Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

32.

-Ahh, azt hittem soha nem érünk ide! - pattant le gyorsan Calum a buszról és nyújtózkodott. - Egy darabig most nem akarok felmenni arra.
-Pedig itt hagytad a cuccod. - nevette el magát Ash.
-Mentünk volna repülővel... - morgott.
-Ti akartatok nagyon buszozni! - nevettem fel. - Szóval ne nyávogjatok, hogy minden bajotok van a busszal. - kacsintottam, majd megfogtam a cuccom, és lementem én is. Szép lassan mindenki előkerült a járműről, és befelé tartottunk a hotelbe.

***

-Átlátogathatunk Magyarországra, ha gondolod. Ha jól tudom nincs innen messze. - jött hozzám mosolyogva Ash.
-Jól tudod, de nincs kedvem visszamenni oda. - nevettem fel. - De ha ti szeretnétek, menjetek. Viszont ha nem egy napos utazást akartok, akkor ajánlom, hogy csak Sopront nézzétek meg.
-De te kitudnál minket segíteni... tudod jól, hogy eltévedünk. - nevetett ő is. - De mindegy, ha nem, nem. Nem fogjuk erőltetni. Szüleid jönnek akkor végre a koncertre, most hogy itt vagyunk?
-Azt hiszem jönnek..
-Azt hiszed? - jött hozzánk Mikey. - Most se képesek eljönni, mikor szinte köpésre vannak tőled?
-Sokat dolgoznak. - néztem fel rá.
-A nap huszonnégy órájában? Minden nap? Lehetetlen.
-Késő estig, vagy hatig, és utána alszanak...
-Most csak ezt a kis dolgot megtehetik, hogy most hogy itt vagy meglátogatnak az istenért! -csattant fel Ash.
-Ha jönnek, jönnek, ha nem, nem. Nem tehetek semmit. - motyogtam, majd inkább elvonultam tőlük.

***

-Mindenki megvan, és kezdhetjük végre a koncertet? - néztem végig a fiúkon. -Senki nem esett el, hangszere megvan, ütője megvan?
Mind nevetve bólogattak. A srácok legutóbbi témája megvalósult. Megkapták a tini nindzsa teknős jelmezüket és abban léptek fel.
-Akkor menjünk! - nevettem el magam én is, és felmentünk.
A koncert fantasztikusan ment. A rajongók is élvezték. Mi is élveztük. Ash, Mikey és Luke, de sokszor Calum is poénkodtak egymással. Mikey le akarta dobni Luke-ot a színpadról. Ő pedig iszonyatosan kapaszkodott a fiúba. A koncert után a srácok leginkább azt várták, hogy az édesanyjukat láthassák végre így egy hosszú idő után. Ők ott ökörködve rohantak a váróterem felé. Én meg erőltetett mosollyal figyeltem, és sétáltam utánuk. Hirtelen mind a négyen eltűntek egy szobában, és csak hangos morajlást és Mikey hangját hallottam utána. Szokásosan. Szép lassan én is beléptem a szobába, és mosolyogva néztem végig a srácokon, ahogy az anyjukat ölelték. Úgy gondoltam nem zavarom meg ezt a meghitt pillanatot, így fogtam a szokásos epres limonádém és arrébb menve leültem a kanapéra.
-Ani drágám, hát te így egyedül ücsörögsz? A te szüleid? Már várjuk, hogy megismerjük őket! -mosolygott rám kedvesen Liz.
Én csak meredtem a limonádémra és harapdáltam a szám.
-Öhm. Nos... hát... - ekkor már mindenki engem nézett. Sóhajtottam egy hatalmasat, felálltam, leraktam az üditőt az asztalra, és lehajtott fejjel indultam kifelé, de mire kiértem volna Mikey elkapta a karom és visszafordított maguk felé. Ahogy felé fordítottam a tekintetem, láttam hogy valamit nagyon vizsgált rajtam.
-Ani? - kérdezte fojtott hangon. - Mi történt?
Vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-Az a helyzet... hogy valójában nekem... nincs senkim. Vagyis van, de ők a mostohaszüleim.  -motyogtam.
-És az akivel beszéltél időszakonként, az ki volt? - kérdezte Luke halkan.
-Ő az angol tanárom... A mostohaanyám egyben. Túl jó kapcsolatom nincs velük, nem értenek meg csomó mindent velem kapcsolatban, de vele muszáj beszélnem, hiszen beszámolót adok a kint lévő időimről a sulinak. Ennyi.
Mikey lassan elengedte a karomat, és vett egy mély levegőt
-Ani... én... mi... sajnáljuk... fogalmunk sem volt...
-Nem kell... -mosolyogtam rá, majd elhagytam a helyiséget, és sietős léptekkel indultam a mosdó felé. Könnyeimet leküzdve léptem a csaphoz, és belenéztem a tükörbe. Az a lány aki visszanézett rám elborzasztott mindentől. Zilált haj, karikás szemek, cserepes ajkak, sápadt bőr. A zsebembe kezdtem el kotorászni. Tudtam jól hogy mit ígértem a srácoknak, de nekem ez most nagyon kellett. Mielőtt elkaphattam volna azt amit kerestem, kivágódott az ajtó és négy fiú rohant be, és szinte azonnal közéjük zártak szorosan.
-Mi vagyunk a te családod! - szólalt meg végül Ash.
-Mi ránk örökre számíthatsz! - folytatta Cal.
-Bármiben. - simította meg az arcom Luke.
-És bármikor. - fejezte be végül Mikey. Majd az eddiginél is szorosabban öleltek. Elmosolyodtam.
-Köszönöm srácok... aranyosak vagytok. - mosolyogtam majd, elengedtek és a fiúk anyukájaival találtam szemben magam
-Tényleg bármire szükséged van, mi támogatunk és segítünk.-mosolyogtak.
Akkor nem tudtam kifejezni azt, hogy mennyire boldog voltam. Hogy befogadott egy olyan társaság akik számomra fontosak. Nagyon is.