Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

46.

Másnap erős fejfájással ébredtem. Pedig kevesebbet ittam a fiúknál bőven. Így járt az, aki nem erősít sosem az italokra, és csak hirtelenjében húzza le azokat.
-Nem tudom mennyire fáj a fejed a tegnapi nap után... de hoztam neked gyógyszert! - suttogta mellettem Ash, akitől a frászt kaptam.
-Kö... köszönöm... - ültem fel, és a felém nyújtott gyógyszert víz nélkül nyeltem le. Mikor felnéztem a göndörkére, igen meglepetten nézett engem.
-Csak így víz nélkül? - suttogott továbbra is. Bólintottam egyet.
-A suttogásotok is kurvára hangos... - morogta a párnába Cal. Ash ezen csak halkan felkuncogott, majd felé is nyújtotta a gyógyszert.
Lassan kikászálódtam az ágyból, és kinyújtottam az izmaimat.
-Két kérdés. Egy, hány óra van? Kettő, mióta állsz mellettünk ébren, és vársz? - dörzsöltem ki az álmosságot a szememből.
-Először is, hajnali négy múlt talán tíz perccel, mikor utoljára megnéztem. Szinte azután keltél fel. Másodszor, már régóta. Összepakoltam a cuccaitokat, hogy márcsak felkapjuk, és induljunk. Ja, és a busz is nagyjából fél óra múlva érkezik, szóval jó lenne a többieknek is felkelniük.
-Na várj... összepakoltad a cuccainkat? Tehát a...
-Igen. - vágott közbe, mielőtt kifejthettem volna magam.
-De Ash a cuccaim közt van egy-két... - ismét félbeszakított.
-Nem kell szégyellned előttünk semmit. Tudjuk a szükségleteidet, dolgaidat és... láttunk már mindent... - mondata végén egy picikét elpirult. Velem ellentétben. Én fülig vörösödtem. -Persze... ha nem bánod, kiválasztottam már a mai ruhádat. De nyugi! A te stílusod alapján! -kuncogta el magát. Szélesen mosolyogva mentem oda hozzá, és megborzoltam az amúgy is kicsit borzas fejét.
-Akkor biztos jó lesz! - kacsintottam, majd kimentem átöltözni amíg a többi fiút keltegette.

***

-Hol van már a busz?! Kint állunk legalább negyed órája! - puffogott Michael.
-Az előbb írta, hogy tíz perc... - nézte a telefonját Ash. - Upsz...
-Mi történt már megint...? - néztünk rá nyűgösen.
-Idefele jövet másik útra tértek el, így... késnek.
-Hogy a halálba sikerült ez nekik? - fogta a fejét Luke. - Esküszöm idióta ez a sofőr... Egyenes úton is képes letérni!
-Nyugodj már le, nem old meg semmit az, ha most elkezded itt szidni! - rivallt rá Calum.
-Lett volna még egy napunk itt, erre Ashton kitalálja, hogy húzzunk el a picsába! Aztán még a busz se jön! - emelte fel a kelleténél is jobban a hangját Luke.
-Hé, csillapodj már, miattad lesz reggeli ébresztő az egész utcában! - szólt bele Mikey is.
-Te is befoghatnád!
-Mivan, ennyire az új csajjal akartad tölteni az idődet?! - lépdelt közelebb Cal Luke felé.
-Tán baj? Nekem legalább volt szerencsém a csajozás terén, nem úgy mint neked! - bökte mellkason a szöszi. Calum láthatólag az eddigieknél is idegesebb lett.
-Ide figyelj fiatal ember, nehogy azt hidd, hogy jobb vagy mindannyiónknál! - szűrte ki a fogai közül. - Csak mert sikeres, mi bevallásunk szerint is tökéletes, magas fiú vagy, aki után esedeznek a lányok!
-Nem csak hiszem, tudom hogy jobb vagyok! - nevetett fel gúnnyal a hangjában.
-De nagy pofád lett az utóbbi időkben, Hemmings! - fordította, bár inkább mondhattam volna rántásnak, maga felé Mikey.
-Húha, micsoda családi perpatvar jött létre! - nevetett fel mögöttünk egy ismerős hang. Azonnal a hang irányába fordultunk. Természetesen megint Harry-vel, és társaival volt dolgunk.
-Már csak ti hiányoztatok baszki... - horkant fel Ash.
-Húzzatok már el innen! Van jobb dolgunk is, mint ti! - mordult rájuk Mikey.
-Rendben. De Anita velünk jön. - rántott maga mellé.
-Na azt lesheted öcsém! - löktem el magamtól, és indultam volna vissza, ha nem ragadta volna meg a derekamat, és rántott vissza megint.
-Engedd el. Most! - szólt rá Luke. Érdekes volt. Most higgadtabb volt a hangja.
Harry nem mozdult, ami nála szerintem kicsapta a biztosítékot, mert megindult felénk. Abban a pillanatban előrántott egy pisztolyt, amit felé szegezett. Azonnal kikerekedett szemmel torpant meg.
-Mi az isten?! Ne...! - Harry se hagyott beszélni. A kezével befogta a számat.
-Nem akarok fenyegetőzni, de... vagy velünk jön, vagy valamelyikőtökkel végzek. Van úgy két golyó. A sofőrötök nagyon küzdött a kikerülésben... és... nem készültünk fel rendesen. - nevette el magát kissé kínosan.
-Tedd le a pisztolyt, és engedd el Anit! - suttogta Mikey, de mégis erőteljesen hangzott.
-Annyira unalmasak vagytok már... - ásított egyet, majd meghúzta a ravaszt, és lőtt. Calum fájdalmas kiáltása csapta meg a fülünket, majd összeesett a földre. A srácok azonnal körbevették szitokszókkal együtt. Én meg pánikolva rángatóztam Harry karjaiban.
-Hogy dögölnél meg Styles...! - nyüszítette Cal.
-Nyugi már... csak combon találtalak... - egy pillanatra higgadt lettem hogy csak combon találta, de ez elillant amint, a fejemhez tartotta a fegyvert. - Elmondom másképp. Vagy velünk jön, vagy itt helyben loccsantom szét a kis fejét. - húzta meg a ravaszt ismét.
A srácok csak kétségbeesetten kapkodták a fejüket Cal és köztem.
-Nagyszerű, ezt beleegyezésnek veszem. Ha bármelyikőtök megjelenik... annak nem lesz szép vége! - vigyorodott el ördögien. A következő pillanatban pedig már semmit nem láttam. Bekötötték a szemem, majd egy rongyot dugtak az orrom alá.

***

-Kelj már fel, te ribanc! - csattant erősebben Harry keze az arcomon. Székkel együtt borultam a földre, amit egy fájdalmas nyögéssel díjaztam. Kezeimnél végre éreztem, hogy engedik a kötést. Amint kiszabadult, egyből a fájó pontra kaptam a kezem.
-Ugyan már, ez még csak simogatás volt... - rántott fel a hajamnál fogva, majd neki lökött a falnak. Fájdalmasan felkiáltottam. A következő egy jól irányzott hasbarúgás, vagy ütés, volt, aminek a következtében köhögve a földre rogytam.
Elém lépdelt, és számítottam a következő csapásra, de csak leguggolt elém és felemelte a fejem.
-Miért? - nyöszörögtem elhaló hangon, miközben próbáltam normálisan levegőt venni a folyamatos köhögések után.
-Hajlandó vagyok békén hagyni a szeretett kis barátaidat. - lökte el az arcomat, és ismét felállított a földről. Amint meghallottam ezt a mondatot, azonnal felcsillant a szemem.
-Persze lenne hozzá egy kikötés! - vigyorodott el, majd csettintett egyet, és Louis lépett be cigarettát szívva, kezében egy pisztollyal.
-Mit akarsz azzal? - böktem a fegyver felé.
-Békén hagyom a fiúkat, de neked végezned kell magaddal. - vigyorgott továbbra is.
-De...
-Ez egy raktár helység. Itt senki nem fog hallani, és rád se találnak. - közölte Louis, majd egy adag füstöt fújt az arcomba. Ismét elkezdtem köhögni a fullasztó füsttől.
-Miért... Mit ártottam nektek egyáltalán, hogy ezt csináljátok?! - fakadtam ki.
-Egy lány nem kereshet egy komoly fiú együttesben női dolgokkal. Nem természetes.
-Vannak olyan együttesek, ahol ez van!
-De te csak hátráltatod őket! Meg mindenki előtt adod az ártatlant, aztán meg tuti végig jártad a fiúkat.
-Ez nem igaz! Nem voltam együtt senkivel sem! A mai napig se lettem volna, de te elvetted azt ami a legféltettebb volt!
-El ne sírjam magam... - nevetett fel. - Felfogod, hogy mindenki utál téged?! A rokonaid, a barátaid... még a srácok is!
-Nem...
-Komoly bevetted, hogy tényleg fontosnak tartanak? Nagyon is tévedsz. Ugyanúgy utálnak, mint a rokonaid akik nem hajlandóak tudomást venni rólad, azután hogy megölted a szüleidet!
-Én nem öltem meg! - kiáltottam rá. - Én... én nem öltem meg. Anya csak... belehalt... apa meg anya után ment, mert fontos volt neki! - suttogtam remegő hangon.
-Látod? Te viszont senkinek sem vagy fontos.
-Ez nem igaz! - szedtem össze magam. - A nevelő szüleimnek fontos voltam!
-A halott nevelő szüleidnek? Ezt te se hitted el... - fonta össze maga előtt a karjait.
-Ha... halott? - kerekedett ki a szemem. - Az... nem lehet!
-Pedig de. A te hibádból ölték meg magukat. A fiúkat is elfogod veszíteni. Főleg akkor, ha megtudják, hogy azok után miután megígérted, hogy többé nem bántalmazod magad, megszegted az ígéreted. - kapta el a csuklómat, majd az azon lévő karszalagokat letépte szinte. - Nem úgy tűnik, mintha régi lenne. Mit szólnának hozzá, hmm? - vigyorgott a képembe. Visszarántottam a kezemet.
-Fejezd be! - könyörögtem a sírás határán állva. Nem eshettem össze előtte.
-Mégis mit?! Te okozod magadnak mindezt! Én csak rávilágítok! - lökött újra a földre. Ismét fájdalmasan kiáltottam, amint éles dolgokat éreztem bevágódni a hátamba.
-Hupsz, véletlen a betört üveg szilánkjaiba löktelek... Az én hibám! - ragadta meg a karom, és felrántott. - Nem lenne egyszerűbb ezt a szenvedést végre befejezni? - kereste a tekintetem. - Fogd fel. Mindenki utál. Senkinek sem kellesz. De itt ez... - nyújtotta felém a pisztolyt. - Ez mindennek a kulcsa. - rakta a kezembe a tárgyat, majd egy lépést hátrált.
-Szóval végezzek magammal, mi? - nevettem fel keserűen. Egy darabig csak néztem a kezemben lévő pisztolyt, majd a fejemhez emelve meghúztam a ravaszt. Harry-re pillantottam, és egy félmosolyt eresztettem felé. Ekkor hirtelen kivágódott az ajtó, és felém kezdtek rohanni néhányan. De én már akkor elsütöttem a fegyvert, és mindent beborított a sötétség.