Sloane szemszöge:
Pislogás nélkül meredtem a srácra. Ez.. Na jó! A lehetetlenség határát súrolja a dolog és nem akarok bekattanni. Nem is fogok, mert az a Mike akit én ismerek, azaz Mike Lester Eriksen halott! Igen halott.
- Az remek. A továbbiakban ne fárasszatok hülye kérdésekkel, ami érdekel nézz utána. Az internetet erre találták ki. - mondom viszonylag nyugodt hangnemben, majd megfordulok és elinduluk. Azt nem tudom, hogy jöttek-e utánam vagy inkább lemaradtak, mert a saját monoton lépésemen kívűl nem figyeltem semmire. Nem mintha megfordult volna a fejemben, hogy életben van.. De mégis. Igen gondolkodtam már rajta. Nem hívtak temetésre.. De a sírja ott van és hagyták, hogy az osztálytársai gyászoljanak! Egész biztos vagyok benne, hogy ez egy másik Mike. Végül is.. Csak a neve ugyanaz és hasonlóan reagált valamire és ez nem jelent semmit. Amint a ház elé értünk én elvettem Ryland kezéből a maradék papírom és besiettem. Elrohantam mindenki mellett odabent és magamracsuktam az ajtót.
Három órája biztosan ülök a papírok között és igyekszek mindent kitölteni, rendszerezni. Már majdnem kész vagyok. Majdnem. Igyekszem koncentrálni de az elmúlt fél órában valamiért elkalandozott az agyam arra az Olaszországi kirándulásra és többször is lejátszottam a fejembe. Nem azt az estét.. Az azelőttit. Egyszerűen a fejembe ragadt és nem tudok vele mit kezdeni. Talán azért van még mindig előttem az éves program füzet.
- Most mit tegyek? - sóhajtok fel, majd egy díszpárnával fejbevágom magam.
- Sloane! - nyitnak be, mire idegbeteg módon odafordulok.
- Mi az?
- Vacsora. - mondja Rydel, majd ott is hagy. Természetesen az ajtót nem csukja be. Tehetetlenségembe lebaktattam és mert éhes is voltam, ráadásul nem kell kommunikálnom velük. Annélkül is remekül megvagyok. Ráadásul nem árt egy kis szünet. Meg lekellett hoznom a köteg papírt, amit még szülői aláírással kell hivatalossá tenni.
- Ez mind a tiéd apu! - mondom, miközben a pultra teszem a papírokat, majd a kezembe veszem a könyvet, amiben bejelőltem dolgokat. - Pontosan mit jelent az, hogy a testi sértés következményeket von magaután? - kérdezem, miközben lapozgatok a szabálykönyvben.
- Pontosan, amit jelent. - áll meg mellettem Ryland kissé értetlenül és ilyedten, gondolom nem tudta mi van a fejembe ezzel kapcsolatban.
-Az oké. De mik a következmények? - nézek rá, mire tágranyílt szemekkel néz visszarám.
- Nem tudom, nem bántottam még senkit. - válaszol és elindul.. gondolom leülni.
- Oké! - lépek tovább gyorsan a témáról és ledobom a könyvet a pultra és az asztal felé indulok. Csakhogy ez így rettentően nem volt oké.. Ugyanis dönthettem; Ross és Ryland közé,vagy Riker és az ujjonan megismert Mike közé ülök. Hogy ez mennyire nem csodálatos! Mivel lejöttem nem fogok felrohanni gyerekes módon, leültem hát a Riker melletti szabad helyre.
- Na és, hogy tetszik az iskola? - kérdezte Riker barátnője.
- Már évekkel ezelőtt jártam ide. Semmi nem változott. Unalmas, megjátszott és telivan egoista emberekkel. - mondom, miközben a villámmal szurkodom a pároltzöldséget.
- Pont neked való. - szól közbe Ashley, mire felkapom a fejem és szembe találom magam a bájos mosolyával.
- Választottál valami szakkört? - kérdezi apu kissé feszülten, látszik, hogy elakarta terelni a témát csakhogy ne legyen vita.
- Hát.. -húztam a szám.
- Pedig sok a lehetőség. -szólal meg mellettem Mike.
- Attól még nincs hozzá kedvem. - akadékoskodom. Szeretném elhinni, hogy ez itt nem az a Mike akit én ismertem. De annyira beleégett beleégett a gondolatomba, hogy talán élhet. - Viszont.. - gondolkoztam el egy pillanatra.
- Nem rögbizel. - szól közbe Ross, mire unottan felsóhajtok és inkább nem is szeretnék erre a témára koncentrálni. Most valami fontosabbat kell kiderítenem.
- A tanulmányi kirándulásokat nézegettem. - folytatom, amit mondani akartam.
- Mit néztél ki? - kérdezte érdeklődve Mark.
- Olaszország. A hegyekbe. - válaszolok és valamiféle reakciót vártam oldalról, de semmi. Egy nyikanás sem. Egy pillantás se. Egy rezzenés se. Hát nem.. Valóban nem Ő az. Meghalt.
- Az nem most lesz két hét múlva? - kérdezi Ryland. - Azt hiszem én is néztem, nem rossz. - kezd bele a beszélgetésbe, ami hirtelen fellendült. Csak én ragadtam le. Méghozzá a múltban, de abban rendesen. Vagyok olyan idióta, hogy elhittem ez az a Mike lehet. De nem.
- Sloane! Hahó! - legyezi előttem a kezét Riker, mire felkapom a fejem.
- Igen? - kérdezem kissé szétesve és szerintem így nagyon régen láthattak.
- Az volt a kérdés, hogy szeretnél-e menni!? - mondja apu.
- Öhm.. Nem tudom.. Még meggondolom. Lehet. Nem biztos. - makogok össze-vissza és próbálok magamhoztérni. Valamennyire sikerült.
- Rendben, akkor majd eldöntöd. - bólint.
- Én a sítúrán is gondolkoztam. Tavaly elég jó volt. - kapcsolódik be a beszélgetésbe Anne, erre pedig én fejben már ki is száltam. Nem vagyok rá kíváncsi. Még úgy tíz percig bírtam és mivel nagyon benne voltak a beszélgetésben ezért észre sem vették, hogy felálltam és otthagytam őket. Fent mindenem összeszedtem, rendet raktam, majd elmentem lefürdeni és fogatmosni.
*****
Idegesen néztem a két órarendre és 10 átagyalt perc után eldöntöttem, hogy feladom. Átmentem Rylandhez. Az ajtaja nyitva volt és az ágyán ült a sötétben, miközben a laptopját bújta.
- Hé! - támaszkodtam meg az ajtófélfában, mire felnézett. - Milyen hét van? - kérdezem, Ő pedig meglehetősen elgondolkodó fejet vág.
- Hát.. Ha ideadod az órarendemet onnan az ajtó mögötti szekrényről, hogy megnézhessem melyek azok az órák, amik voltak ma, akkor szívesen elmondom. - mutat oldalra. Hihetetlen! A saját órarendjét nem tudja fejbentartani? Elléptem az ajtóból, majd behajtottam és ebben a halvány fényben próbáltam megtalálni az órarendjét, ami szerencsére hamar meglett. Unottan odacsoszogtam az ágyához és odaadtam neki.
- Biztos, hogy elmondjam? - kérdezte az agyam húzva.
- Azért kérdeztem! - mondom és már most felidegesített.
- Hát attól még nem kell válaszolnom. - vonja meg a vállát, majd félre teszi a laptopot, feláll és elindul a.. fogalmam sincs hova. Még szép, hogy válaszolni fog!
- Mond meg, hogy milyen hét lesz! - ugrok a hátára nekifutásból. Épphogy megtudta tartani az egyensúlyát.
- Te nem vagy normális! - közli a nyílvánvalót, miközben próbál leszedni magáról. Lehetetlen lesz, mert a lábam szorosan a derekaköré fontam. - Te akartad! - mondja, majd megindul az ágy felé és mire reagálhatnék, már hátradől és konkrétan rámfekszik.
- Hé! - próbálom eltolni a hátánál fogva, de egyszerűen lehetetlen. - Mi az gyúrtál? - lökdösöm, de semmire nem megyek vele.
- Talán edzettem egy kicsit, miután megaláztál tesiórán. - röhög és egy pillanatra eltávolodik, de a következő percben rám esik.
- Aú! - nyöszörgök, majd végső megoldásként megfogom az egyik kispárnát és a fejére szorítom hátulról. - Na ezt kapd ki! - mondtam, majd jól fejbevágtam úgy kétszer-háromszor, mire oldalra fordult és felülve az ágyon kifulladva nézett rám.
- Te szadista! - mondja, mire lekapom a fejéről a sapkáját és felveszem.
- De megnőlt a hajad! - kezdem el összeborzolni nevetve a következő pillanatban pedig rámugrik én pedig felsikítok. - Hülye állat! - ütögetem és mivel fiú testvérem volt egyátalán nem riadok vissza a verekedéstől. Így ott ütöttem, ahol értem.
- Hogy én? - kérdez röhögve, majd feltérdel levegő után kapkodva.
- Ne! Ne! Ne! - kérlelem, de fogja magát és rámdől. - Ryland! - lökök egyet rajta, mire valami hatalmasat koppan a földön.
-Ne mondj semmit. - könyököl fel Ry mellettem.
-
Ez a..?
- Igen. - válaszol a kérdésre, amit fel se tettem rendesen. A laptop zuhant a földre.
- Úristen.. - suttogom, majd egy pár percnyi hatásszünet következett és mindketten hangos röhögésbe törtünk ki.
- Ez a te hibád! - néz rám de nem tudja abbahagyni a nevetést.
- Ugyanmár! - nevetek tovább. Eközben Ryland oldalra fordult nevetésközben és leesett az ágyról, csak az a gond,hogy valamiben megakart kapaszkodni és engem is húzot magával, aminek újabb sikítás és jajgatás lett a vége. - Valami van a gyomromba.
- Az a térdem lesz. - válaszol, majd újra röhögni kezdünk. Pedig csak azt akartam megtudni milyen hét van.
- Mi a fene folyik itt? - oltódik fel a lámpa és Stormie hangja hallatszik az ajtóból, de miután megláttam Rylandet, ahogy kifulladva és kócosan fekszik mégjobban nevettem. Valószínű, hogy én is ugyanúgy néztem ki vagy rosszabbul, mert ő is nevetni kezdett.
