A szombati napom azzal telt, hogy az ajtó előtt ültem és a telefonomon olvastam a programot, ami az Olasz útra terveznek. Mivel ott ültem így esélytelen volt, hogy bejöjjön bárki is. Ha meg mondtak valamit azt nem hallottam, mert fülhalgató volt a fülemben. Nem vagyok büszke arra a viselkedésemre, de nem voltam olyan állapotban, hogy beszélgessek velük. Vasárnap már nem ültem ott, de senki sem szólt be, nyitott be vagy bármi más. A szokásos időben feküdtem le. Kb. Olyan tíz óra. Azt hittem aludhatok. - Ébresztő! - térdel valaki az ágyamra féllábbal és mellettem a szivacs besüppedt. - Be vagy állva? Mi bajod? Húzz a szobádba! - nyomom a fejem a párnámba és azt se tudom, hogy hol vagyok. Vagyhogy ki akar felkelteni.. amikor maximum egy órát aludtam. - Elösször is: Nem iszom! Másodszor pedig; emeld fel a segged az ágyból és készülj el, mert mindjárt indulunk! Ne kelljen visszajönnöm! - felkönyököltem félig az ágyon és úgy néztem az ajtó felé sétáló, nekem magyarázó Rylandre. - Aha. Jó utat! -mondom és a fejemrehúzva a takarót visszadőlök. - Te akartad! - hallom a 'fenyegetés' a következő pillanatban pedig lerántja rólam a takarót, majd megfogja a bokám és lehúz az ágyról. Megpróbáltam megkapaszkodni a lepedőben, a párnákban de valahogy egysem volt hatásos. Egy kisebbet koppantam a földön. Vagy nagyobbat. - Áú! - fogom meg az oldalam, a bokám meg még mindig Ryland tartja. - Ilyen puhány vagy? Hajnal kettő! Egy órád van elkészülni, mert fél óra innen a repülőtér és fél négyre ott kell lennünk! - Nem vagyok puhány! Vagyis de.. felkeltettél! Nem szeretem ha felkeltenek! Ráadásul az éjszaka közepén! Tudod mit kaptam régen? - kérdezem hisztisen. Merthát... ki nem hisztis ha ilyen korán felkeltik? - Jaj már! Mit? - kérdezi egy sóhaj keretében. - Ölelést! Kapok egy ölelést? - a magyarázatom erre, hogy korán van és azt se tudom igazából, hogy hol vagyok. Ha magamnál lennék, akkor biztos nem kértem volna ezt. - Azt tőlem nem kapsz! - löki a földre a lábam. - Áú! Megint! - nézek rá dühösen. - Öltözz! Ötvenötkor lent! - indul el ki. - Azt mondtad egy órám van! - szólok utána. - Hazudtam! - válaszol vissza se fordulva majd becsukja magaután az ajtót. - De nya.. - nyüszítek és kiterülök a szőnyegen. Még pár percig feküdtem ott, majd erőtvettem magamon és hajlandó voltam felállni és nekiállni elkészülni. Fogmosás, arcmosás után megfésülködtem és felöltöztem. Olyan voltam, mint egy zombi. Éppen ezért tettem a fejemre egy napszemüveget, nem érdekel mennyi az idő. Szőrnyen vagyok a koránkeléstől.
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Még összeszedtem pár cuccom, majd megragadtam a bőröndöm és elindultam le. Nem is néztem az időt.. Nem számít. Lent már ott állt Ryland a falat támasztva szintén napszemüvegben ( akkor nem én leszek az egyedüli idióta a sok ember között ). Legnagyobb bánatomra Anne is és mellette Ross. A telefonon néztek valamit és a bőröndöm lerángatása közben sem néztek fel. Egyszerűen visszataszítóak. - Milyen friss és üde vagy! - vigyorog Ryland, miután leértem. Egyszerűen fogtam magam és belevertem a vállába. - Áú! - kap oda a kezével. - Áú! - utánzom gúnyolódva, miközben lökök egyet a vállán. - Verekedni akarsz? - húzza fel a szemöldökét és a kérdés hallatán nem voltam biztos abban, hogy viccel-e vagy komolyan megütne. - Jézusom Sloane! Ne meredj le! Csak vicceltem! - mondja, én pedig bólintok és megnézem az időt a karórámon. - Nehezen visellek el, de nem ütnélek meg. Ez sértő feltételezés! - Jól van már na. Nekem más tapasztalataim vannak.. - motyogom, majd megfogom a bőröndöm és elkezdem kifelé húzni. Anne bőröndje már a kisbuszban volt így ők lazán beültek Rossal. Milyen édes.. Ahh. Még jó, hogy Ross csak a reptérig tart velünk. - Te aztán figyelmes vagy! - jegyzem meg, amikor Ryland kinyitja a koocsiajtót és beszáll előttem. - Tudom. Ezzel rég tisztába vagyok! - válaszol komoly fejjel én meg nem tudom elhinni, hogy lehet valaki ekkora egoista. Még én vagyok az aki folyton magára gondol.. Aha. Mivel a reggeli ébresztőért még tartoztam neki, ezért megragadtam a lábát és kifelé kezdtem húzni. - Megvesztél? - kérdezi, mikor már a földön feküdt. - Nagyon is észnél vagyok! - röhögtem, majd szálltam volna be, de megragadta a bokám és visszarántott. Magának okozta a bajt, mert én speciel puhára estem; azaz rá. - Na leszállni! - lökdös, de nem jön neki össze. - Gyerekek! - áll meg mellettünk Mark. - Felveritek az egész környéket! - néz ránk szúrós tekintettel. - Én addig le nem szállok, amíg elnézést nem kér! - mondom és bónuszként belenyomom a könyököm az oldalába. - Mer'? - Mindenért! - vágom rá, majd egy kicsit felemelkedem és visszaesek rá. - Na arra várhatsz! - lök rajtam egy erőteljesebbet, majd feláll és elkezd bemászni. Azonnal megragadtam a lábát és bár bemászott a cipője kint maradt. - Add vissza! Vissza adod ha jót akarsz magadnak! - emeli fel az újját fenyegetően. - Ja.. persze. - mosolygok gonoszul, majd ledobom magam mögé, amikor érte nyúl. Ryland nem habozott, mérgesen rám nézett, majd rámugrott és a földre dőltünk. Ha erre a sikításra nem kelt fel valaki, akkor komolyan jó alvókával rendelkezik. - Azonnal befejezni! Elég belőletek! - áll meg melletünk ismét Mark, majd mindkettőnket felhúz és betessékel az autóba.
- Apu! - szólok előre, amikor már nem tudok mit kezdeni Ryland idiótaságával. - Ne sikíts! Hány éves vagy? - fordul hátra idegesen Anne. - Annyi mint te! - mosolyogtam rá erőltetetten. - Március 7. - vágja rá, mire őszinte vigyor terül el a képemen. - Január elseje! Hah! - állok fel a hirtelen örömtöl, mire beverem a fejem. De akkor is idősebb vagyok! - Áú! - ülök vissza, Anne meg a szemét forgatva fordul előre, majd feltűnően hozzábúj Rosshoz. - Sloane.. - kezdi Ryland, mire felé kapom a fejem és mielőtt bármit beszólhatna közbe vágok. - Fogd be a szád! - kicsit hangosabbra sikerül, mint gondoltam de nem számít. - Sloane! - fordítja hátra a fejét. - Ezt bezzeg meghallod! - mondom sértetten, de csak egy rosszaló fejrázást kaptam válaszul. Ennyi? Tényleg? Ez ám az apai szigor! Ha nincs Stormie, akkor nem ért semmihez. - Na ide figyelj.. - fordulok Ryland felé, mire felvont szemöldökkel fordul felém. - Legutóbb, amikor Olaszországba jártam valaki meghalt. Nehogy te legyél az ezúttal.. - fonom keresztbe a karom, majd az ablak felé fordulok és hallani se akarok róla.
*****
Tulajdonképpen fogalmam sincs arról, hogy miért jöttem erre az útra. Van ebből nekem hasznom? Bármennyi is? - Viselkedjetek rendben - nézett ránk Mark, mikor megálltunk nemmessze a csoporttól. - Megtennétek, hogy nem ölitek meg egymást? -kérdezte apu. - Hogyne. - bólint Ryland. - Persze. - vágom rá én is. Hogy mekkora hazugság az egész. Ha a közelembe fog ülni akkor nem lesz csendes az utunk. Bár ugyanez a helyzet, ha Anne kerül a közelembe.. Csak akkor magamat nyírom ki. Nincs hozzá lelki erőm. Körbenéztem, de egyébként csak a tőllünk 20 méterre álló, egymástól búcsúszkodó Rossra és Annera pillantottam rá. - Elmegyünk kávéért. Ne mozduljatok. - mondja apu, majd Markal együtt elmennek. - Nekem is! - szólok utána, mert erősen hiányát éreztem. - Koffein függő.. - kap az alkalmon Ryland, hogy beszólhasson és meg is teszi. - Csak öt percet! Rendben? Ennyit! - mutatom fel a kezem. - Kibírnád, hogy nem szólsz bele. - Megjöttem! - dobja le valaki hirtelen mellém a bőröndjét.. vagyis inkább sporttáskáját, mire ijedten oldalra fordulok. - Kevin?! - mondom meglepve. - Halljátok! Durván fáradt vagyok.. és az isten szerelmére. Valaki szedje le egymásról azt a kettőt! - biccent hátra. - Mi bajod velük? - kérdezem ugyanis Anne és Ross volt a téma. - Semmi! Azon kívül, hogy az exem. - röhög. - Aha.. - bólintok és itt le is zárult a téma. - Miért van nállatok ekkora bőrönd, amikor csak három napra megyünk? - nézett hol Ryland cuccára, hol az enyémre. - Sziasztok! - áll meg közöttünk Mike. Ő is? Komolyan? Jó.. azt se tudom hova megyünk pontosan és mit csinálunk majd.. szóval azon, hogy fogalmam sincs arról, hogy kik jönnek.. Hát nem vagyok meglepve. - Én lány vagyok. - mondom, ami majdnem minden helyzetben felmenthet. - Neked mi a mentséged? - fordulok gúnyos mosolyal Ry felé. - Ryland piperkőc.. - nevet Kevin. - Nem tudom miről van szó, de ebben egyetértek. - szól közbe Mike. - Menjetek a fenébe! - közli sértetten. - Jó.. Hát akinek ilyen haja van.. - szekálom és elkezdem összeborzolni a haját. - Te..! Tudod meddig tartott, hogy értelmesen álljon? - fordul felém mérgesenmi meg mind kinevetjük. - Hallod. - lök oldalba Kevin, mire abbahagyom a nevetést és kérdőn ránézek. - Ezzel kihívtad magadra a másodikos lányok haragját! - vigyorog, mire hátrapilantok és olyan csúnya tekinteteket kaptam a távolból, hogy inkább visszafordultam. - Mi bajuk van? - kérdezem elképedve. - Megérintetted a szent és sérthetetlent. - válaszol Mike. - Mi van? - nézek értetlenül Rylandre, aki csak vigyorog. - Mondtam! Én vagyok a helyes fiú! - vonja meg a vállát, mire megforgatom a szemem és jól tarkón vágom. Na.. ezért lehet máglyára ítélnek. - Látom megvagytok, remélhetőleg meg is lesztek. Nincs vita! Mind a ketten egyben érkeztek haza, hiányos testrészek nélkül! - sorolja Mark a "szabályokat", mi meg bólogatunk. - Tessék! Jó utat! - ad az én és Ry kezébe is egy-egy papírpoharat, ami remélhetőleg kávéval van telitőltve. Nem tudom, le van fedve a teteje. - Mi az? - kérdezem az engem bámuló Kevintől és Miketól. Aztán leesett.. - Nem! Nem! - szorítom magamhoz a poharat. -Jaj ne csináld már! Sorban állni már nincs időnk! Utána meg nem ihatunk! - bök Mike az éppen ivó Ry felé. - Ugyan miért nem? - nevetek fel kényszeredetten. - Mi vagyok én? Valami strici? -kérdezi felháborodva Kevin. - Csak a lányok veszik fel a másik ruháját, feleznek meg egy sütit és mit tudom én még mi! - panaszkodik Mike. - Ezt odaadom nekik,te meg a felét hagyd meg nekem! - fordulok Ryland felé. Ez így az igazságos.. meg amúgy is. Az enyémbe cappuccino van. Ami álltalában csak elálmosít. - Felejtsd el. - ráza a fejét. - Michael! - kiabálok rá. - De csak mert nem akarok kipurcanni a kávé elvonási tüneteidtől! - nyújtja felém a poharat én meg elveszem. A sajátomat meg odaadtam a másik kettőnek.
