Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

Karácsonyi különkiadás

-Gyere haza minél hamarabb, kérlek! - sóhajtottam szomorúan.
-Hozzád, bármikor. - mosolyodott el Calum szélesen a kamerán keresztül. - Már nagyon hiányzol, húgi.
-Te is nekem, bátyus...
-Szeretlek! - köszönt el, majd letette, mert mennie kellett. Szomorúan raktam le a telefont az ágyra, majd a párnák közé temettem az arcom, és beszippantottam Calum jellegzetes illatát. Ez a második olyan karácsony, ahol nem vagyunk teljes létszámban. És megértem már a fiúkat miért volt annyira rossz az előző, amikor én visszamentem Magyarországra. Mellkasomat elkapta a szorító érzés, és ismét csak a könnyeimmel küszködtem. Annyira szerettem volna ha itt lett volna velünk.
Hirtelen kopogtattak az ajtón, és a következő pillanatban már ki is nyílt.
-Ahj, Ani... - sóhajtott fel Ash, mikor meglátott. Mellettem besüppedt az ágy ahogy leült mellém, és a kezét a fejemtől a hátamig simította. - Pici, ne szomorkodj, nem a világvége...
-De... annyira örültem, hogy végre együtt tölthetjük a karácsonyt a tavalyi év után... - morogtam a párnák közé.
-Tudom, mi is boldogok lennénk ha itt lenne. - cirógatta továbbra is a hátam. - Gyere, Luke-ék már lent várnak...
Csak megráztam a fejem.
-Nincs kedvem...
-Ani... - sóhajtotta. - Nézz rám!
Nem mozdultam. Megelégelte, és engem a hátamra fordítva mászott fölém.
-Figyelj... - kezdett bele. Alkarján támaszkodott, hogy tenyerével a fejemet felé tarthassa. - Igen, váratlanul jött, hogy neki el kell mennie a városból. Mi sem örültünk, de ez ne vegye el a kedvünket az egésztől, hisz mi még itt vagyunk attól függetlenül és...
Itt a szavába vágtam.
-Ash, nem emlékszel a tavalyi karácsonyotokra? Hogy én mondtam ezeket a szavakat nektek? És még így sem tartottátok meg majdnem a karácsonyt? Nagyon jól tudod hogyan érzek most. -csúsztam ki alóla, és ültem arrébb tőle. Ismét egy sóhajt hallatott, majd mögém beülve a hasamnál fogva ölelt át.
-Édes pici drága lelkem. Anim... - hajtotta a homlokát a vállamra, majd megrázta a fejét. - Luke, és Michael rád vár. Ők is szomorúak, hogy Calum nincs itt. De ők most téged szeretnének látni, ölelni. Velük se találkoztál szerintem egy két hete. Ahogy velem sem. És nem így szerettelek volna fogadni, hanem rendesen megölelgetni téged tudván, hogy nem vagy szomorú, és kedvtelen. Ha mi nem is így köszöntünk egymásnak. Legalább az Ő nyakukba ugorj, és ölelgesd meg őket. Mert hiányoztál nekünk.
-Calum is...
-Ani. Most, Calum-ot el kell felejtenünk. Nem lehet most velünk. Szomorú nagyon, de nem tehetünk mást.
Vele szembe fordultam. Pár pillanatig csak csöndben vizslattuk a másikat, majd a nyakába borulva öleltem szorosan.
-Jól van... - puszilt a vállamba, miközben ide-oda dülöngélt lassan velem. Azután engem felkapva kelt ki az ágyból, és lerakott a földre. - Mehetünk le?
Bólintottam egyet, és kézen fogva őt indultam le a lépcsőn egyenesen a nappali felé.
-Ani! - kiáltottak fel egyszerre mikor megláttak. Mosolyt erőltetve engedtem el Ashton kezét, hogy szorosan megöleljem mindkettőjüket.
-Annyira sajnálom kicsi, hogy Calum nincs itt... - tolt el picit magától Mikey, miután megöleltem őt is. - Tudom mennyire szar... Tavaly is nagyon szar volt nekünk.
-Én csak azt reméltem, hogy azután hogy tavaly én hibáztam el a karácsonyt...
Luke gyorsan félbeszakított engem.
-Ani! Nem hibáztad el. Én voltam a hibás akkor mindenben. Teljesen érthető volt minden tetted ami akkor történt. Kellett egy kis szünet. Kis... egy hosszabb szünet végig gondolni, feldolgozni a dolgokat, keresni, és utána újult erővel visszatérni. Egy pillanatig sem gondoltunk téged hibásnak. Vagy nincs igazam? - nézett Mikey-ra és Ash-ra.
-Teljesen igaza van Luke-nak. Nem örültünk, persze. Szerettük volna, hogy a mi kis szépségünk közöttünk legyen, de meg kellett értenünk, hogy ezt most nem tudtuk elérni.
-Srácok, tegyük félre a témát, és foglalkozzunk azzal, hogy mi itt vagyunk négyen, egymás között ezen a csodás napon. Sérülés mentesen, nem aggódva mikor jön a következő csapás, kit veszíthetünk el és az ilyenek. - ültetett minket le Ash. Majd elrohanva a konyhába négy pohárral és egy üveg pezsgővel tért vissza. Mindannyiónk kezébe nyomott egy-egy poharat, és töltött bele pezsgőt.
-Srácok, szeretnék mondani valamit... - keltem fel a kanapéról. Követték a példámat.
-Akkor nehogy már mi is ülve legyünk! - nevetett Luke.
-Szóval... - kezdtem bele. - Itt vagyunk, ötödik éve. Öt éve csináljuk azt amit mindannyian szeretünk. És vicces visszagondolni hogy honnan kezdtük. Kis tudatlan sikerre vágyó tinik voltunk, és tessék hova jutottunk el. Én hihetetlen büszke vagyok magunkra, és rátok srácok. És köszönöm hogy teljesen ismeretlenül akartátok, hogy benne legyek ebbe az egészben, és hogy azóta is kitartóan itt vagytok velem.
-Ez az öt év... - karolt át Mikey a derekamnál fogva. - Elég hosszú idő. És eléggé megterhelő volt mindenki számára. De tudjátok mit? Én élvezem minden pillanatát.
-Nagyon sok minden történt ezalatt az idő alatt. És nem csak az együttessel. Hanem velünk is. -sóhajtotta Luke. - Én ismét csak nagyon sajnálom mind azt, amit a fejetekhez vágtam, pedig ti segíteni akartatok. Túl makacs voltam, és nem hallgattam rátok. Nagyon bánom, és remélem tényleg elnézitek nekem.
-De a legszebb, hogy ez csak összekovácsolt minket, Harry csapásai, Zoe. Mind tényezők voltak amik megkérdőjelezték az erősségünket. De mi átugrottuk az akadályokat. És sikerült a régivé alkotni a dolgokat. - nézett rám Ash. - Emlékszel, mikor ezt mondtam, te meg kijelentetted az ellenkezőjét? - húzta huncut félvigyorra az ajkát, mire elnevettem magam. - Legközelebb hallgatsz rám! - kacsintott.
-Tényleg kár, hogy Cal nincs velünk. De srácok. - emeltem magasba az én poharam. - Ő rá. -biccentettem.
-És a csapatra! - koccintottuk össze a poharainkat, és ittunk az alkoholos italból.
-Engem ki is hagytok az ivásból? - lépett be egy fekete hajú göndör srác lebiggyesztett ajakkal. Mind felé fordultunk.
-Calum! - kiáltottuk egyszerre elképedten.