Olyan egyszerűnek tűnt az egész. Előadták, azután megnyerték. Idén pedig magasabb pontszámmal, mint tavaly. Fogalmam sincs hova tűnt a tegnap még nyerni vágyó Naomi, de ez most a legkevésbé sem foglalkoztat. Kértem pár percet Camerontól, mert előtte még volt tisztáznivalóm. Megrántottam a vállamra akasztott sporttáskát és úgy indultam a többiek felé. - Nem megyek veletek sehová! -állok meg, az eddig kocsinál ácsorgó csapat előtt. Erősen ügyelve arra, hogy egy rutinos mozdulattal kiigazítsam az aranyérmet, ami a nyakamba lógott. A vörös szeme csak úgy szikrázott a dühtöl. Mivel megoldottam a problémát és napok óta velük ugrálok én is kaptam egyet. Négy dobogos van ( azaz ennyien jutnak tovább a középdöntőbe ) és ők épphogy negyedikek lettek. - Úgy gondoltam ünnepelhetnénk.. - néz rám apu, kissé tartva a választól. - Izzadtan? Egyenruhába? Hol? Én túl fáradt vagyok az ilyesmihez, viszont haza sétálok. Meg amúgyis. Az estére már eligérkezdtem. - vonom meg a vállam és már mennék, amikor Stormie utánam szól. -Ha hozzánk fáradt vagy, akkor este se mész sehova. Amúgy is délután hat óra. - néz rám keresztbefont karral, és amolyan " Na ez alól húzd ki magad" arckifejezéssel. Hah. - Slo' - kiabál valaki a hátam mögül, mikor pont megszólaltam volna. - A telefonod! - áll meg mellettem Cameron, egyik kezét a derekamra téve. A telefonom a táskámba volt, ez itt Joshé készüléke. - Ugye tudod, hogy.. - kezdtem de felemelte az újját és komolyan rámnézett. - Törd fel nekem a zárat és keresd meg a barátnőjét, egyébként a hétvégére megnyertem magamnak mert elvesztette a fogadást. Aztán vagy a vállára tetoválja a képem, vagy odaadja a mobilját. Az utóbbit választotta. Egyébként nagyon elszartad.. - vigyorog rám, én pedig összeráncolva a szemöldököm figyelem az önelégült képét. - Arról van szó, hogy a múlt évvégén fogadtunk, hogy sose kapsz ötöst biológiából. Hagytalak egy napot örülni, viszont hamarosan behajtom rajtad. Mert beszélnünk is kell. És látnod kéne azt a képet, amit most vágsz. Na megyek,mert megnézzük, hogy Josh fél-e még a hullámvasúttól. Hétfőn látlak! - vigyorog, majd a kezembe nyomja a mobilt, nyom egy puszit a homlokomra és elszáguld. Rohadék. Fürdőruhába kell végig görkoriznom azt a részét a városnak, amelyiket csak akarja. Amikor fogadtunk még csak nem is gondoltam, hogy ez lehetséges lesz. - Szóval.. - fordulok vissza a többiek felé, akik történetesen furcsán néztek rám. Mit számít. - Ha az esti elmenetelhez fáradt vagyok, akkor hozzátok is. - fordítom az ellentettjére a dolgokat. - Ez nem így működik! Ráadásul ez logikátlan. Akkor hazamegyünk és ott beszélgetünk! - rázza a fejét kitartóan Stormie. - Aha. Menjetek. - bólintottam lesajnáló vigyorral a képemen, majd megfordultam és elindultam haza gyalog. Igazából teljesen szabálytalanul, az én gyalog tempómban haladtak mellettem. Ha azt gondolja, hogy idegesít és érdekel, akkor téved. Végigbeszéltem telefonon az utat Marcoval, akinek a háttérből beszólogatott Pablo, így még jól is szórakoztam. Talán egy kicsit túlzás volt, de amikor bementem pontosan Stormie előtt vágtam be a ház bejáratának ajtaját. Halottam, ahogy apunak magyaráz, de csak azért mert elég hangosan tette. Elkaptam egy-két szót, mint például: szemtelen, pofátlan, arcátlan... Én úgy tudom megvan minden említett testrészem, de mindegy.
Épp köntösben és vizes hajjal sprinteltem a gardróbom felé, amikor kopogtak az ajtómon, így lefékeztem és unottan kinyitottam. - Beszélhetünk? - kérdezte Rocky én pedig rá se nézve félre álltam és beengedtem. - Tudod.. -kezdte miközben leült az ágyra. - Állj fel onnan, ne érezd magad otthon az én szombámban. -fonom keresztbe a karom. Remélem az ilyen megjegyzések hamar elűzik. Nem értem, hogy mit keresnek itt és miert akarnak belevonni az életükbe, ha napok kérdése és lelépnek.. Vagy tudom is én mennyi idő, amíg még maradnak. Végül fel állt és komolyan rámnézett. - Öten vagyunk testvérek és még Ellington is velünk él. Évek allatt nem húztuk így fel soha. Pedig mi sem vagyunk semmik. Pár nap allatt sikerült elérned a mostani helyzetet nálla. Két hétig szobafogságban ülsz itthon.. Ez egy kicsit sok nem? -kérdezte aggódva. Várjunk. Most azt hiszi, hogy én innen nem megyek sehová? Komolyan gondolta, hogy szobafogságba rakhat? Vicces. - De nem nekem. - mosolygok, majd az ajtóhoz szögdelek, kinyitom és a kezemmel kifelé mutatok. - Még nem fejeztembe.. - fordul vissza az ajtóban. - Én igen! - taszítok egyet rajta, ezzel kilökve őt, majd becsapom az ajtót és bezárom. Mint aki jól végezte dolgát összecsaptam a tenyerem, majd folytattam a készülődést.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Felhúztam a fekete magassarkúm a lábamra, miután sikeresen landoltam az utolsó faágról a földre. - Balfék banda.. - forgatom a szemem nevetve, majd ellenőríztem az időt. Még simán odaérek. - Megfogsz fagyni! - nevet Cory, mikor meglát. Csak felnevetek és megrázom a fejem. - Majd elveszem valaki pulóverét! - mosolygok és előhúzom a hamis személyigazolványom. Nincs mit tenni, ha valahova beakarsz menni, akkor erre szükség van. Másképp kiraknak a fenébe. - És mit csinálunk mi itt? - kérdezem Pablotól, miközben körülnézek. Ez egyetemisták bulija. - Marco születésnapja.. próbálj meg jó képet vágni a dologhoz kislány! - fordul felém, és az ő arcán is tisztán látszik, hogy ma nincs a toppon egy ilyen bulihoz.
Ryland szemszöge:
Eltorzult arccal figyeltem a hatalmas, éjfekete szőrgombócot, ami az étkezőasztal közepén ült és égető, zöld tekintettel bámult rám. Pedig csak megakartam teríteni a vacsorához. - Úristen. - torpan meg mellettem nővérem, mikor meglátja az asztalon lévő, igen nagy ( nem körvér, hanem szó szerint nagy) állatot. - Anyu! - kiabálok, mire többen is befáradnak az ebédlőbe. - Hát ez meg mit keres idebent? - kérdezte, majd odalépett az asztalhoz és nyúlt, hogy leszedje, de az kinyújtva a mancsát megkarmolta. - Charlie! - kiabál, mire az említett személy befárad. - Igen? - igazítja meg a szemüvegét. - Ez itt mit csinál? - mutat az asztalra, ahol jelenleg a macska feje anyu minden mozdulatát követte. - Igazából azt sem tudom, hogy ez a macska honnan került ide. -rázza a fejét tehetetlenül. - Elnézést! - lép be az étkezőbe az egyik házvezetőnő. - Ez Miss Graham macskája. Perzsa macska, elég akaratos, mármint nem a fajta, hanem ez az állat. Lucifer a neve. - Szóval Phoebe háziállata. Rendkívül hasonlítanak. - néz apu a már asztalon járkáló macskára. Komolyan a frászt hozza rám. - Sajnálom, de ahol elhelyezkedik onnan nem tágít. Ma máshol kell vacsorázniuk. - rázza a fejét tehetetlenül a házvezetőnő. - Ne butáskodjon! -lép be egy idősebb nő, kötényben és rongyal a kezében. - Lucifer! Vacsora! Gyerünk szépség! - tapsol kettőt, mire a macska fogta magát és egy ilyesztő, hátborzongató nyávogás után leugrott az asztalról és már csak a nyakába akasztott, méregzöld nyakörv, arany csengőjét lehetett hallani, miután kiment. - Mondja csak.. A lányra is hat ez a beszéd? - fordult a nő felé anyu. Ugyanmár. Fogadni merek, hogy megint kiszökött, amiben számomra semmi új nincs. Méghogy szabályozni, a leglehetetlenebb és legkisebb kibúvókat találja meg magának. Választ nem is igazán kapott, mert a macskaelhajtó csak lemondóan megrázta a fejét és kiment.
