Kiszálltam a kocsiból és miközben a csomagtartóhoz sétáltam a házra pillantgattam. Nem tetszett, nem volt hazaérkezés érzésem, de nem voltam ideges. Mintha csak egy szállodába jöttem volna, olyan volt az egész.
- Köszönöm. - pillantottam Mark-ra, amikor felém nyújtotta a táskám és a vállamra akasztva elindultam befelé. Nem siettem, egyik kezemmel a pántot fogtam, a másikat pedig zsebre dugtam és így haladtam befelé. A pokol felé, de megpróbálom valahogy elviselhetővé tenni.
- Éhen halok, te nem? - kérdezi Ry miközben a lépcsőn lefelé haladunk. Ledobtuk a cuccunkat és nem számít, hogy késő este van, szinte már reggel..Éhesek vagyunk. Aprót bólintottam válaszul és még gyorsabb léptekkel indultunk a konyha felé. Nem szívesen eszek itt, sőt nem szívesen eszek senkivel egyszerre ebben a házban, de ez is csak egy része volt a sztrájknak amit csináltam ezelőtt, így erőt vettem magamon és elhatároztam, hogy fesztivál nélkül megeszek valamit. - Motyogja Ryland a bent ülőknek, ezalatt a család összes tagját értem, bár fogalmam sincs miért vannak ébren még mindig.
- Van valami amit enni tudnánk? - kérdezem és egy pillanatra a mellettem álló Ryland-re nézek, aki kérdőn fordul az anyja felé. Azt hiszem valami érezhetően megváltozott most, feltűnően gyorsan.
- Persze.. Melegítek nektek az ebédből, rendben? - kérdezte megszeppenve Stormie.
- Ez nem minden. - lép be nevetve Rocky, mögötte az apjával.
- Mind a kettő egyben, és nem úgy találtunk rájuk, hogy a földön verekednek. - mondta elismerően Mark, mire több arcra is kiült a meglepettség.
- Na és.. Milyen volt az út? - kérdezte szemöldökét ráncolva Rydel, miközben leültünk az asztalhoz önként. Lehet csak én leptem meg, az öccse szokott kajálni az asztalnál.
- Hosszú, nembaj ha most nem beszélünk róla? Mindjárt elalszom, csak éhes vagyok. - zárja le a témát gyorsan utastársam, én pedig mellette csendben a tányéromat nézve eszem. Elég kényelmetlenül érezte magát Ross mellett ülve, ahogy éreztem a hangjából. Engem kivételesen nem zavart senki, és mivel mi nem beszéltünk ezért beszéltek a többiek. Nem figyeltem miről, csak ültem elveszve a saját gondolataimban és ettem. Ez idő közeben pedig a szülők, látva hogy senki nem fogja megölni a másikat lassan elindultak fel, hogy végre aludhassanak. Majd sorban a lányok is elvonultak. Éppen ezért kezdtek eldurvulni a témák, és csak Rocky, Riker, Ellington, Ross és mi ketten maradtunk Ry-al, mivel iszonyat lassan ettünk.
- Na és.. becsajoztál Rómában öcsi? - vigyorgott Riker.
- Dehogyis. - rázta meg a fejét, majd a szeme sarkából rám nézett. Hogy miért? Tudta mi volt akkor amikor kizárták a szobájából egy egész estére. Sajnos vagy nem sajnos Ő nem annyira buta mint Kevin. Természetesen meglepett, így félrenyeltem és fulladozni kezdtem. - Nem volt időm amellett, hogy bébi csőszködtem. - jegyzi meg miközben én épp az életemért küzdök.
- Na! - csap rá a hátamra Riker. A köhögésem abbamaradt, de elképedve néztem rá mivel iszonyatosan nagyot ütött és sajgott a hátam. - Bocsi. - húzza el a száját és kicsit odébb csúszik, valószínűleg arra számított, hogy felképelem.
- És te? - fordul felém Ellington érdeklődve. Nem értem miről beszél így felvonom a szemöldököm. - Valaki? Róméban? - kérdezi, mire leesett.
- Ó. - bólintok. - Dehogyis. - rázom a fejem, ugyanazt a választ adva mint Ryland, viszont Ő ezzel egy időben röhögve megrázta a fejét.
- Eltöltött 15 percet egy papír nézegetésével a szünetben Edisonnal, aki meglátogatta, Kevinnel összemelegedett a repülőgépen, Mike-al pedig.. - mielőtt folytathatta volna közbeszóltam, csakhogy ne csak én legyek elásva a többiek előtt, akik a sok név hallatán kezdtek furán nézni rám.
- Magadat kifelejtetted. - jegyzem meg, miközben belekortyolok egy pohár vízbe.
- Tessék? -kérdezi mindenki egyszerre és köztem meg az öccsük között.
- Ugyan már, hazafelé a repülőn te..
- Szerintem nem ártana beszélgetnünk! Jó éjszakát! - rángatott fel a székről és elkezdett kifelé húzni. Éljen a régi mi. Egészen a szobámig rángatott, mert az volt a legmesszebb a többiekétől. - Nem kellett volna a fiúkkal dobálóznod. - kezdem amint bezárja az ajtót.
- Tudtam. Tudtam, hogy történt valami Mike-al! Ki vele! Gyerünk, halljam mit műveltetek az este és mégis mióta vagytok olyan nagyon jóban! - fonja keresztbe a karját és beljebb sétált, közelebb hozzám. Felsóhajtottam, Ő is elárulta, amit én tudni akartam, nekem is beszélnem kell.
- Szerintem üljünk le, hosszú lesz. - mutatok az ablakom melletti két puffra és hirtelen egyikünk sem volt olyan álmos. - Szóval..
- Mióta ismered? - kérdezi kinézve az ablakon, villanyt sem kapcsoltunk, összesen az utca fényei voltak. Én pedig összeszedtem minden gondolatom.
- Régóta. Együtt kezdtük a gimnáziumot. Az első két évben sokan voltunk, de ahogy egyre kevesebben lettünk kezdtük megismerni egymást. Tudod nem voltam könnyű helyzetben, mert anyu, aztán apu, meg a sok idegen cseléd a lakásban meg a sok hülye nevelőnő, akik csak azért voltak, hogy lefoglaljanak és valaki figyeljen rám.. Elég gyakran beszéltünk, de inkább csoportba, többiekkel, emellett labortársak voltunk és akkor is nagyon jól összedolgoztunk, nem volt egyikünk sem szerelmes, csak..megtörtént. Tanulmányi kirándulást nyertünk, Olaszországba.. - kezdek bele a történet húzósabb részébe és egy picit megálltam mielőtt folytattam volna. - Savanna, Mike testvére, azelőtt szakított a barátjával és elég instabil volt, aztán eltűnt, a vihar kitört én pedig ott voltam és rajtam múlt két ember élete, meg a szakadék és egyszerűen..Én.. -csuklott el a hangom, Ryland pedig már felém fordulva hallgatott. - Eleresztette a kezem és lezuhant, onnantól kezdve pedig nem hallottam róla egészen mostanáig. - szipogtam és mély levegőt vettem, hogy tudjam folytatni. - Bostonban eltemették, mindenki azt hiszi halott és rettentő sokáig viseltem, hogy az emberek megbámulnak, azt hangoztatva, suttogva mögöttem, hogy megöltem. Nem tudom mit mondott el Mike, de az Ő részét tőle kell hallanod. Én csak annyit tudok mondani még, hogy emellett pedig mi.. Szóval a kiránduláson akkor, és a mostani kiránduláson is.. Szóval mi..
- Értem. - bólintott mosolyogva. - Tudod, semmit nem tudok róla, vagyis.. Ismerem, de ami azelőtt volt vele mielőtt idejött semmit nem tudok. Egyébként..Én azt hittem nekiugrassz.
- Kinek? - kérdezem értetlenül.
- Hát Ashley-nek. - húzza el a száját.
- Az már a múlt. - nézek rá és Ő is felém fordul és a szemembe nézve bólint. Megértette, és megértett ezzel az üggyel kapcsolatban. - Mondanom kell valamit. - szaladt ki hirtelen a számon. Talán meggondolatlanság amit most teszek, de így érzem helyesnek. Vagy csak szimplán önérdek.
