Fáradtan és egy hatalmas sóhajjal ültem le a hotelszoba ágyának szélére. Este 11-re sikerült megérkeznünk és elosztani a szobákat. Nem az bánt, hogy nekem nem jutott szobatárs. Ugyan! Inkább az, amit a repülőn hallottam. Be volt dugva a fülem, zenét hallgattam.. De amikor pár másodpercig néma volt a lejátszó, akkor azt hallottam, amit igazából sose akartam. Amit senki nem akar hallani, mert egyszerűen lehetetlen. Annyira lehetetlen, mint.. Ilyen nincs. Ha valakit eltemetünk; mind szószerint, mind fejben, akkor azt nem találhatod meg a világ másik végén, városokkal odébb vagy csupán pár utcával. Nem lehet, mert Ő halott. Láttam. Éreztem, ahogy a keze elengedi az enyém és lezuhan. Láttam ahogy lezuhan! - A francba.. - suttogom, majd az arcom a kezembe temetem és előredőlök. Elsőnek Ryland szájából hallottam " Csend legyen Eriksen" - mindenki nevetett.. Fogalmam sincs miért, de amit kimondott szöget ütött a fejembe. Eriksen. Vajon a fiúk tudják? Tudják honnan jött? Tudják pontosan ki Ő? Tudnak rólunk? Hogy egyszer, valamikor.. Voltunk? Tudják, hogy Bostonban mindenki azt hiszi halott? Hogy az ott élők és Őt szeretők, mind engem hibáztattak, sokan pedig még mindig? Van fogalma Mikenak arról, hogy mekkora csapást mért rám azzal, hogy meghalt? Van fogalma róla mennyire nem értem? Miért? Miért van itt? Nem csak itt.. Hanem miért van életben, amikor lezuhant és meghalt? Azelőtt is különc voltam.. Sokak nem kedveltek.. Csak mert olyan kedvük volt. De azután már annál is többen utáltak. Hiányzik.. Hiányzik, amikor csak kint ugráltam a színes krétával megrajzolt ugróiskolámon a ház előtt. Akkor csak egy nézés volt. Egy olyan, amitől mindenki visszariad. Elűztem vele mindenkit, akit nem akartam magam körül látni. Mennyivel könnyebb volt egyedül, kicsiként. Csak én.. és a babáim. - Sloane! - nyit be Kevin. Legalábbis hangból ő rá tippelek. Azért nem néztem fel. - Még sokan kajásak vagyunk, úgyhogy keresünk valami 24 órás kajáldát. Sajnos semelyikünk nem tud Olaszul, úgyhogy ha nem vagy fáradt jöhetnél.. - mondja nevetve. - Menj ki Kevin. - mondom halkan, mire értelmetlen hümmögés a reakció. - Baj van? - kérdezte, mire ideges röhögésbe kezdtem és felegyenesedtem. - Mikor nincs? - kérdezem nevetve a saját, szánalmas helyzetemen. A halott exem ott van vele egy szobában. Milyen írónikus.. - Ugye nem én csináltam valamit? - kérdezi félve, mire kissé megenyhülök és az idegbetegen hangzó nevetésem is alább hagy. - Nem. Nem. Most viszont hagyj, oké? Van egy angol kajálda innen húsz percre.. Jó étvágyat. - erőltettem magamra egy mosolyt. - Hozzak neked valamit? - ül le mellém az ágyra és átkarolta a vállam. - Van olyan fehér csokis italuk.. Sok kávéval és a pohárra írják, hogy "Forever mind". Az jó lesz.. Reggel kelleni fog. - tervezek előre. Meg ugyanezt ittam Milánóban, tavaly osztálykiránduláson. Legalább lássa, halja vagy bármi és jusson eszébe Mikenak mi történt. - Hát.. rendben. Jó éjszakát Princess. -nyom egy puszit a homlokomra, majd elmegy. Miután becsukódott a szobám ajtaja még az elsőnél is hangosabban sóhajtottam fel. A holnapi naptól kezdve nem fogom az Ő társaságukat keresni, Kevintől pedig nem várom el, hogy csak mellettem legyen. Egy hete ismer.. A másik kettőt pedig régebb óta, Ők a barátai. Felálltam az ágyról és a bőröndöm egyenlőre csak a falhoz támasztottam. Fürdés után azonnal az ágyamba másztam és próbáltam a lehető legkevesebbet gondolni arra, hogy mennyire igaz, amit összetettem a fejemben. A sötétben bámúltam a plafont és a neve vízhangként hatott a csendben. Lester.. Ezt két lány susmogásából hallottam, még leszállás közben. Hogy róla volt-e szó? Fogalmam sincs. Lester, Eriksen, Mike.. Akárhogy is, akárhány neve van.. Engem már nem érdekel. Menjen a fenébe!
Már valamennyire kezdett leragadni a szemem, amikor megszólalt a telefonom. Ezek a csodálatos, hajnali telefon hívások. Nem is néztem ki az, csak egyszerűen felvettem és a fülemhez emeltem a készüléket. - Hajnak fél egy! Jó okot mondj.. egyet! Amiért érdemes volt felvennem a telefont! Különben kinyom! - szólok bele dühösen, miközben felkönyökölök az ágyon. - Sloane. - szól bele kissé riadtan és szórakozottan Edison. - Eddy! - vidulok fel. Az egyetlen ember, akit most nem tudok rossz dologhoz kötni. - Nállam is kb. Annyi az idő, csak van valami amit jó ha tudsz.. Hol vagy? - kérdezte nevetve. - Olszország. Róma. - válaszolok. - Mit kell tudnom? - kérdezem visszatérve a lényegre. - Róma? Sloane! Ez szuper! Miért vagy ott? Ráérsz? - kérdezte hadarva és én azt se tudtam mi a fene van, egyszerűen magamhoz akartam térni. Nehéz volt felfogni minden szavát.. - Tanulmányi kirándulás.. ne is kérdezd miért vagyok itt. Én sem tudom. Persze Eddy.. hajnal egykor ráérek. - mondtam iróniával teli hangon. - Jól van.. Az a helyzet, hogy én is Rómába vagyok. Persze csak pár napig, aztán a szüleim gondolnak egyet és megyünk valahova. Szóval gyorsan kell találkoznunk. Van néhány dolog amiről beszélnünk kell. - Figyelj.. Én tanári felügyelet mellett vagyok.. Mindjárt előkeresem a program füzetet és megnézem hol lenne szabad időnk. - ülök fel az ágyban és az éjjeli szekrény fiókjába tett táskámba kezdtem kutakodni. Csak belegyűrtem. - Na.. Holnap reggel tíztől a Galeria Borghese múzeumban leszünk.. A program után kapunk 15 perc szabad percet. Ha odatalálsz, akkor tökéletes lenne. Tudom, hogy nem sok, de több, mint a semmi és nekem is lenne mondanivalóm. - adtam meg a megfelelő időpontot. - Oké.. Odatalálok és beszélünk! Jó éjszakát! - kezdi az elköszönést. - Jó? Már majdnem aludtam! - szidom le, mire felnevet. - Te most kinyomtad? Edison! - mondom, amikor kisípol a mobil.
*****
Fogatmostam és arcot, majd kimentem és kerestem valami ruhát a bőröndömben.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nem vittem túlzásba a dolgot, engem jelenleg nem érdekel a múzeum. Eddy! Beszélhetek vele és találkozhatunk. Remélem. Zsebre tettem a telefonom és elindultam le az előtérbe, mert onnan megyünk a hotel éttermébe reggelizni. Nem mentem oda a hármashoz. Egyszerűen megálltam a lépcső alján és leültem, majd a telefonomat kezdtem nyomkodni. Amugy is szanaszét állt mindenki, kis csoportokban. Eszembe jutott, hogy nagyon rég szelektáltam a telefonomban és ezért megnyitottam a 'Képek' mappát. A rég az tavaly volt.. Rengeteg kép Mike-al, Cameronnal, Nash-el, a többi fiúval, van egy pár Savannaval, Eddy-vel.. Még Marcoval is, éppúgy mint a többiekkel. Egyszerűen nem volt erőm kitörölni semmit. - Jó reggelt! - ül le mellém Kevin, mire felé kapom a fejem és lezárom a telefonom. - Tessék! - nyújtotta felém a műanyag, átlátszó poharat, amiben ott volt, amit tegnap kértem. - Neked is és köszönöm. - vettem el, majd a sötétzöld szívószállat a számbavéve inni kezdtem. - Nem jössz.. - Most nem. - vágok közbe. - Hívást várok. - kamuzok egy mosolyal az arcomon. - Akkor maradok. Amúgy is mind a kettő dilis. Állítólag nem lehet velem egy szobába meglenni.. - rázza a fejét értetlenül, én pedig felnevetek. - Neked pedig fogalmad sincs miért, ugye? - kérdeztem nevetve. - Fogalmam sincs. - őszintén nem értette. Hihetetlen.. Ennek a srácnak komolyan az a szerencséje, hogy helyes.. másképp furán néznének rá az emberek. - Mi volt a baj este? - tért át egy másik témára. - Semmi. Csak.. Egy részem még Bostonban ragadt az elintézetlen ügyeivel. - zárom le a lehető legrövidebben.
