Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

26.

-Ani... ébredj! - hallottam Ash hangját, közben az arcomat simogatta. Egyből felültem. - Minden rendben? Ijesztő voltál... - ült fel ő is. Hevesen bólogatni kezdtem. Remegtem teljes mértékben, ziháltam, és teljesen le voltam izzadva. Ash maga félé fordított, és kitűrte az arcomból a hajam.
-Rosszat álmodtál? - itt ismét csak bólogatni kezdtem.
-Mennyi az idő? - nyögtem ki, miután egy hatalmas levegőt vettem.
-Hajnali három... fél órája aludtál el...
Visszazuhantam az ágyra, és csak a plafont bámultam.
-Elmondod mi történt? - mászott fölém. Szinte rajtam feküdt, és a fejem két oldalán támaszkodott alkaron, így ujjaival tudta cirógatni a fejbőröm.
-Nem akarom... el akarom felejteni... félek hogy tényleg... - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom.
-Sssh... nyugodj meg, jó? Itt vagyok melletted. Nem kell félni.
-De te ezt nem érted, végig se mondtam!
-Ani... halkabban... ennyire felzaklatott?
-Félek, hogy tényleg bekövetkezik... - szorítottam össze a szemem, és küszködtem az előkívánkozó könnyekkel.
-Micsoda következik be? - hallottam néhány másodperc után.
-Hogy megölnek titeket... - suttogtam remegő hangon. - A szemem előtt. Harry emberei. Félek. Egyszerűen állandóan ez van bennem...
-Nem fog megtörténni, megígérem. - nyomott egy gyengéd csókot a homlokomra. - Ebben biztos lehetsz. Megígértük, hogy nem lesz semmi baj. És ez így is lesz. Csak nyugodj le... - suttogta a fülembe. Leszállt rólam. Csalódottan sóhajtottam fel, majd hirtelen Ash ölébe kerültem szembe vele.
-Hátha így már jobb álmaid lesznek. Elvileg a pozíciótól is függ, hogy jó-e vagy sem. - ölelt szorosan a derekamnál fogva. Én a testét öleltem szorosan, és a fejemet a vállára tettem.
-Ne engedj el... - suttogtam.
-Nem foglak. - hallottam, ahogy mosolyog.

***

A nap a csukott szemeimen keresztül is élesen hatolt át. Bele akartam rakni az arcomat Ash nyakába, de sehol nem találtam. Én voltam egyedül a szobában. Elkeseredettebben ültem fel, és néztem körbe, hátha csak az ágy mellett volt. De ott sem volt. Ekkor kinyílt az ajtó. Ashton lépett be mögötte Mikey-val.
-Na, jó reggelt! - mosolyogva ült le mellém Ash, és magához ölelt. - Jobb volt már utána? -Michael ült le a másik oldalra. Nem hagyta hogy válaszoljak, már állt is fel és vette kifelé az irányt. - Mike beszélni akar veled. Lent majd várlak! - kacsintott, és elment. Kíváncsian fordultam Mikey felé.
-Te... boldogtalan vagy... - állapítottam meg, amint ránéztem az arcára. - Mi a gond? Mi történt?
-Majd jól leszek. - mutatott egy halvány mosolyt. - Valahogy túl teszem rajta magam. - itt már értetlenül fürkésztem a szemét.
-Túl teszed magad rajta? Mégis mi történt? Veled van baj? Egy rokonnal? Szüleiddel? Barátaiddal? Calum-mal vagy Luke-kal?
Nevetve tapasztotta le a számat a kezével.
-Semmi ilyesmi... velem van a baj, de nem betegség ügyileg. Az a helyzet, hogy az utóbbi időben rájöttem, hogy valójában szerelmes vagyok. Beléd...
-Belém? Michael... - hajtottam le a fejem.
-Tudom. Nem várom el, hogy te is ezt érezd, nem is akarom növelni. Nem történhet meg, hogy mi együtt legyünk, mert oda lehet a barátságunk. És annál nincs fontosabb. Csak muszáj volt ezt neked kimondanom, mert már nagyon nyomott... remélem ezzel semmit nem szúrtam el. Mert te... olyan gyönyörű és csodálatos vagy... beléd ki ne szeretne? - nevetett fel kis fájdalommal a hangjában.
Válasz nélkül magamhoz öleltem szorosan.
-És a barátnőd? Tud róla? - simogattam a hátát.
-Tud. Már elmagyaráztam neki mindent. Vele talán túl tudom tenni magam. Kész csoda hogy ezek után is azt mondta szeret.
-És te is szereted őt? Vagy már csak azért vagy vele hogy enyhíts...
-Azt hiszem őt is szeretem. - motyogta maga elé.
-Nyomás vele lenni. És sajnálom, hogy ez történt... - állítottam fel.
-Nem a te hibád... - simította meg a karom. -Megeshet az ilyen. Inkább én köszönöm, hogy nem röhögtél körbe. - puszilt bele a hajamba, majd elment.

***

-Hogy aludtatok? - kérdezte mosolyogva Anne, ahogy leült az asztalhoz egy bögre kávéval. Én is belekortyoltam a gőzölgő ébresztőmbe.
-Jól. - jött a válasz egyből Lauren-től és Harry-től.
-Csukott szemmel. - vágta rá mosolyogva Ash, én meg a fejemet fogva törtem ki nevetésben.
-Hülye... - vágta nevetve gyengéden fejbe Ash-t. - Ani drágám?
-Hát... fogjuk rá jól. - csikartam ki magamból egy mosolyt, majd ismét belekortyoltam a kávémba.
-A "fogjuk rá jól", nála nem jót jelent. - mondta Ash, miközben bevette a szájába az utolsó piritós falatot. - Arra keltem fel, hogy remeg és nyöszörög a karjaim között. Azt hittem valami komoly baj van. Ijesztő volt az egész.
-Aha... -sóhajtott fel. - Hát ez nem jó.
-Nem értem a párokat. Miért alszanak egymást ölelve? Úgy nem tudsz megfordulni ha elzsibbadt az egyik oldalad! - értetlenkedett Harry.
-Egy pár? Ti egy pár vagytok? Ezt nem is említetted! - csattant fel Lauren.
-Mi? Nem! Mi nem vagyunk egy pár! - nevetett fel Ash. - Ha valamelyikőnknél alszik Ani, akkor mindig ölelkezve alszunk el. Ezzel is kimutatva mennyire szeretjük.
-És mert úgy kezdtétek, hogy "nem tudok aludni". - böktem nevetve oldalba. - Meg mindenképp el akartatok altatni.
-De lásd be. Te is azt mondtad, hogy a világ legjobb érzése. - kacsintott rám.
-Igazad van Irwin. Most az egyszer.- kortyoltam bele ismét az italomba.