerezd citromot nyomtam a szájába. Fintorogva köpte ki a kezébe.
-Na most fuss... - morogta még mindig a száját kitörtölve. Nevetve menekültem el előle ki az udvarra. Tudtam, hogyha Luke mellett elrohanok, ki tudom cselezni, mivel vissza tudok rohanni a házba. De Luke megakadályozta. Letéve a kezében lévő dolgokat kapott el a karjával, és szorosan magánál tartott. Calum pedig utolért.
-Mi folyik itt, ha megtudhatom? - nézett ránk nevetve.
-Citromot nyomott a számba! - mutogatott rám. - Mondtam, hogy fusson ha még kedves az élete.
-Kiakartam cselezni, de te elkaptál... - néztem fel rá lebiggyesztett ajakkal.
-Calum, menj inkább segíts az anyukádnak! - biccentett nevetve felé. - És hagyd Anit.
Szegény fiú morogva ment vissza. Én pedig kibújtam, Luke karjából.
-Köszi! - nevettem fel ismét. Küldött egy gyors mosolyt, mielőtt tovább csinálta volna a grillt.
-Figyelj... - tette le ismét néhány perc után a dolgokat sóhajtva, és felém fordult. - Én tényleg, őszintén sajnálom ami történt az elmúlt időszakban!
-Luke...
-Kérlek, hadd fejezzem be! Szóval, aznap, mikor ti elmentetek vissza... Tehetetlen voltam. Zavart, hogy aznap olyan köcsög voltam. Ráadásul pont a te születésnapodon. Még egy rohadt szót sem szóltam amiatt. Csak annyi volt az ajándékom, hogy ugyanolyan paraszt voltam. Aztán forgatás után, mikor ti visszaindultatok a hotelbe elgondolkoztam, hogy nem ezt érdemelnétek... te nem ezt érdemelted. Zoe-nak akartam megfelelni. És azok mind azért voltak. Én is visszasiettem a hotelhez, hogy még időben elérjelek titeket és elbúcsúzhassak... akkor láttam, hogy ott vagytok Harry-vel. Féltem miket vágott hozzád azok után, hogy én is mindent a fejedhez vágtam. Féltem mit tettem tönkre. Mit tettem tönkre a lelkedben. És hogy ő mit tesz ismét. Felment bennem a pumpa... A végén főleg. És ahogy ti elmentetek... az fájt. De megérdemeltem. Hamarabb rá kellett volna eszmélnem, milyen vagyok, és hamarabb kellett volna döntenem, hogy veletek megyek. De túl késő volt utána. Te visszamentél. Féltem, hogy teljesen tönkre tettem a barátságunkat... és hogy örökre utálni fogsz. Mivel nem válaszoltál az üzeneteimre. Egészen máig félek... főleg mikor te itt vagy a közelemben. Nem akarlak bántani, és még is megteszem... megtettem. És félek, hogy meg is fogom tenni a jövőben.
-Luke... ami megtörtént, megtörtént. Én már túl léptem rajta. És nem kell félned! Együtt megoldjuk, okés? - mosolyogtam rá. Végre ő is elmosolyodott. - Ez a beszéd! - löktem meg óvatosan. - És... amúgy mi van... vele?
-Tegnap visszament Amerikába... utána mentem az étterembe, mivel nem vittem kulcsot. És anya üzent, hogy akkor menjek oda. És mikor láttam a többieket, megálltam ott. Le akartak pattintani, anya pedig fel akart tartani. Nem értettem semmit, aztán megjelentél te.
-Igen... én szóltam nekik, hogy még nem szeretnék beszélni veled... - hajtottam le a fejemet.
-De... miért?
-Nem éreztem késznek magam... Így azt a tudatot akartam még kelteni, hogy nem vagyok itt. De ma már beszélni akartam veled!
Ismét néma csöndben álltunk. Majd Luke megint csak a grillel foglalkozott pár percig.
-Ani... - emelte fel egyszer csak a fejemet felé. - Szeretném veled bepótolni az elmaradt szülinapodat...
-Hagyjuk! Majd legközebb. Tudod, hogy amúgy sem bírom azt a napot. Fölösleges ezzel fogalkozni.
-De...
-Nincs de. Hagylak munkálkodni. Kiálts, ha kell valami! - álltam lábujjhegyre, hogy arcon pusziljam, majd elfordultam, és mentem vissza a konyhába.