Szokásos módon beültem az első ülésre és álmosan pislogva vártam, hogy a hajnali órákban becsukódjon a busz ajtaja és elinduljunk. Magániskola így, magániskola úgy.. nem vagyok hajlandó apám egyik alkalmazottjának fuvarjával élni. Magányos utas. Így jellemezném magam. Soha nem ült le mellém senki, pedig a legkevésbé sem vagyok rémisztő, bár jó társaságnak sem mondanám magam. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül, mert néha elég oldalra néznem és látnom, hogy egy velem egykorú srác szintén az első sorban egymagába ül. Nincs mit tenni, valahol, valakinek különcnek kell lennie. És ha ez én vagyok a buszon ülve, akkor én leszek. Az iskolában és azon kívül más a helyzet.. De egész megbékéltem azzal, ami napmint nap körbevesz. - Hé!Matek tételt! - kapálózik Joshé, amint belépek a terembe. Ó igen.. Az a gyönyörű végzős év. Ez az iskola hetedik napja de már tételeket dolgozunk ki. Aki pedig lusta, arra rájár a bot. Ledobtam az asztalra a táskám, kirángattam a mappám, amin a 'Matek tételek' cimke nézett visszarám és a padjára hajítottam. Emelt matek, fizika és nyelv osztály vagyunk. Az egyetlen és utolsók a Malone gimnáziumában. A mi évünk után kizárólag a természettudományra hajtottak (földrajz, biológia). - Hol jársz már megint? - lökte meg a vállam Naomi, az egyetlen lány rajtam kívűl. Ezen az iskolán nehéz kiigazodni, mert mikor kezdtünk 27-en voltunk, mára már csak 9- en. A sors otromba fintora, sokan kihullottak és ha egyszer elbuksz, nincs visszaút. - Azon agyalok, hogy Joshé nyála vajon rá-e folyik a tételeimre - fordítom a fejem oldalra a gyorsan körmölő fiú felé, aki tátott szájjal meredt a kék tintával fedett lapokra. - Mire készülsz Slo'? Ez még csak egy érettségi.. - áll meg Boo a tételek felett megigazítva a nyakkendőjét. Ostoba egyenruha. - Na passzold ide! - nyújtom a kezem, mert a csengő megszólalt, amit pontosan 30 másodperc csend követ és az ajtócsapódás. Azaz kezdődik az óra.
Délután negyed öt és túl vagyok a plussz foglalkozásomon is. Zajlik az élet rendesen, ha az ember magával van elfoglalva. - Ma látunk? - vonta fel a szemöldökét Marco én pedig unottan levágtam magam a megálló padjára. Marco nem osztálytárs, de még csak egy korosztály sem vagyunk. Ő már a diplomájáért küzd ebben az évben. - Tizenegy? - kérdezősködött tovább miután nem válaszoltam. Az egy néma beleegyezés volt.
- Persze. - bólintottam és már meg sem kiséreltem megkérni, hogy a cigarettafüstöt ellenkező irányba fújja, mint ahol én vagyok. Miután a srácok megbizonyosodtak róla, hogy jó buszra raktak fel, már ott se voltak a buszmegállóban. Egy átlagos délutan, ők itt várnak (Pablo pontos kifejezése erre: valahol csövelni kell), én megérkezem, beszélünk amíg az idő engedi, azután egy buszra felszállva itthagyom őket. Nem a legjobb társaságot találtam meg magamnak, de ha buliról van szó én 100%-ig józanul élvezem. Már amennyit én az elmúlt években buliztam.. Nincs velem probléma. Komolyan. Legalábbis olyan, amit észrevesznek. Azaz minden a legnagyobb rendben. Az apám napi 24 orában dolgozik, lassan robotnak titulálom, a házvezetőnőket meg nem azért fizetik, hogy rám figyeljenek így ők észre sem vesznek, három nevelőnőt jártam meg, mind azt mondta nem tud többet tanítani az illemről és az egyéb dolgokról. Így senki nem ügyel rám. Kellene?
Ledobtam a táskám az ágyra és úgy véltem minnél hamarabb belekezdek, annál hamarabb végzek. Tételek és mappák csoportosultak körülöttem, mire végeztem. Nem könnyű egy magán iskola végzősének lenni. Kegyetlen élet ez, én mondom. Ki élvezi ezt, bár van jó része is. - Akkor átküldöm a részleteket és te meg kijavítva vissza nekem - vigyorog a kamerába Boo, mire megadóan bólintok. Nem mutattam, de belül már előre nevettem a gólyáinkon. Végzős hatalom, ez írott szabály és mindenkinek át kell mennie ezen. - Kész..! - szólal meg egy óra után, és fáradtan néztünk össze. Nehéz egy komplett tervet összeállítani kegyes szívatásokkal. Elköszöntem tőle, majd megindultam a fürdőszoba felé, hogy péntek esti formát varázsoljak magamra. Miután a hajam is beszárítottam és átvettem a "világ legkevesebb sminket használó személy" dìját, azaz befejeztem a sminkelést is felöltöztem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A telefonom kézbevettem és a szobaajtóm bezárása után már ott sem voltam. Rendszerint senki nem kérdez: hova mész?, mikor jössz?, kihez mész?, mit csinalsz majd?. Ezek a fontos kérdések kihagyhatóak, főleg ha valakinek legalabb annyi esze van amennyi nekem. - És most mi lesz? - dőlök hátra a régi bőrfotelban, ami évek óta nem látott tisztaságot, és közben felraktam a lábam az előttem elhelyezkedő dohányzó asztalra, ami olyan régi, hogy a lábam súlyától megreccsent. Nem számít. - Mi lenne? - vigyorgott Pablo a képembe, jelezve naiv és fiatal vagyok ha azt hittem másképp lesz, mint ahogy szokott. - Hülye volt, elragadta a feje és most a kihalgató szobába ül az örsön, száz százalék, hogy lecsukják. - emeli fel a cigarettát miközben az üveg nélküli ablakhoz támaszkodik. Igen. Az estéimet egy városon kívüli, lepukkadt helyen töltöm, néhány egyetemistával, már dolgozó de kikapcsolódni vágyó huszonévessel. Semmi baj nincs ezzel, mindenki máshogy látja ezt. - Ha boltot akart rabolni.. Viselje a következményit. - vonogatja a vállát Marco. - Mondod te, akinek a nővére karácsonyi ajándéka egy lopott sminkpaletta a drogériából.. - nézek rá megvetően, mire mindenki felnevet. Hogy kerültem ide? Egyszerű.. Évekkel ezelőtt azt kérte valaki nőljek fel. Lehet nem így kellett volna, és nem így értette de sajnos a dolgok erre az útra sodortak a bizonyítási vágyammal együtt.
