Sloane szemszöge:
Csütörtök hajnal. Nem is olyan rossz ez. Szeptember 29. Minden olyan gyors volt.
- Akkor is az én hibám volt.. - motyogom, már vagy tizedszerre, miközben a fekete, márványköves sírt vizslatom. El sem jöhettem a temetésre, még szép, hogy a szülők engem hibáztatnak.
- Igazán elfelejthetnéd. - áll meg mellettem Aymeric, a srác mögül pedig előbújik Nash feje.
- Sziasztok. - mosolyodtam el.
- Te nem veszed komolyan az őszt. - terít a vállamra egy pulcsit Joshé, majd megáll a másik oldalamon. Egyátalán nem beszéltünk meg találkozót.. mégis úgy érzem, hogy hamarosan mindenki itt lesz. -Viszont még haragszom rád, úgyhogy ne szólj hozzám. - fonja keresztbe a karját, majd előre fordul. Dehogy haragszik, csak még húzza az agyam.
- Hello. - érkezett meg utolsóként Cameron. Vagyis inkább utolsó előttiként. Naomi sehol sincs, de nem hiszem, hogy ide talál. Haragudott Mikera, amiért összejöttünk.. és egy picit rám is.
- Most mi lesz? - kérdezte Josh, mire mindenki felém pillantott. Nekem kéne megmondani? Oké.
- Csak állunk.. és.. Próbáljuk megérteni miért történt így. - vonogatom a vállam. Hihetetlen, hogy hajnal ötkor mindenki idejött. Boston temetője nem túl barátságos. Ilyesztő.
- Megtartom a pulcsid. -mondom, miközben hazafelé sétálunk. Többen nem erre lakunk, így csak négyen jöttünk erre, de Nash már egy utcával ezelőtt lekanyarodott.
- Csak nyugodtan. - nevet fel Joshé.
- Nem 7 az osztálylétszám. Hol volt Watsford? - néz rám Cameron, mire tehetetlenül megráztam a fejem és széttártam a karom. Fogalmam sincs merre lehet, mit művel. Ez már nem is érdekel.
*****
- Megtennél egy szívességet és hazajárnál éjfél előtt, ha már el vagy engedve? - ragadta meg a karom Stormie miközben elmentem mellette.
- Basszus.. - káromkodom, miközben ellépek tőle és a karomhoz kapok. - Úgy tudtam nem érdekel! - nézek rá gúnnyal. Jó sokáig bírta, hogy ne szóljon bele az életembe.
- Miért szorongatod a kezed? Hol jártál? Egy fiúnál voltál! Hát persze, hogy ott! Hol máshol töltenéd az időt hajnalok hajnalán! - forgatja a szemét és úgy beszél, mintha ismerne. Hazaindultam.. csak a lábam és a dátum máshova vitt. Természetesen eközben mindenkinek ki kellett jönnie a konyhából, hogy végignézze a "műsort".
- Idén 18. Nincs azzal semmi gond, ha vele vagyok. - mondom. Talán magamon kívül, senki nem érti amit mondok.
- Szóval buliztál. Remek. Csak tudod épp felfüggesztett vagy, nem ezen kéne járnia az eszednek. - úgy beszél, mintha olyan szörnyen tanulnék. - Hol is voltál pontosan? A város másik felében, hogy csak most értél haza? - vont kérdőre. Komolyan megbántam, hogy nem másztam be az ablakon.
- 30 percnyi sétára innen.. Van egy temető. Nem mindenkinek lehet boldog az az édes 18. - mondom, majd egy mosolyt erőltetek az arcomra és felviharzom. Elegem van. Miért? Miért nem tudnak békénhagyni? Szálljanak le rólam a fenébe, mert nem befojásolom az életüket semmiben. Ezúttal bevágtam a szobaajtót és kulcsrazártam. Leültem a laptopom elé és megnyitottam a létező összes közösségi oldalam. Mindenki tett ki képet Mike-al és bejelölte a többieket. Helyettem megtette Joshé. Egy olyan kép került fel, amin hárman vagyunk. Én Mike arcát puszilom meg, Mike pedig az övét, Ő meg undorodva bámul a kamerába. Imádom. Az összesre reagáltam és már épp léptem volna ki, amikor valami durván kiütötte nálam a biztosítékot. Eddig csak 300 követővel rendelkeztem, most meg vannak 20 ezren. Amikor elköltöztünk a régi profiljaim egy év használatlanság után törlésre kerültek, majd újat csináltam, de azt már nem kereste meg senki. Ez így volt jó. De most.. most megint megtaláltak. A Twitter oldalam pedig el van árasztva kérdésekkel. De.. hogyan?
- Ha hírnevet akartok, nem rajtam keresztül fogjátok megkeresni majmok! - állok be a tévé elé és csak remélni tudom, hogy pont a film legizgalmasabb részénél tartottak.
- Miről beszélsz? - kérdezte Riker barátnője. Látszik, hogy szőke..
- Rólatok. Vagyis erről a kis R5 familyről. Bekövettetek és most mindenki rámszállt. Az oldalaim megőrültek és megjegyzem valaki épp elküld a fenébe elég gyönyörű szavakkal, mert "kidobtam" ezt itt! - mutatok Rossra, idegesen.
- Nem tudjuk miről beszélsz. Egyébként helyes gyerek. - bólint elismerően Rydel, mire én felhúzott szemöldökkel bámulok rá. - Mikor mutatod be?
- Mi van? Ha látni akarod Drágám, akkor keresd meg a szüleit és nyittasd fel az idén egy éves sírt. - mondom felháborodottan.
- Oh..Öhm.. Én.. - rázta a fejét szabadkozóan, mire megforgattam a szemem.
- 'Én, én, én' - utánzom nyávogva a hangját. - Kicsit szálljatok le a földre. Lehet, hogy mindenből problémát csinálok, de ti mostanság még okot is adtok rá. Ez nem egy szálloda. Húzzatok a fenébe mind! - mondom, majd megindulok a ház másik felébe, ahol apu irodája van. Elfordítottam a zárban lévő kulcsot és benyitottam. Azt hittem hegyekben fog állni a sok papír mindenhol, de meglepően nagy volt a rend. - Rég láttalak gyönyörűm. - hajolok le a lábamnál megálló macskához, aki csak válaszul nyávog egyet. Kiakarom deríteni miét pont ide jöttek, apu gépén csak lesz valami. Miután kellőképp kiszórakoztam magam a simogatásával, fogtam magam és apu íróasztalához ültem. Apu laptopja jelszót kért. Megpróbálkoztam a létező össze dátummal és dologgal, ami velem kapcsolatos de.. Semmi. Megpróbáltam a házasságuk napjának dátumát, de az sem. Ez volt az utolsó lövésem, majd kiadta a biztonsági kérdést. " Melyik nap nélkül lett volna jobb az életed? " mégis milyen kérdés ez? Már annyira felhúzott a dolog, hogy idegesen csakpodva beírtam a születési dátumom. Abban a másodpercben, hogy kijelzett a gép, miszerint helyes lefagytam. Percekig néztem a gépet, majd rám tört a hisztérikus nevetés. Hasonlóan reagált anyu, amikor apuval veszekedtek. Elmotyogtam egy "rohadék"-ot, majd lecsaptam a gép tetejét és úgy álltam fel a székből, hogy felborult.
- Sloane! - kapja el a karom ezúttal Rydel, de amint visszafordultam hozzá, szerintem kétszer is átgondolta, hogy hozzám szóljon-e.
- Eressz már el! - rángatom ki a karom a keze közül, ami már nagyon fájt.
- Annyira nem akartam! Én nem tudtam, hogy már nem él! Sajnálom! - néz rám komolyan, én meg sem rezzenek. Mennyiszer hallottam már ezt. Sajnálom.. nevetséges. Egyszerűen kikerültem és kezdtem úgy érezni, hogy jobb ha haza se jövök pár napig. És nem rám nézve, hanem rá. Tegye össze a két kezét, hogy nem futott még össze velem. A helyünkre nem mentem vissza, kitudja mit csinál az a két drogos épp. Főleg, hogy Eddy-nek iskolába kéne mennie. Ez még nem a világ vége, furcsamód szíven sem ütött annyira. De ezt akkor is pofátlanságnak tartom. Hogy tehet egy ilyen kérdést biztonsági kérdésnek? Hova gondol? Egyátalán a lánya vagyok? Döntés képtelen bolond!
- Slo'! - kiabál egy ismerős hang hátulról, mire megfordulok. Naomi volt az. Csak tudnám, hogy mit is keres pontosan itt. Ez egy elhagyott környék, baromira nem az ő stílusa. - Mi a helyzet? - nevet, miközben megkapaszkodik a vállamba, mert fent áll a veszélye, hogy a saját lábában is elesik. Részeg. Hogy milyen szép napom van. Most már aludnék egyet igazán, nyugodtan, ilyen emberek nélkül.
- Naomi, menj haza. - mondom, miközben elindulok, rá se nézve.
- Jaj már! - kapja el a csuklóm nevetve és úgy ránt vissza, hogy egy elképesztően nagyot roppan. - Most haragszol, mert poénból felnyomtalak titeket? Nem az én ötletem volt -nevetett, és mintha eszébe jutott volna a sztori még jobban röhögni kezdett. Annyira, hogy hátra esett a földre és húzott magával engem is. Természetesen nem tudtam volna megtámaszkodni, vagy rá esni. A homlokom találkozott a fal tégláival, Naomi meg ilyesztően hirtelen hagyta abba a nevetést. Felkönyököltem és a homlokomhoz nyúltam, oda ahol baromira fájt. Vér. Egy nagyot nyeltem és próbáltam nem sokkott kapni. Szóval erre mondják, hogy: Hamar megvan a baj. Oldalra néztem és Naomi nagyon csúnyán beverhette a feje hátsó részét, mert csukott szemmel feküdt. Felnéztem a falra, amivel nemrég ütköztünk. Az én vérem ott ékeskedett rajta, de Naomi megúszta. A hátramra fordultam, majd felültem. Iszonyatosan szédültem és hányingerem is volt, ráadásul itt fekszik mellettem egy részeg, ájult Naomi.
- Sloane? - torpan meg valaki mögözzem. Pont az utca sarkán álltunk meg.
- Eddy? -kérdezek vissza reménykedve és hátranézek. Senkinek nem lehet ilyen szerencséje.
- Fel kell hívnom a szüleiteket, ugye érted? - kérdezte az orvos, miközben a fejem fertőtlenítette valamivel. Már három gyógyszert lenyeletett velem és összevarta a fejem. Szerintem értesítés nélkül is rájönnek, ha hazaértem, mert van egy csík a homlokomon. Rohadt, bomló épület.
- Nincsenek szüleim. - vágom rá. Mert így van.
- Még kapsz egy gyógyszert, meg felírok egy krémet és a fiatalúr kíséretében távozhatsz. - mutat a falnál támaszkodó Edisonra. - De a barátnője szüleit mindenképpen el kell érnünk. Csúnyán beverte a fejét és részeg.. Ami ebben a korban egyenesen tilos. - néz rám, mire egy aprót bólintok. Még egy gyógyszert bevettem és megkaptam a papírt, amin a krémem van. Fogalmam sincs mennyi az idő, vagyhogy hány órát sétáltam. Azt tudom, hogy egy fehér kötszer van egy ragtapasszal a fejemen. Remek. Mivel fogalmam sincs, hogy mi a szülei telefonszáma így megadtam hol lakik és már szabad is voltam.
- Fél kilenc. Hazaviszlek, oké? - nézett rám Eddy, mire rávágtam egy "oké"-t. Nincs kedvem semmihez. Még az sem érdekel most, hogy ő nyomott fel a zsaruknál. Majd máskor kiosztom érte. Lehet, hogy mindhárman egyszerre kapnak. Tartozom ugyanis a Vörösnek és Ryland sem ússza meg. De ezzel most nemhogy nem akarok, nem tudok foglalkozni.
- Köszi. Mindent. - ölelem meg, mikor a házhoz érünk.
- Ugyan. -nevet.
- Eddy! - szólok utána, mikor már indulna. - Tedd le és ne kövesd Pablot. Még ott az érettségi és ezer más, amiért megdolgoztál. Ne dobd el. Kérlek.
- Megfontolom - bólint, majd elmegy. Én megpróbáltam. Unottan forgattam a kezembe a krémes dobozt miközben befelé haladtam.
- Sloane! - néz rám meglepedten a Barna, Rocky barátnője, mikor belépek a nappaliba. Ma még mennyiszer hallom a nevem?
- Apuék? - kérdeztem, nem mintha hiányoznának innen.
- Ash figyelj.. Hát te? - kérdezte meglepedten Rocky, mikor kijött a konyhából. - Mi van a fejeddel?
- Hagyj már! - mondom fáradtan. Semmi kedvem elmesélni.
- Akkor filmezünk? - jön be vidáman a Vörös, de egyből megtorpan, amikor meglát. Mögötte meg besétaltak a többiek szóval remek.
- Úgy néztek, mintha nem láttatok volna még fehér embert. - mondom és ez most nem hallatszott olyan erősen mint szerettem volna. Baromira fáradt vagyok.
- Mi a francot csináltál? - kérdezte Riker.
- Részeg Naomi, bomló házfal és kiálló téglák. Csak sétáltam! Az meg jött, meghogy felnyomott a zsaruknál. Komolyan? Hagyjatok! - beszélek összevissza és már nagyon elegem van. Idejöttek és nem csak az én, hanem mások életét is feldúlták. Ilyen nincs.
- Szerintem aludj egyet. - mondja Ry.
- Te hozzám se szólj, mert te beköptél és egy kibaszot zár van az erkély ajtómon. Szóval húzz a francba! - nézek rá dühösen.
- Már ezen fent akadsz? Azt még nem is mondtam el, hogy huszonévesekkel lógsz egy idióta helyen és Edisonnal aki, úgy tömi magába a drogot, mintha nem tudna nélküle élni. Vagy azt sem, hogy egy egész éjszakát a sitten töltöttél! - fonja össze a karját, mintha Ő győzött volna. Felsóhajtottam, majd mosolyogva széttártam a karom és odasétáltam hozzá. Azthiszem a megfelelő pillanatban adtam neki a pofont. Nem is számított rá. - Te lány vagy vagy fiú? - fogja az arcát elképedve.
- Csaknem azt gondolod, hogy úgy lógom nállam idősebbekkel, hogy mellette nem tudom megvédeni magam? Szőrnyen szánalmas vagy. - rázom a fejem, majd a kanapéra telepedem és a lábam felrakom az asztalra. Semmi kedvem felmászni az emeletre, a szobámba. Olyan messze van.
