Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

47.

Éles fájdalomra pattant ki a szemem. Mégis inkább csípő érzés volt.
-Bassza meg... - sziszegtem a fogaim között.
-Felébredt, hála istennek! - sóhajtott fel Mikey.
-Ez nem történt volna meg, ha az a kibaszott busz előbb jött volna... - morogta Luke.
-Most tedd már félre ezt a témát! - rivallt rá a színeshajú, mire Luke befogta a száját.
-Mégsem haltam meg? - néztem rájuk.
-Nem. Képes lettél volna megölni magad, komolyan?! - emelte fel végül a hangját Ash. - És a másik dolog. Megszegted az ígéreted! Megkértünk, hogy fejezd be a vagdosást. Erre mit csinálsz?! Vagdosod magad!
Megszeppenve figyeltem őket.
-Sa... sajnálom, többé nem fordul elő... - motyogtam az orrom alatt, miközben felültem. Nehezen és fájdalmasan, de felültem.
-Elég volt a sajnálkozásból, Ani! Egyszer már mondtad. Többször már nem vesszük be! - morogta Cal.
-Nem fogjuk ezt többé hallgatni. Befejeztük! Így vagy úgy, de megszeged az ígéreted legközelebb is. Ha most sem sikerült. - feküdt el az ágyán Ash, majd elfordult. A többi fiú is követte a példáját. A szemeim könnybe lábadtak, ahogy végig néztem rajtuk. Felálltam és kisiettem a hotelből. Kiérve az ajtón egy ismerős alakot láttam meg, aki nagy szemekkel nézett végig rajtam. Nem érdekelt mit mondtam neki régebben, odafutottam hozzá, és szorosan magamhoz öleltem. Egy-két könnycsepp futás közben legördült az arcomról, ami miatt még inkább megszeppenve állt. Végül ő is átölelt.
-Jézusom, veled meg mi történt?! Ezt a fiúk tették? - tolt el magától egy kis idő után Joel.
-Harry-ék... - sóhajtottam.
-Oh... sajnálom... - nyögte ki. Néma csönd telepedett közénk, ami miatt egyre kellemetlenebbül éreztem magam.
-Nézd... sajnálom, hogy a szakításunkor bunkó és nyers voltam. Illetve hogy megszegtem az ígéretem.
-Rólam is példát vehetnek az ígéretszegésről... - nevettem fel feszülten. - Jól összekaptunk egymással a srácokkal.
-Rosszba lettetek?
-Mindenki mindenkivel. Mielőtt elvittek volna, volt egy kis vita. Amúgy... én is sajnálom, hogy a telefonon undok voltam...
-Megérdemeltem... - nevetett fel. - Neked meg vissza kéne menned megoldani ezt az ügyet. Végülis... Nem lehettek rosszban!
-Igaz. Örültem, hogy láttalak... még ha csak néhány percre is. Remélem még beszélünk! -mosolyogtam rá, majd visszamentem a hotelbe.
A szobánkhoz érve vettem egy mély levegőt, és benyitottam. Mindenki a hálóban volt még mindig. Azzal a különbséggel, hogy az ágyuk szélén lehajtott fejjel ültek. Csatlakoztam a pozíciójukhoz, és ugyanúgy leültem a saját ágyamra.
-Sajnálom Ani, hogy így rádförmedtem... - motyogta Ash egy idő után.
-Ahogy én is! - sóhajtotta Cal.
-Én is sajnálok mindent még egyszer...
-Borzalmasan érzem magam, amióta kimondtam azt, hogy jobb vagyok nálatok... pedig ez nem igaz! Az egyetlen aki szar, az én vagyok. - motyogta Luke a kezein át.
-Senki se szar. Mind jók vagyunk... sajnálom Lucas, hogy bunkón szóltalak le! - nézett rá Mikey.
-Cal... tőled is bocsánatot szeretnék kérni!
-Én is Hemmings.
-Ez az ügy... ezek az idők... Majdnem szétszedtek minket. - sóhajtottam fel. Ash felállt az ágyról, és intett maga felé. Mi is lassan felálltunk, majd egymást átölelve jó hosszú percekig álldogálltunk.
-Ilyet soha többé! Mi összetartozunk. Nem szakíthanak szét minket! - suttogta Luke, majd szorosabban összehúzta a csapatot.
-Hé! Óvatosan, még fáj! - motyogtam, nem is tudom kinek a mellkasába, mire csak egy halk bocsánat jött ki a száján. De nem engedett a szorításból.