Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

49.

Halvány mosollyal az arcomon figyeltem a benti gerlepárt. Luke igazán vidáman mesélt valamit Zoénak, aki csillogó szemekkel hallgatta a szőkeség dumáját. Luke hirtelen felém kapta a tekintetét, én pedig zavartan néztem vissza az én kisebb társaságomra.
-Rendben... köszönjük szépen! Viszhall! - tette le Ash a telefont. - Kiírtak két hétnyi koncertet. Szóval még itt leszünk egy kis pihenésre, amíg minden vissza áll arra a szintre, amilyennek kell lennie.
-Nagyszerű. Luke ennek örülni fog. - mosolyodtam el ismét halványan, majd a vállamon lévő pokrócot szorosabban összehúztam magamon egy hidegebb fuvallat következtében. - De még mindig azt tudom mondani, hogy semmi nem áll vissza.
-Visszatérünk a zenére, és mindent elfelejtünk... legyen ez a két hét az újjászületésünk kezdete. Minden fájdalmas pillanatot magunk mögött hagyunk, és folytatjuk ugyanúgy. - dörzsölte a tarkóját Cal. - Semmi pánik, fájdalom. Erősek vagyunk.
-Együtt még inkább! - fejezte be mosolyogva Mikey.
-Tényleg csak idő kell, és valamennyire jobb lesz. - suttogott lehajtott fejjel Ash. Ekkor hirtelen egy szőke fej bukkant elő, és ült le közénk széles mosollyal.
-Mi a helyzet? - kérdezte életvidám teli hanggal. Legalább ő boldog.
-Kaptunk két hetet pihenni. - mosolygott rá Calum. Luke szemében a vidámság az eddigieknél is jobban felcsillant.
-Inkább veled mi a helyzet? - kuncogott Mikey.
-Zoe most visszament, de nagyjából másfél óra múlva elmegyünk bulizni. Ash te is jöhetnél Bryanaval! - nézett az említett férfi személy felé.
-Az tény, hogy mi is elterveztünk menni, de semmi kedvem bulizni. Szerintem neki sincs. - nézett rá.
-Michael? - nézett a színes hajúra. Nemlegesen megrázta a fejét.
-Egy régi barátommal találkozom... szóval...
-És te Calum? - nézett a következő személyre.
-Hamár mindenki így szétoszlik egy darabig, én most eldöntöttem testvérnapot tartok. Maradok Anival! A történtek után szüksége van a társaságra szerintem. - bökött finoman oldalba, mire egy halvány mosolyt engedtem felé.
-Pff, vén társaság! Akkor kettesben bulizok Zoe-val! - öltötte ki ránk a nyelvét.

***

-Na, és mit szeretnél csinálni? Elmehetnénk forrócsokizni... de... persze csak ha szeretnéd! -mondta halkan, egy kis félelemmel a hangjában, miközben leült mellém. Fogalmam nem volt mitől lett volna oka félni.
-Le akarom vágatni a hajam rövidebbre. - suttogtam.
-De... miért?- nézett rám értetlenül.
-Változást szeretnék. És kis visszaemlékezést. - néztem fel a fiúra. Továbbra is értetlenül fürkészte az arcomat. Halkan felsóhajtottam, és jobban felé fordultam.
-Nem zakkantam meg, nem kopaszra nyiratom. Jesszusom, teljesen úgy néztél rám, mintha örült lennék! Vállig érőre szeretném csak levágatni.
-De...
-Mi de? Nem elég érthető? Az embereknek vannak olyan időszakai, ahol érzik muszáj változtatni valamin. Nekem is eljött. És ezzel cserébe nem csak változtatok.
-Miért nem rögtön akkor már egy tetoválással kezded a változást?
-Azért odáig nem süllyedek le, tudod jól. Az már sok lenne. - nevettem fel halkan.
-Mondja ezt az ajakpiercinges hölgy! - nevetve megforgatta a szemét. - De legyen. Akkor menjünk hajat vágatni. De utána forrócsokizzunk, mert nagyon megkívántam! - nyögött fel fájdalmasan, és lassan felállt mellőlem.

***

-Így. Készen is volnánk! - mosolygott rám a fodrász, és elállt, hogy láthassam a tükörben a művét. Kicsit durvábban hullámos hajam miatt, a vállig érő nem jött össze. De még így se volt rossz, hogy nagyjából a nyakam közepéig ért.
-Köszönöm! - mosolyogtam a nőre, és felé nyújtottam a megfelelő árat, végül kiléptem az üzletből. Cal időközben éhes lett, így megbeszéltük hogy amint végzek, a sarki kis étteremben találkozunk. El is indultam az étterem felé.
Felnéztem az égre. Erősen alkonyodott, de gyönyörű látványt nyújtott, amiből nem tudtam betelni. Hirtelen meg is álltam, hogy senkinek se menjek neki így. Gondolatban üdvözöltem fent mindenkit, majd mély levegőt véve megint elindultam. Pár perccel később pedig már oda is értem. Tekintetemmel Calum-ot kerestem, és viszonylag hamar meg is találtam. Épp telefonon beszélt valakivel. Nem igazán tűnt higgadtnak. Kicsit közelebb lépdeltem hozzá, és meghallottam a beszélgetésének tárgyát.
-Nem! Jobbra kell menni! Az a bal ellentéte, tudod jól! Micsoda? - túrt bele a hajába. - Ja... asszem az lesz az. Nagyon ügyes vagy. Legközelebb húsz térképpel mész, nem érdekel! - tette le a telefont, majd rámkapta a tekintetét, és füttyentett egyet. - Ejha, a fodrász igen jó munkát végzett!
Halkan felkuncogtam, és helyet foglaltam mellette.
-Köszönöm. Amúgy, kivel beszéltél ennyire... idegesen, frusztráltan... nem tudom hogy jellemezzem még.
-Michael. - nyomkodta meg ujjaival az orrnyergét. - Eltévedt, és nyuszi volt segítséget kérni, így én igazítottam útba ezzel. - mutatta fel a térképet amit a zsebéből húzott ki. - Otthon hagyta a sajátját.
Nevetve megforgattam a szemem.
-És most te felelj. Mondtad, hogy nem csak újítást szeretnél. Illetve hogy változtatni és visszaemlékezni is szeretnél. Ezt hogy érted?
-Kiskoromban csak rövid hajjal lehetett bírni velem. Állandóan nyafogtam anyáéknak, hogyha egy miliméterrel is hosszabb volt, mint ahogy én szerettem volna. - mosolyogtam halványan.
-És most nekünk fogsz hisztizni, hogy rövid hajat szeretnél? - nevetett halkan.
-Nem... Csak most így... érted! - nevettem.
-Értem, értem! - nevetett kicsivel hangosabban. - De tényleg jól áll. A többieknek is biztos tetszeni fog. - kacsintott rám. - Nem vagy éhes?
Megráztam a fejem. Néhány másodpercig még fürkészte az arcom, majd intett a pincérnek hogy hozhatja a számlát. Pillanatokon belül kifizetve az ételt kimentünk.
-Legalább akkor mehetünk forrócsokizni? - biggyesztette le az ajkát. Nevetve karoltam belé, és elindultunk a megfelelő irányba.

***

-Nézd már, még mindig senki sincs itthon! - szürcsölt bele az italába, miközben beléptünk.
-Nagyjából egy óra telt el amióta mindenki lelécelt. Hogy lennének itthon? - nevettem fel. - De ha már nincs senki, én gyorsan lefürdök. Legutóbb se hagytatok meleg vizet! - fordultam felé szúrós szemekkel. Megszeppenve húzta össze magát. Kuncogva megforgattam a szemem, és bementem a fürdőbe gyorsan letusolni. Magam köré csavarva a törölközőt baktattam ki a hálóba miután végeztem. Cal az ágyán feküdve beszélt telefonon ismét. Ezúttal viszont az én telefonomon.
-Hood, mi a fenét csin... - rivalltam rá hangosan, de a mondatomat sem hagyta befejezni. Hihetetlen gyorsasággal pattant fel egyenesen elém, és befogta a számat. Mérgesen felmordultam, mire kisebb pajkos vigyor terült szét az arcán.
-Ide figyelj! Nem érdekel a magyarázatod! Le lehet szállni róla! Utoljára mondtam! - hirtelen kikaptam a kezéből a telefonom, és mielőtt a fülemhez emeltem volna, ránéztem a kijelzőre.
-Bocsánat Calum miatt... fürdőben voltam. Miért hívtál?
-Mondd már meg neki, hogy ne zaklasson többé! - próbálta visszaszerezni a telóm, de nem engedtem.
-Te menj csak fürdeni! - mordultam rá.
-Szóval, most hogyha végre tudok beszélni... csak érdeklődni akartam. Hogy vagy? - kérdezte Joel lágyan. Intettem Calum-nak a fürdő felé, hiszen még most se nyugodott le.
-Köszi... megvagyok. Te? Mi van... veletek? - sóhajtottam halkan.
-Mi is megvagyunk. Nemrégiben vettünk egy házat! - hallottam a hangján a vidámságot.
-Szuper. Örülök nektek. - mondtam egy hamiskás mosoly kíséretében. - Figyelj, én most megyek. De majd valamikor beszélünk.
-Rendben... De tudd, még mindig bánt ahogy viselkedtem veled akkor...
-Tedd túl rajta magad. Ott van a csodás barátnőd. - hallottam ahogy felsóhajt.
-Aludj jól édes! - ezzel megszakította a vonalat. Furcsán néztem magam elé. Alig bírtam felfogni mit mondott. Megráztam a fejem ezzel kitisztítva a gondolataimat, majd a szemüveg tokomért nyúltam.
Néhány pillanatig hezitálva néztem a kezemben lévő tárgyat. Majd sóhajtva felvettem a rég nem látott barátom. Kicsit furcsán éreztem benne magam, de viszonylag hamar megszoktam. Végül mielőtt Cal kijött volna, magamra kaptam a pizsomámat is. Kezemben a dalírós füzettel terültem el hason az ágyon.
Hirtelen a fürdőszoba ajtaja kivágódott, és Cal lépett ki a dereka köré törölközőt csavarva. Az arckifejezése rögtön értetlenre és meglepettre váltott amint rám pillantott. Pár percig csak némán néztük egymást.
-Mi olyan furcsa rajtam? - kérdeztük egyszerre.
-Szemüveg van rajtad! - makogta.
-Nagyon rossz? - hajtottam le sóhajtva a fejem.
-Nem! Csak... -ült le mellém az ágyra. - Biztos, hogy te Ani vagy? - nézett végig rajtam. - Add a karod! Bármelyiket. - nyújtotta a kezét felém. Sóhajta felé nyújtottam, ő pedig félre tűrte a karkötőket. - Te vagy...
-Tehát nagyon rossz. - húztam vissza a karom, és a hátamra fordultam. - Mondd csak ki.
-Francokat rossz! Csak más! Még jobban olyan... kislányos kinézeted lett, mégis felnőttes. Merész, mégis ártatlan. Beléd fognak habarodni! - nevetett fel végül.
-Kétlem. - nevettem fel én is, és felültem.
-Na jó. Kicsit ijesztő is. Olyan mintha Luke-nak és Ash-nek lenne egy gyerekük.
Nevetve bemutattam neki, mire elkezdett csikizni. Ez eltartott néhány percig, mielőtt úgy vélte megfulladtam. Lihegve figyeltem a plafont, miközben néha halkan kacarászni kezdtem. Mikor megint felültem, Calum már egy alsóban feküdt az ágy másik végében kezében a füzetemmel. Lejjebb csúsztam hozzá, és belenéztem mit néz.
-Bekéne ezt fejeznem... - sóhajtottam fel.
-Segítek! - nézett rám mosolyogva, mire én is elmosolyodtam. Együtt kezdtünk el agyalni. Már majdnem befejeztük, mikor hirtelen belépett Michael. Mindketten felkaptuk rá a fejünket.
-Hol van Ani? - nézett körbe értetlenül. - És kit hoztál ide fel? - mutogatott rám. Visszafojtva a nevetésemet álltam fel, és mentem elé.
-Szia, Ani Hood Evans vagyok! Egy ausztrál együttesben játszom négy másik majommal együtt! -nyújtottam felé a kezem nevetve, de ő csak tágra nyílt szemmel nézett le rám. Mögöttem Calum pedig majd megszakadt a nevetéstől.