Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

51.

-Jó lenne, ha most már felkelne. Elég rég óta ki van ütve! - nézett be Cal egyenesen Luke felé. - Biztos székre kellett nekünk tenni?
-Jó lesz az neki ott. - legyintett Mikey. - Megkönnyíti a dolgát. Nem kell felülnie, ha meg lepottyan a székről, meg sem érzi.
Igen. Tegnap este nehezen hazacipeltük őt. A fiúk már lusták voltak a hálóig elcipelni, így lerakták egy székre. Azóta is ott ücsörgött.
-Basszus, délután fél három van. Meddig alszik még?! - jött közénk Ash a fürdőből.
-Majd felkel, mikor felkel. - vágtam rá. - Nem tudjuk felébreszteni, látod!
-Végre mocorog! - kiáltott fel örömtelien Mikey. Mind bementünk hozzá.
-Hozzatok egy pohár vizet kérlek! - néztem a fiúkra. Cal közülük gyorsan elrohant, majd vissza is jött a kért vízzel. Felém nyújtotta, én pedig átvettem tőle. Ránéztem a szöszire. Homlokát ráncolva próbálta kinyitni a szemét nyöszörgések közepette. Halványan elmosolyodtam, és a kezemben lévő pohár tartalmát a fiú arcára borítottam nemes egyszerűséggel. Mögöttem a srácok egymás közt kezdtek el sutyorogni halkan.
-Mi a... - nyögte ki végül nehezen Luke.
-Mondd, te teljesen normális vagy?! Idióta faszkalap módjára veszélybe sodrod magad! Veszélybe sodortatod magad! - kiabáltam. Mindenki megnémult. Ilyen hangosan egyikőjükkel sem kiabáltam. Még én magam is meglepődtem.
-Ani? - nyitotta ki végre a szemét teljesen. De inkább csak hunyorgott. - Más vagy... Jól áll. Levágattad a hajad? - húzta bárgyú mosolyra az arcát.
-Ne térj el a tárgytól, Luke Robert Hemmings! - csaptam az asztalra a poharat. - El sem hiszem, hogy ez te vagy!
-Ani, nyugodj meg... - szólalt meg mögöttem Mikey lágy hangja.
-Te most csöndben maradsz! - mutattam rá ahogy hátra fordultam. Majd vissza a szőkeségre.
-Ne kiabálj kérlek... fáj a fejem! - nyüszített a fejét fogva.
-Talán nem kellett volna seggrészegre innod magad, drogozni, aztán összeverekedni egy csapat faszival, akik csaknem agyonvertek téged!
-Sa-sajnálom... - hebegte azokkal a nagy kék szemeivel. Egy pillanatra ellágyult a szívem, de ismét elöntötte a düh.
-A sajnálom itt kevés bassza meg! - mondtam most már halkabban, miközben beletúrtam idegesen a hajamba. - Írtó pipa vagyok most rád! De szerintem érzed is. Remélem, hogy érzed.
Ismét lehajtotta a fejét. Lélegzetvétele szabálytalan lett, mintha küzdene valami ellen.
Hosszú percekig csak fürkésztem a teljes létét, majd remegve kifújtam a levegőt.
-Megértem, hogy szeretsz bulizni. Szinte minden hasonló korú ember mint mi, szeretünk bulizni. Ezzel semmi gond nincs. Berúgsz? Megesik. Na de hogy drogozol... Pont te! - vettem még jobban vissza a hangerőmből. - Tudod mennyire le lettünk sokkolva, mikor megkaptuk azt az üzenetet, hogy verekedésbe keveredtél? Tudod mennyire siettünk érted? Ash még a verekedésbe is beszállt érted! Cal is behúzott egyet annak, aki engem ellökött, mielőtt a földről elhúzhattalak volna. Tudod mennyire meglepődtünk, mikor megtudtuk hogy drogoztál? - a hangom megint elkezdett emelkedni, miközben kérdezgettem, de igyekeztem visszavenni belőle. - Ígérd meg, hogy soha, de soha a büdös életbe nem teszel ilyet még egyszer. - guggoltam le előtte, hogy elkapjam a tekintetét. Még így is rám kellett emelje. A szemei könnyektől csillogtak.
Hevesen bólogatni kezdett, mire én is bólintottam egyet mielőtt felálltam.
-Bocsánat a cifra káromkodásért. Tudjátok ha felhúzom magam akkor ez történik. - felkaptam egy kisebb rongyot az asztalról, és Luke fejére hajítottam. - És bocsánat, hogy leöntöttelek. Ezzel szárítsd meg magad.
Néma csöndben csinálta meg az utasításom. A többiek is csöndben álltak és néztek. Felkaptam az asztalról a poharat. Ismét megtöltöttem vízzel, és egy fájdalom csillapító társaságában tértem vissza hozzá.
-Tessék! - nyújtottam felé a kezemben lévő dolgokat. Remegő kézzel átvette, és bevette.
-Ma este... tovább megyünk. Már megbeszéltünk mindent előre. - szólalt meg Ash Luke felé, aki tudomásul véve bólintott.
A fürdőbe rohanva, gyorsan előkapartam az elsősegélyi dobozt. Ezzel tértem vissza ismét hozzájuk.
-Továbbra is kínozlak. Le kell kezelni a sebeket a fejeden. Az orrodnál már elintéztem.
-És a többit miért nem?
-Azt úgy akartam, hogy ébren legyél. - mosolyogtam kis gúnnyal. A fiúk egyből elsiettek a nappaliból. - Csak hogy érezd mit műveltél.
-Sajnálom oké?! - emelte fel ő is a hangját, de ismét halkabbra vette. - Sajnálom... - ajkai enyhén megremegtek, és lehajtotta a fejét.
A vattára rányomva a fertőtlenítőt, léptem a két lába közé. Haját hátra simítva tettem szabaddá azt a felületet, amit még le kellett kezelni. Eleinte csak megfeszült izmokkal tűrte a kínt, végül már csak sziszegett.
Borzalmas volt ezt látni. Bármennyire is haragudtam rá, nem szerettem ha fájt neki bármi is.
Ajkai fel voltak hasadva, az arca és a szeme alatti rész ütés nyomokkal volt teli, horzsolások tömege is társult hozzá. Borzalmas volt.
-Kész. - mondtam halkan. Mielőtt visszapakoltam volna, elővettem egy újabb sebtapaszt az én sérülésemre. Előző nap szépen lehorzsoltam ahogy a betonon elvágódtam.
-Sajnálom... - ismételte önmagát halkan.
-El kéne távolodnod Zoe-tól. Gyanítom, hogy ő volt az aki rávett erre. Te meg idióta módjára elfogadtad.
-És ha nem?! - csattant fel ismét. - Ő a barátnőm! Nem fogok elszakadni tőle! Hibáztam, beismerem, de ez így nem ér!
-Oh, tehát már a barátnőd? - kerekedett ki a szemem.
-Csak nem féltékeny vagy? - húzta gúnyos vigyorra az ajkait.
-Mégis mire lennék? - fontam össze magam előtt a karjaimat.
-Hogy engem szeretnek. Téged nem. Nekem sikeres kapcsolataim vannak, neked viszont sose lesz. - halál komolyság volt a hangjában. Ugyanilyen tekintettel nézett a szemembe.
Idegesen dobtam vissza a cuccokat a ládába.
-Na mi az? Csak nem nálam van a pont?
-Rohadj meg, Hemmings... - szűrtem ki a fogaim közül. - Ma este elmegyünk innen, akár tetszik, akár nem. És itt hagyod Őt! - ezzel pedig ott hagytam magára.

***

Két óra volt indulásig. Addig sem bírtam elviselni Luke közönségét, így inkább kimentem sétálgatni.
Hirtelen a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Nehezen kihalásztam onnan, és a képernyőre nézve azonnal felvettem.
-Szia! - köszöntem bele halkan. Életmben először, amióta szakítottunk, örülök hogy hívott.
-Szia, Ani! - hangja csengett a vidámságtól. - Hogy telik a szünetetek?
-Borzalmasan! - sóhajtottam fel. Egy parkhoz érve, leültem a legközelebbi padra.
-Na mesélj!
-Tegnap Luke részegre itta magát. És betépett. Agyonverték. És mindezt a barátnője miatt. Legalábbis nekem ez a gyanúm. Ma leüvöltöttem a fejét emiatt. Miközben elláttam a sebeit, megint összekaptunk. Megmondtam neki, hogy jó lenne, ha eltávolodna a csajtól, de ő makacs módon ragaszkodik hozzá. És azt hiszi, hogy féltékeny vagyok amiatt, hogy neki van kapcsolata. Nagyjából ez a helyzet. - túrtam bele a hajamba. - Veled mik történtek? Nyugtass meg valami jóval...
-Hát... Beindult a YouTube csatornám! - nevetett fel vidáman.
-Ez nagyszerű! Gratulálok! - mosolyodtam el halványan.
-Biztos? Nem úgy hallom a hangodon...
-Pedig nagyon örülök!
-Akkor felelj!
-Mire? - húztam össze értetlenül a szemöldököm.
-Őszintén. Hogy vagy most?
-Tényleg őszintén?
-Igen.
-Legszívesebben, teli torokból sikítva énekelném ki magam addig, amíg el nem némulok.