Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

31.

-Holnap ismét találkozhattok! - lökött finoman vállon Luke a gépen.
-Tényleg gyorsan telik el minden... Nemrég volt, hogy elkezdtük a turnét, és már egy hónap letelt... - nevettem halkan.
-De mind ezt együtt hajtjuk végre. Rengeteg közös pillanatunk van. És remélem, hogy még lesz is! - mosolyodott el. - És tényleg. Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdtünk feltölteni cover dalokat, aztán csináltunk egy kis csapatot. Mindenre emlékszem tisztán... aztán mégis lassan négy éve történt ez...
-Hát igen... - hajtottam rá a fejem a vállára, ő pedig átkarolt.
-Sajnálom, hogy csak legfeljebb egy órát lehetsz majd vele. Ha tehetném, több ideig maradnánk ott. - suttogta néhány perc múlva.
-Legalább látom. Ez a lényeg. Ezért neked nem kell bocsánatot kérned. - néztem fel rá. Hátra hajtotta a fejét az ülésre, és hosszasan kifújta a levegőt.
-Tudom, hogy ezzel már az agyadra megyünk annyiszor mondtuk már ezt... de tényleg olyan jó látni, hogy boldog vagy azért, mert végre van egy olyan srác aki őszintén szeret.
-Luke... - sóhajtottam. - Aludj inkább, és felejtsd el ezt a témát...
-De...
-Nincs de! Alvás! - borzoltam össze az így is enyhén borzas haját, mire szúrós szemekkel nézett rám. - Foglalkozz a hajaddal! - kuncogtam, és visszatettem a fejem a vállára.

***

-Ne videózzatok már folyton azzal az alkalmazással! - nevettem fel mikor, már a sétánk közben huzamosan a huszadik videót készítették. Hirtelen két kéz eltakarta a szememet, ezzel megállítva a lépésemben.
-Srácok, ne szórakozzatok már...
-Szia hercegnő! - hallottam meg egy ismerős hangot, ami a vidámságtól csengett. Azonnal megfordultam, és amint realizáltam ki is áll előttem, eldobtam minden cuccom, és azonnal a nyakába ugrottam.
-Te... mégis hogy? Hogy kerülsz ide? - hadartam. Kuncogva letett.
-Igazából ki akartam menni a repülőtérre, hogy ott lepjelek meg... De inkább követtelek titeket.
-Azok ott elől meg elhagytak minket! - nevetett fel Cal miközben mutogatott.
-Majmok! - kiáltott Mike előre. Azonnal hátra fordultak, és értetlen fejjel siettek vissza hozzánk.
-Hát te? - nézett Ash Joel-re.
-Itt van. Nem kezdünk bele megint a mesélésbe! - zárta le röviden Cal. - Menjünk tovább, mert próbálnunk is kéne.
-De van még rengeteg időnk beérni... - vette elő a telefonját, hogy megnézze az időt. -Vagy. Nincs. Basszus már...
-Na látod! - húzta ki magát. - Szóval indulás! - kezdett el lökdösni minket.

***

-Öltözzünk már a következő állomásunkon tini nindzsa harciteknősöknek! - pattogott Ash.
-Ez jó ötlet. De azok csak négyen vannak, mi meg öten! - tette le a gitárját Mike.
-Ezt most komoly, itt a kezdés előtt öt perccel kell megbeszélni, mikor hátrányban is vagyunk? -nevettem el magam.
-Miért lennénk hátrányban? - állt le a pattogással Ashton.
-Mert Luke-nak már megint elszakadt a gitárján a húr, Cal-nak teljesen el van hangolva a basszusgitárja, neked meg hol vannak az ütőid?
-Az ütők! - rohant el. Mikey felé fordultam nevetve.
-Nekem minden megvan, és minden rendben! - emelte fel nevetve a kezét. Ekkor Joel rohant vissza hozzánk Luke-ot cipelve a hátán. Az arcán tiszta fájdalom látszódott.
-Jézusom, veled mi történt haver? - jött hozzájuk közel, és lesegítette a szőkeséget.
-Rohant visszafelé, és elcsúszott. Ráesett a kifordult bokájára. Nem bírt ráállni. - lihegett.
-De megmentettem a gitárt! - mutatta fel nevetve, majd grimaszba fordult ismét az arca.
-Magadat kellett volna mentened... - sóhajtottam fel. - Most kellett volna tényleg elrendelni hozzánk a többi gitárt. Így nem kellene felmenned a színpadra! - vettem el tőle a gitárját.
-De, jól vagyok, nincs semmi bajom! - tolta el magától Michael-t, és ráállt mind a kettő lábára. Az arca egy pillanatra összerándult, majd fájdalmasan elmosolyodott.
-Rosszul hazudsz, Hemmings... - kapta vissza a vállára Mike.
-Akkor csak egy széket adjatok, és jó lesz!
-Vagy... Átvehetem én a gitározás szerepét, és Luke-nak csak énekelnie kell. Tudom mit kell játszani, szóval ha gondoljátok...
-Tessék, megvan a megoldás! - vágta rá egyből Luke.
-Rendben. Legyen így. De végig rajtam támaszkodsz, és nem mész el mellőlem próbálkozva a járással! - ráztam rá a mutató ujjam. Beleegyezően bólogatott. - Hol vannak már amúgy Ash-ék?
-Itt... - loholtak be egyszerre, és ránéztek a sérült emberkénkre. - Hát veled?
-Hosszú történet. - adta át nekem Michael Luke-ot, és Joel kezébe nyomta a gitárt. Végül végre megkezdhettük a koncertet.

***

-Köszönjük még egyszer, hogy segítettél! - mosolyogtam rá Joel-re.
-Ugyan már... És így most mi lesz a további fellépésetekkel?
-Az orvos megmondta, hogy egy-két nap alatt rendbe jön. Csak most fájt neki annyira, hogy nem tudott rálépni. De nála már tudta mozgatni a lábát, szóval nem lesz gond. Csak figyeljen oda magára.
-És, te hogy vagy? Nem fáj semmid? Jó nagyot estetek...
-Nem... - nevettem fel. - Igaz rám esett, de valljuk be. Jól megnevettettük ezzel a közönséget, és mi is jókat nevettünk ezen.
-Én nem. Megijedtem...
-Láttam. - nevettem továbbra is. - De jól vagyok, és aranyos voltál, hogy egyből odarohantál. -mosolyodtam el. Derekamnál fogva magához húzott, és gyengéden megcsókolt.
-Menned kell... - suttogta néhány perc múlva.
-Megint eljátszuk azt, mint egy hónappal ezelőtt? - hajtottam le a fejemet. - De most már nem csak egy hónap mire látlak...
-Tudom. - sóhajtott. - De az is gyorsan fog eltelni. És utána megint látjuk egymást. - elengedett én pedig nagy nehezen felmentem a buszunkra.
-Indulhatunk Ausztriába! - ült le Cal, és elindultunk.