Két átzuhanyzott óra után lejött a szag, ami a fejemen és a nyakamon volt és a ruháim már kimosva lógtak az erkélyen. Senki nincs itthon. Gondolom találtak maguknak elfoglaltságot. Éppen ezért merészkedtem le. - Hát te? - kérdezem Rylandtől, aki még csak most ért haza. - Jól figyelj, mert csak egyszer fogod ezt hallani:.. Köszi! -mondja, miközben becsukja a bejárati ajtót. - Mi van? - szalad fel a szemöldököm. - Gondoltad volna, hogyha bűzölögsz akkor kiállnak a sorból? Megvan a videójáték, amit akartunk. Ennyi. - vonogatja a vállát, majd elindul fel. Legyeztem párat a kezemmel és arrébb léptem, amikor elhaladt mellettem, mert még mindig büdös volt. A szag erősen megragadt rajta.
Mivel semmi tanulnivalóm nem volt ezért nyugodtan fetrengtem az ágyon és néztem a sorra megjelenő kis ablakokat. - Végre. Azt hittük elraboltak. - dramatizálta túl Aymeric, mire felnevettem. - Olyan szerencsénk nincs. - szólt közbe Joshé. - Hé! - szóltam sértetten, ezúttal pedig ők nevettek. - Mikor jösz vissza? - érdeklődött Josh, de válasz helyett csak felsóhajtottam és megráztam a fejem. - Ne már! Ez a végzős évünk! Ráadásul akkor ki jön velünk a bálra? - kérdezi felháborodva Tom. - Nekem kellett volna hat fiúval báloznom? - kérdezem elképedve. -Tulajdonképpen igen. - bólint Tom és mindenki más is helyesel. - Vagyis csak öttel. - húzza a száját Josh. - Hallod! - szól rá idegesen Cameron. - Mi? Miért? Várjatok! Hol van Nash? - kérdezem ilyedten. - Nyugi már! Jól van, csak vizsgázik Olaszból. - nyugtat meg Joshé. De akkor mi az, hogy öttel? - Cameron megbukott a központi kettes felmérő vizsgán. Lett volna lehetősége javítani, de nem tette. Kirúgták.- mondja és mintha valahol mélyen megvetné a dolgot. - Mi bajod van neked? - nézek rá értetlenül. - Nagyon jól megvagyok köszönöm. Inkább foglalkozzon mindenki a saját életével. - nevet, de rajta kívül senki nem teszi. - Na jó, de nem tehetik ezt az utolsó évben. Hát milyen átlagot produkált végig! - ülök fel, és úgy magyarázok, mintha ezzel menthetném a helyzetet. - Pontosan 2,3%-ot. - válaszol Tom. - Micsoda? - nézek Cameronra, mire megvonja a vállát és látszott, hogy őszintén nemérdekli. - Na jó. Tisztázzunk valamit srácok. Én kizárólag azért jártam oda, mert a szüleim akarták, letehetem mindenféle hülye vizsga nélkül egy másik iskola magántanulójaként az érettségit. Még szép, hogy így döntök. Emellett.. Én csak azért voltam jóban veled Sloane, mert egy osztályban voltunk, meg valami érthetetlen oknál fogva a többiek bírtak téged. - közli szárazon, én pedig lefagytam. - Hallod amit mondasz Cameron? - kérdezi Aymeric, mintha arról akarna megbizonyosodni, hogy jól halotta-e, amit hallot. - Mégis mi bajod velem? - térek magamhoz. Ha hamarosan nem adja meg neki valaki az oscart, akkor majd én igen. - Sloane! Egy unszimpatikus személyiséggel rendelkezel, néha pedig olyanokat vágsz másokhoz, amiket nem is veszel észre. Egy kicsit pedig önző és beképzelt vagy. - válaszol halálnyugodtan. - Micsoda? Önző? Beképzelt? - kérdezem és egyszerűen nem tudtam mit válaszolni. Elvagyok képedve azon, hogy így viselkedik. Ami sok az sok! - Nem az bánt téged, hogy a barátnőd nem ment visszahozzád? Mert ha igen.. - Nem! - szól közbe. - Sloane.. Megint mented magad és nem is gondolkodsz. Amikor szó volt Mike-ról már nem is Őt, hanem magadat sajnáltad! - röhög ki. Még a nevetése is olyan őszinte, hogy én már elhittem amit mond. Ennyire nem venném magam észre? De sose mondtam semmi rosszat Cameronnak! - Én nem értelek.. - rázom a fejem. - Mit nem értesz? Kibírhatatlan vagy! Ezt szeretted volna hallani!? - tárja szét a karjá, felemelve a hangját és a beszélgetésünk többi tagja erősen hallgatott. - Mi bajod van? Komolyan kérdezem, mert egy rossz szavam nem volt hozzád! Beütötted a fejed? Te se vagy különb! Amikor megláttad az ex barátnőd ezerszer fontosabb lett, hogy odagyere és megölelj! - vágom a fejéhez és kezdődhetett a végeláthatatlan üvöltözés. Aminek a végére egy újabb kicsavart, megtaposott és kidobott rongy lettem. Olyanokkal dobálózott és hozott fel mentségre, amit életembe nem gondoltam volna, hogy őt azzal megbántottam. Időközben viszont a többiek sorban kiléptek és nem kívantak belefolyni a vitába. Én meg már tényleg a padlón voltam. - De akkor miért nem akkor mondtad? - kérdezem ezúttal már üvöltve, enyhén hisztérikus állapotban. Eközben pedig valaki benyitott, gondolom emlékeztetni, hogy vacsora. - Én? Magadat kellet volna észre venned! - Akkora egy tapló vagy! - És te? Mert ha én vagyok a tapló rád valami egész különleges kifejezést kell keresnünk! De várj.. Ez könnyű lesz, azok után, hogy láttam miként akaszkodtál Nashre. Ribanc. - közli, majd egy gombnyomás és el is tűnik a képernyőről. Idegbeteg módon csaptam le a laptop tetejét és össze-vissza forgolódtam azon tűnődve mi az amit földhöz vághatnék. Végül fogtam a laptopom és lelöktem az ágyról. Nem is érdekelt úgy Nash.. Mi a fenéről beszélt ez? Mert jóba vagyok a fiúkkal? Szőrnyű emberként állított be, amikor elmondta milyen vagyok. Tényleg ennyire vészes vagyok? Mintha nem lenne így is sok gondom! A francba.. Tényleg önző vagyok. De ennyire? Felálltam és előszedtem valami elfogadható ruhát a bőröndömből.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Igyekezdtem, mert egyátalán nem itt akartam kitombólni magam.
*****
Még egyszer eldobtam a labdát és már meglehetősen zsibbadt a karom. - Hányszor játszuk még el ezt? - áll meg mellettem Ross, mire unottan az égre meredek. - Egyszer sem kellene, ha nem jönnél utánam! - fordulok felé. - Hadj a fenébe! Van neked jobb dolgod is, mint az én bajaim. Csak kihoztam egy nyomorult labdát és eldobtam párszor. Nem tört el semmim! Húzz innen! - kiabálok rá. Meglehetősen felhúzták mára az idegeimet, ahoz, hogy másokkal bunkó módon viselkedjek. - Egész biztos, hogy elhagynak? Nem inkább te taszítod el az embereket? - kérdezi elképedve és Ő is hangsúlyt váltott. -De! Hogyen! Pontosan! - bólogatok helyeselve, mire meglepve néz rám. Ó.. Még nem fejeztem be a mondandóm. - Én vagyok az aki mindenkit sérteget, aki nem veszi észre magát.. egy egoista, idióta, bunkó ribanc és még hagy ne soroljam fel neked! Köszönöm, de ezzel én is tisztába vagyok! Elmehetsz a fenébe! - nyújtom ki a karom mögé mutatva, jelezve, hogy elmehet. Pár percig rezzenéstelen arccal bámúlt rám, majd nemes egyszerűséggel felkapott. Megint a vállán voltam, mint egy zsák. - Figyelj már.. Ha megint kajálni megyünk..Mert hát a forgatókönyv szerint az jön... Akkor kaphatnék inkább rántottát? - kérdezem, miközben kifelé haladunk. - Mi lenne ha egy kicsit leálnál azzal, hogy a magad igazát fújod és meghallgatnál pár mondatot, amit más akar veled közölni? - kérdezte miután letett. - Ne már! Hajlandó vagy elmondani, ami történt? - kérdezem tátott szájjal. - Elég. Nem bírom! Szállj be! Megyünk! - mondja majd elindul a másik oldalra én viszont egy tapottat se mozdulok. Nekem nem fog parancsolni. Abban biztos lehet. - Sloane! - szól, mire megfordulok. - Igen? - fonom keresztbe a karom és felvont szemöldökkel várom mit akar. - Beszálnál...? Kérlek. - erőltet egy mosolyt az arcára. - Látod? Így is lehet! -bólintok, majd fogom magam és beülök. Nem értem.. Mindig meghallgatok mindenkit.. többségben. Egy szót se szóltam útközben és Ő sem. Az ablaküvegnek támasztottam a fejem és egyfolytába Cameron szavai jártak a fejembe. A véleménye.. Rólam.
