23.

290 13 0
                                    

-Jajj, ne már! Addig nem akarok pihenni! Tudni akarom az igazságot, hogy kerül ide egy svéd youtube sztár? - másztam ki a karjai közül, majd ismét visszakerültem közé, mivel nem hagyott felállni. Felsóhajtottak kórusban.
-Na jó... - kezdett bele Calum. - Ez úgy kezdődött, hogy írt nekünk...
-Pontosabban nekem! - bökte oldalba Mikey. - Mivel mi csináljuk a legtöbb közös képet!
-Ez most nem lényeg... - morogta Ash mögülem. - Szóval, a lényeg, hogy írt és elkezdtük felvenni vele a kapcsolatot.
-Leírta, hogy nagyon csodálja a zenei képességedet, és őt is szomorúan érintette, mikor megtudta azt a kis "balesetet". - folytatta Luke. - És hát mondta, hogy nagyon szeretne veled találkozni élőben, ezért veszi azt a fáradságot, hogy onnan ide repül. Mi meg mindent megbeszéltünk.
-Ez aranyos. - mosolyodtam el.
-Most már tudsz pihenni? - nevetett fel Ashton. - Mert akkor igazán rádőlhetnél a mellkasomra, hogy kényelmesebb legyen.
-Így is kényelmes, de tudom, hogy csak azért is ezt szeretnéd. - nevettem majd kérésére hátra dőltem a mellkasára. Ő pedig örömmel tekerte ismét körém kényelmesen a karjait.
-Olyan jó így ölelni. - rakta az állát a fejem búbjára.
-Olyan jó, hogy ölelsz. Szétfagyok... - tüsszögtem ismételten.
-Hozzak valamit húgi? - guggolt le mellénk Calum. Mielőtt bármit mondthattam volna, Ashton már mondta is a választ.
-Ugyanazokat a gyógyszereket. Milyen kérdés ez? Szerintem egyikőnk se akarja, hogy bárki is több napig betegségben szenvedjen.
-Akkor mindjárt jövök. - mosolygott majd el is tűnt.
-Mi nem baj, hogyha elmegyünk? - kérdezte halkan Luke és Mikey.
-Randi? - húztam féloldalas mosolyra a számat. - Már miért lenne baj? Egyedül is megoldanám ezt a betegséges ügyet. - nevettem. - Jó szórakozást!
-Neked meg jobbulást hercegnő! - kacsintottak, majd elindultak.
-Most olyan mintha egymással randiznának. - kuncogott a mögöttem lévő fiú.
-Pff... bolond. - nevettem fel. - Luke mesélte, hogy Mike-val és a barátnőjükkel egy duplarandit beszéltek meg. Ez így most beugrott.
-Muke nem létezik... - szipogott, majd elnevette magát.
Calum végre visszatért a gyógyszerekkel, és felém nyújtotta. Kezembe nyomott egy üveg vizet is. Készségesen bevettem őket.
-És most már tényleg pihenj! Ne mással foglalkozz! - rázta a mutatóujját rám Cal.
-Nyugi itt leszek végig, nem fogom engedni, hogy felálljon max ha mosdóba kell mennie.
-Akkor jó. Akkor én mentem elintézni néhány ügyet. - kacsintott majd felvonult.
-Álmos vagyok. - dünnyögtem, majd ásítottam.
-Azt látom... - nevetett. - Hát aludj.
-De háton nem tudok... - felemelte annyira a kezét, hogy kényelmesen fordulni tudjak. Hasra fordultam, s a fejemet elhelyeztem Ash mellkasán ismét. Egyik kezét a derekamon hagyta átölelve, a másikkal a fejemet cirógatta. Még mondott valamit, de azt már nem tudtam felfogni, hisz pillanatok alatt elnyomott az álom ennek köszönhetően.

***

Mire felébredtem, már nem csak Ash volt a szobában. Hanem Joel és Calum is. Rájuk pillantottam, majd felnéztem Ashtonra, aki ezek szerint ebben a pillanatban ébredt.
-Tudjátok ugye, hogy ez is meg lett örökítve? - nevetett Calum. Ash megdörzsölte a szemét.
-Fogadjunk, hogy azonnal szarrá küldözgetted. - nevetett.
-Még nem. Még Luke és Michael se látta.
-Értem. Ez kész csoda. És Joel? - mutatott a mellette ülő fiúra, aki hol a földet pásztázta, hol egy-két másodpercre rám pillantott.
-Gondoltam visszajövök. Igaz, hogy körülbelül három óra telt el azóta mióta elmentem, de Calum... vagyis nem ő! - javította ki magát mikor oldalba bökte. - Visszahívott.
-Calum, lebuktál! - kuncogtam, mire csak rám kacsintott.
-És... tudom nem rég óta vagy beteg, de hogy vagy? - vakargatta a tarkóját Joel.
-Jobban. - mosolyogtam rá. - A gyógyszer talán meghozta a hatását, de a fiúknak is fél vagy egy napig tartott. De köszönöm kérdésed.
-Én is segítettem a gyógy ölelésemmel, és a szeretetemmel! - húzta ki büszkén magát Ashton. Felnevettem és gyengéden megpaskoltam az arcát.
-Aranyos nagyfiú vagy! - nevettem, majd felálltam.
-Na, hova? - húzta fel a szemöldökét Cal.
-Sehova, csak elzsibbadtam. - rántottam meg a vállam.
-És... - fogott bele ismét Joel, mire kérdőn pillantottam rá. - Lenne kedved esetleg holnap eljönni velem moziba, vagy ilyesmibe?
Ránéztem az én srácaimra, akik önelégülten mosolyogtak. Halkan elnevettem magam, s ismét Joel-re néztem.
-Lenne kedvem. - mosolyogtam. - Mikor?
-Délután? Vagy amikor szeretnéd...
-Nekem tökéletes! - elmosolyodott és felállt.
-Akkor holnap. - nyomott egy gyengéd puszit az arcomra, majd elment. Én meg csak álltam és néztem előre teljes pírben. Mind a kettő felnevetett erre.
-Itt aztán szerelem lesz! - csapta össze a tenyerét Ashton. Ekkor megérkezett a maradék két fiú is, akik szintén elnevették magukat.
-Hajaj, csak nem megbeszélték végre azt a randit? - vágta le magát Calum mellé Mikey.
-Na várj... ti ezt tudtátok, hogy még visszajön ezért? - pislogtam értetlenül. - Ti most arra hajtotok, hogy összejöjjek vele igaz?
Szinkronban bólintottak egyet. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes reakció erre. Örüljek mert egy aranyos személyiséggel akarnak összehozni, vagy legyek mérges mert ők szabják meg.
-Ő legalább normális. Az itteni emberek átlagosan már nem azok. Főleg a mostani fajták... -sóhajtott Ash. - Ő viszont a te kontinensedről származik.
-De ez nem jelent semmit, hogy ő is európai! - csattantam fel. Azt hiszem az utóbbinál maradtam.
-Attól még normális. Nem bunkó, kedves, sok a közös, de mégis ellentétek vagytok. És ahogy láttuk, szerelmes beléd. - mosolyodott el a végén Luke.
-Nézzétek. Aranyosak vagytok, hogy próbáltok segíteni... de azért lássátok be, mégis csak az én döntésem kivel járok és kivel nem...
-Ebbe teljes mértékben igazad van. - bólogatott Michael. - De te lásd be. Neked is bejött. Mondhatni szerelem volt első látásra, vagy hogy szokták ezt mondani. - nevetett.
-Maximum youtube-ról ismerem. Még valójában semmit se tudok róla, így nem is mondhatom hogy szerelmes vagyok belé! Nem külsőért szeretek, tudjátok jól.
-Igaz... - sóhajtott Calum. - De azért adsz neki egy esélyt?
-Már hogy ne adnék? - nevettem fel. - Aranyosnak tűnik innen is, és szívesen megismerném.
-És... segítsünk holnap összekészülni a randira? - vigyorodtak el.
-Na jó hagyjatok, ez még nem is randi, hanem baráti elmenetel! - nevettem fel.
-Ani. Már megint magyarul beszéltél... Mi meg még mindig Ausztrálok vagyunk. - nevetett Luke.
-Na mindegy. A lényeg, hogy nem randi. - nevettem. - Csak ennyit mondtam. De felőlem velem lehettek, amíg összekészülök.
-Ebből tuti, hogy szerelem lesz... - suttogta a többieknek Cal.
-Én meg attól, hogy félig magyar vagyok, értek angolul. És jó a fülem is! - vágtam gyengéden tarkón, a többiekből meg kitört a nevetés.

Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~Where stories live. Discover now