Tragikus Életem A Fiúkkal (5sos FF)~BEFEJEZETT~

28.

-Szép kis szoba! - nézett körbe mosolyogva.
-A fiúk segítettek sajátossá tenni. És csapatossá. - kuncogtam.
-Csapatossá? - fordult felém nevetve.
-Úgy bizony! A gardrób tele van közös képekkel, és néhány fal is. Plusz az asztalomon is található. De ez nem csak nálam van így.
-Tényleg szerethetitek egymást... - ült le az ágyamra mosolyogva, én meg mellette fogaltam helyet törökülésben.
-Nagyon sokat köszönhetek nekik. Kitartottak végig mellettem... - néztem végig az ágyam mellett lévő képeken. - Kezdettől fogva jól megvoltunk, és bátorítottuk egymást. Így kerültünk a mostani helyzetbe.
-Őszintén sajnálom a történteket... idáig csak a fiúknak mondtam, de mondom neked is... -simította meg a vállam. Magamra erőltettem egy mosolyt, és ügyeltem rá hogy ne grimasz legyen.
-És ezek a plüssök? - mutogatott nevetve.
-Mindegyiktől kaptam egy-egy plüssöt. Tudják, hogy nagyon szeretem őket. - nevettem fel. - Azt a pizzát szorongató macskát Michael-től kaptam. Fogalmam sincs, hogy szerzett egy ilyet, de nagyon jó pofa. Mivel ő nagyon szereti a pizzát, és a macskákat. A pingvint egyértelműen Luke-tól. Mind a ketten oda vagyunk értük. A zenekari dobos mackót Ash-től, mivel ugye dobol. És mindenki ölelgetős mackónak hívja. - nevettem fel ismét. - És a majmot pedig Calum adta. Őt meg csak majomnak hívom, csak azért.
-Ez aranyos. - nevetett, majd elmosolyodott. - Jó látni, hogy visszatért a jó kedved.
-Ezt csak neked köszönhetem! - mosolyogtam. Hirtelen a két karja közé zárt, és szorosan ölelt. Kicsit meglepett a hirtelenség, de utána egyből viszontoztam a gesztusát. Nem sokáig tartott ez az ölelés.
-Nem fáj amúgy, hogy valójában többé nem beszélhetsz a saját anyanyelveden? - nevetett fel.
-Erről te is tudnál mit mondani... - böktem orron gyengéden. - És amúgy nem. Nem fáj. Az angolt jobban szeretem, bármennyire is nehéz néha. Csak sokszor fura.  - nevettem. - Neked?
-Szintén. - mosolygott. Néhány pillanat alatt lehervadt a mosoly az arcomról.
-Bár ne mennél haza... - sóhajtva hajtottam le a fejem. Nem igazán hagyta ezt. Megfogta az állam és, felemelte felé.
-Nem fogok. A nagybátyám azt mondta, hogy addig maradok amíg szeretnék. És hogy akár hozzá is költözhetek. - mosolygott kisfiúsan.
-Na és a családod, és a barátaid? - motyogtam.
-Majd időnként meglátogatom. De én inkább melletted maradok... - tűrt egy tincset a fülem mögé, onnan a kezét lecsúsztatta a tarkómra. Néhány percig csak csöndben néztük egymás szemét, majd közelebb hajolt hozzám. Akaratlanul is becsuktam a szemem, és kicsit el is nyílt az ajkam. Ajkaink szinte súrolták egymást. De nem csinált semmit.
-Nagyon szeretlek... rájöttem első kiruccanásunk alatt. Rövid idő alatt képes voltál a szívembe férkőzni...
-Ahogy te is az enyémbe... de ha ezt tovább folytatod, még jobban elérzékenyítesz... - nevettem fel halkan, s kinyitottam a szemem, hogy az ő kékjébe nézhessek.
-Csak az igazságot mondom. - kuncogott.
-És most mi lesz?
-Meg akarlak csókolni... - suttogta már csukott szemmel, szinte az ajkamra. Az én szemem is ismét lecsukódott, és egy nagyot nyeltem.
-Hát csak tessék... - ennyi kellett neki. Ajkait gyengéden az enyémnek nyomta. Érintésétől kellemesen megborzongtam. Ujjaimat puha hajába vezettem, és egy-két tincset óvatosan meghúztam, mire a csókunkba mosolygott, és elvált tőlem. Homlokát az enyémnek döntötte, és mélyen a szemembe nézett.
-Megtisztelnél azzal, hogy a barátnőm lennél? - tette fel a kérdést szélesen mosolyogva. Elmosolyodtam.
-Természetesen lennék.
-És természetlenül? - jött a kérdés az ajtóból. Természetesen Calum-től. Egyszerre kaptuk a fejünket felé. Vagyis feléjük.
-Menjetek a francba most már! - dobtam hozzájuk nevetve egy párnámat. - Mióta álltok ott?
-Hé! - vágott szomorú fejet Ashton. - Csak néhány másodperce...
-Pont miután megvolt végre a csók. - vigyorodott el Luke.
-Éljen az új gerlepár! - dobta hozzánk vissza Ash a párnát. - Vegyétek úgy, hogy ezek rózsaszirmok! - kacsintott.
Ránéztem Joel-re, és még jobban elnevettük magunkat.

***

-Itt az ideje mennem... - sóhajtott fel. - Még megbeszélek mindent a nagybátyámmal.
-Kikísérlek. - álltam fel. Pár másodperc múlva már a verandán álltunk. Mosolyogva fordított maga felé.
-Majd még beszélünk rendben? - nyomott egy puszit a homlokomra.
-Vigyázz magadra hazafelé! - simítottam meg az arcát. Megragadta a csuklóm, és magához húzott egy gyors csókra, majd végleg elindult. Mosolyogva mentem vissza a srácokhoz. Mind önelégült fejjel ültek, és néztek engem.
-Most mivan? - húztam fel a szemöldököm.
-Lekavarhatatlan mosoly! - mutogatott Michael. - Nagyon boldog vagy!
-És szerelmes! - vigyorgott Ash.
-Az vagyok igen! - nevettem fel. - De ti is azok vagytok most már. Nem azok a kis lepukkantak.
-Boldog vagy. Ha te boldog vagy, akkor mi is. - mosolygott Luke.
-Aranyosak vagytok... gyertek ide! - tártam ki mosolyogva a karjaimat.- De egyesével, ne lökjetek fel megint! - nevettem el magam végül. Nem hallgattak rám. A földön kötöttünk ki hatalmas nevetéssel.